Elemzői vélemény: akár 60 milliárd forintos mozgástere is lehet a kormánynak
A TakarékBank senior elemzője hangsúlyozta: az idén az államháztartás első öt havi adatai kedvezőbben alakultak, mint a megelőző években. Eddig az év közepére a hiányadatok mindig elérték az év egészére tervezett deficit 100 százalékát, az idén a hiány az év közepén várhatóan ez alatt marad. Ez részben a második félévben belépő új adónak, illetve a még életben lévő válságadóknak köszönhető - tette hozzá Suppan Gergely.
Kiemelte: a Széll Kálmán Terv 2.0 tervezett lépései miatt, bár a kormány lefelé módosította az idei GDP-adatot, a hiány alacsonyabb lehet az előirányzott, GDP-arányos 2,5 százaléknál 0,2 százalékponttal. Ha pedig várhatóan ősszel megszületik a tervezett IMF-megállapodás, ez néhány 10 milliárd forinttal javíthatja, csökkentheti a kamatkiadásokat - elemezte a TakarékBank senior elemzője.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki. Tavaly májusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 58,0 milliárd forint volt, az első öt havi deficit 724,2 milliárd forintot tett ki. (MTI)