Simor: az MNB gazdálkodása szabályszerű és takarékos

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodása szabályszerű, jól tervezett, gondos és az adófizetők érdekeit figyelembe véve takarékos - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén.

Simor: az MNB gazdálkodása szabályszerű és takarékos

Simor András az Állami Számvevőszék által a jegybank működéséről készült értékelés megállapításait visszautasítva kijelentette: a magyar bankrendszerről szóló adatok átadása a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) jogszerű volt, és Magyarország, illetve minden magyar ember érdekében történt, hiszen az ország pénzügyi stabilitását szolgálta A jegybankelnök kijelentette: nem értenek egyet az ÁSZ azon megállapításával, hogy az MNB az IMF részére történő adatszolgáltatással túllépte volna hatáskörét, és megsértette volna a hitelintézeti törvényt.


Simor András szerint a jegybanknak ráadásul az IMF alapokmányának, illetve a megkötött hitelszerződés értelmében nem is lett volna jogi lehetősége arra, hogy ne adjon ki adatokat. Emlékeztetett: az IMF illetékese 2008 november 25-én juttatta el a jegybanknak írásban a listát, a további adatszolgáltatás alapját. Leszögezte: sem magánszemélyek, sem vállalatok ügyleteit nem fedte fel a jegybank, csak bankokról adott információt, "mert az Magyarország érdekében állt".
    

A jegybankelnök emlékeztetett: a 2008-as IMF-megállapodás keretében Magyarország 20 milliárd eurónyi forrást kapott a nemzetközi szervezettől, miközben spekulatív támadás volt Magyarország ellen, ráadásul folytak ki a források az országból. Hozzátette: akkor "kértünk és kaptunk" a bankoktól kötelezettségvállalást, hogy nem csökkentik magyarországi kitettségüket, és ezt kellett ellenőrizni.
    

Az IMF azért kérte az adatokat, hogy meggyőződjön, az a pénz, amelyet behozott az országba, "nem folyik ki a második oldalon", és az IMF-fel együtt könnyebb volt betartatni ezt a kötelezettségvállalást - mondta.
    

Arra a felvetésre, hogy az MNB miért utólag, 2012 decemberében szerezte be a kereskedelmi bankok hozzájárulását az adatszolgáltatásra, a jegybankelnök elmondta: 2008-ban a belső szabályozás alapján egyértelmű volt, hogy ezt az adatot akkor lehet kiadni, ha ehhez a bankok hozzájárulnak, és ezt a kötelezettséget "észlelték a kollégák", és a jogászok el is készítették a nyilatkozattervezetet. Tájékoztatása szerint az utólagos belső ellenőrzés során megállapították, hogy a levél postázása elmaradt.  A felelős több éve nem dolgozik a jegybanknál - tette hozzá.
    

Az MNB elnöke hangsúlyozta: amikor a számvevőszék 2012-ben felhívta a jegybank figyelmét arra, hogy ezek a dokumentumok nem érkeztek be, kiküldték a leveleket a bankok vezetőinek, hogy visszamenőlegesen járuljanak hozzá, és ezt egy héten belül "meg is tették". Anélkül küldték vissza, hogy bármilyen jogfenntartó nyilatkozatott csatoltak volna hozzá - mondta.
    

Simor András kérdésre válaszolva emlékeztetett: a nemzeti bank a 2008-as hitelszerződés keretében "egy fillért" sem adott bankoknak, így az OTP-nek, az FHB-nek, illetve az MFB-nek, hiszen azt a kormány tette. Szintén kérdésre válaszolva elmondta: a jegybank a hét legnagyobb magyarországi bankról adott át adatokat a valutaalapnak, így az OTP-ről, illetve hat külföldi tulajdonú bankról.
    

Simor András kérdésre válaszolva elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos forrásból nem értesült arról, hogy büntetőeljárás indult volna ellene, csak a sajtóból. A jegybankelnök a jegybanki működésről szóló számvevőszéki jelentés megvitatására összehívott ülésen leszögezte: az MNB-vel szemben számos eljárás indult az elmúlt időszakban, de valamennyit bűncselekmény hiányában megszüntették.
    

A bizottság elutasította azt a képviselői javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy az ülésen részt vevő Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kérdésekre, illetve a büntetőeljárás folytatásáról szóló kérdésre válaszoljon. A számvevőszéki jelentésnek a jegybank nem hatékony gazdálkodását kifogásoló passzusaira reagálva Simor András emlékeztetett: a jegybank megtakarítási programjának 92 százalékát teljesítette, amelynek értelmében a jegybank működési költségei 2006 óta reálértéken 40 százakkal, 20 milliárd forinttal csökkentek.
    

Ezen kívül a bankjegy- és érmekibocsátás ráfordításai ugyanezen időszak alatt 50 százakkal, azaz 30 milliárd forinttal csökkentek. "Az 50 milliárd forintos megtakarítás példaszerű, különösen azt figyelembe véve, hogy a jegybank ezt saját indíttatásra hajtotta végre" - tette hozzá. (MTI)


Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás:

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint nyeresége származott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 06. 09. 19:00
Megosztás:

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord –, hanem azért is, mert a kibocsátás mögött álló történet jóval túlmutat a hagyományos vállalatértékelésen. Az MBH Befektetési Bank elemzői értékelték a vállalat részvénykibocsátási programját.
2026. 06. 09. 18:30
Megosztás:

Több ezer milliárd dolláros piaccá vált a létesítményüzemeltetési szektor

A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2 450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2 610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanulmány előrejelzése alapján a szektor mérete tíz éven belül közel a duplájára, 4 700 milliárd dollárra emelkedhet, ami átlagosan közel 6,8 százalékos éves növekedést jelent. A piac bővülését egyszerre hajtja az urbanizáció, az okosváros-fejlesztések terjedése és a modern infrastruktúra gyors fejlődése. Mindezzel párhuzamosan a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra is, hogy ingatlanaik üzemeltetése átláthatóbb, hatékonyabb és jobban tervezhető legyen.
2026. 06. 09. 17:30
Megosztás:

A növekedés nem az ügyfélszerzésen bukik el, hanem az utána következő ötven percen

A magyar KKV-k versenyképességéről sok szó esik finanszírozás, munkaerő és technológia kapcsán, miközben kevesebb figyelmet kap az a napi működési rend, amelyen végül az ügyfélszerzés, az értékesítés és a növekedés múlik. A MiniCRM most négy ismert üzleti szakértővel, Kende-Hofherr Krisztával, Balogh Petyával, Dr. Újszászi Bogár Lászlóval és Wolf Gáborral, közös szemléletformáló kampányt indít a témában június második hététől egészen szeptemberig.
2026. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet

Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években - közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ).
2026. 06. 09. 16:30
Megosztás:

A Mega belép a belga üzleti energiapiacra

Annak érdekében, hogy az egyre változékonyabb piaci környezetben segítse a vállalatokat energiaköltségeik hatékonyabb kezelésében, a liège-i székhelyű energiaszolgáltató, a Mega új, B2B (business-to-business) ügyfelekre szabott villamosenergia- és földgázmegoldásokkal bővíti jelenlétét a belga üzleti energiapiacon.
2026. 06. 09. 16:00
Megosztás:

Új fejezet a bérlakásszektorban

A lakhatás kérdése ma már messze túlmutat az ingatlanpiacon: egyszerre társadalmi, gazdasági és versenyképességi tényező. A változó környezetben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a lakhatási megoldások, amelyek képesek megfizethető, fenntartható és kiszámítható kereteket biztosítani. Napjainkban a feltételek Magyarországon is kialakulóban vannak ahhoz, hogy intézményi alapokon működő, megfizethető bérlakásszektor bontakozzon ki. Ez pedig a lakhatáson túlmutató, új lehetőségeket is nyit: hozzájárul a munkaerő mobilitásához, támogatja a beruházások megvalósulását és erősíti a gazdaság versenyképességét is.
2026. 06. 09. 15:30
Megosztás:

Egy hét alatt 334 gyorshajtó Kőbányán

Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az akció eredményének összesítése után kedden a police.hu-n.
2026. 06. 09. 15:00
Megosztás:

1,8 százalékra lassult az infláció májusban

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás: