Orbán: a tranzakciós adó az embereknek előnyös, a spekulánsoknak hátrányos

A miniszterelnök szerint a javasolt pénzügyi tranzakciós adó rendszere az embereknek előnyös, a spekulánsoknak pedig hátrányos lesz. Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte azt is, hogy ha a tranzakciós adóból a tervezettnél több bevétel folyik be, azt a munkát terhelő járulékok csökkentésére kell majd fordítani.

Arra a felvetésre, hogy elemzők szerint az új adónemekkel csak átnevezik a krízisadókat, és véglegesítik azokat, Orbán Viktor azt válaszolta: ha ez így van, "akkor ezt tekintsük óriási eredménynek". Ha sikerül állandóra változtatni a bankok, a pénztőke és a multinacionális cégek átmeneti bevonását a méltányos közteherviselésbe, "az nagy siker Magyarország szempontjából" - jelentette ki. "Ha egyszer sikerült bevonni a bankokat és a multikat a közteherviselésbe, akkor miért ne sikerülne a következő időszakban is?" - tette fel a kérdést az új adónemek ügyfelekre való áthárítását firtató felvetésre válaszul.

 

A pénzügyi tranzakciós adóról a miniszterelnök közölte: azok a pénzügyi spekulánsok, "nagyban játszó svihákok", akik milliókat, milliárdokat utalnak, sokkal többet fognak fizetni az átlagembernél. Ez a rendszer az embereknek előnyös, "a spekulánsok számára hátrányos" - fogalmazott, hozzáfűzve azt is, hogy ha nagyobb bevétel folyik be a tranzakciós adóból, mint arra most számítanak, akkor azt mindenképpen a munkát terhelő járulékok vagy a személyi jövedelemadó csökkentésére kell fordítani.

 

Ugyan létezik az a lehetőség - folytatta -, hogy a pénzátutalásokat más országokon keresztül fogják majd bonyolítani, ám mivel Magyarország az első, amely bevezeti ezt az adónemet, "nincs példa előttünk, amelyből tudnánk tanulni". Volt egy balul elsült kísérlet - emlékeztetett - az 1990-es évek közepén Svédországban, de az nem olyan volt, mint a mostani magyar javaslat. "Igyekeztünk annak a hibáit eleve elkerülni" - jegyezte meg.

 

Az európai gazdaságpolitikáról és a múlt heti választási eredményekről - elsősorban a franciáról és a görögről - szólva Orbán Viktor kifejtette: Európa ráébredt arra, hogy hitelből és adósságból nem lehet hosszabb távon kiszámítható életet adni az embereknek. Ezért az adósságleszorítás politikáján nem lehet változtatni, különben "nagy baj lesz" - figyelmeztetett, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az adósság elleni küzdelmet "nem lehet olyan fafejű módon folytatni, mint ahogyan nagyon sokan ezt képzelték és tették az elmúlt két esztendőben". Magyarországnak sem javasolna olyan gazdaságpolitikát, amelynek eredményeképpen nőne az államadósság - közölte.

 

A kormányfő kitért arra is, Magyarország - a gyorsabb gazdasági növekedés megvalósulása érdekében - javasolni fogja például, hogy gyorsabb legyen az európai uniós pénzek felhasználása, és azt, hogy növeljék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar támogatását. Mindezt azért - magyarázta -, mert a magyar kabinet úgy érzi, "mintha most friss levegő áramlott volna a szobába", és most lehet nagyobb léptékű változást elérni az európai politikában.

 

Orbán Viktor szerint, ahogyan azt Görögország példája is mutatja, az a gyakorlat megbukott, hogy "nemzetközi erők összefogva - hívják őket bárminek, nemzetközi nagytőkének, IMF-nek, EU-nak - felülírhatják a demokrácia szabályait", ezt ugyanis az emberek nem fogadják el. A világban sok helyen kacérkodnak azzal - folytatta -, hogy ha a nagytőkének nem tetsző módon működnek kabinetek, akkor "leváltjuk őket, és technokrata miniszterelnökök és kormányok jönnek" - ez a politika azonban megbukott. A keleti nyitásról és a nyugati politizálás viszonyáról a miniszterelnök azt mondta: ez "nem vagy-vagy, hanem és". (MTI)

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás: