Orbán: az egyenlegjavító intézkedések fele sem kellene, de az EU rákényszerít

A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A műsorban szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kabinet jövőre.

 

A kormányfő a túlzottdeficit-eljárást érintően kifejtette: Brüsszel szerint az elkészített jövő évi büdzsével nem maradna három százalék alatt a költségvetési hiány, és ha a magyar kormány ezt nem fogadja el, és nem változtat a költségvetésen, akkor az EU sok száz milliárd forintnyi fejlesztési forrást von meg az országtól. Orbán Viktor szerint nincs igaza Brüsszelnek, "de nem tudunk mit tenni: ha nem akarjuk, hogy forráselvonás történjen, akkor most a költségvetésen igazítani kell egyet".
    

A 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek egyébként a felére sem lenne szükség - folytatta -, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Bár a magyar kabinet megteszi, amit Brüsszel vár, de mivel a kormány szerint jövőre jobb lesz a magyar gazdaság állapota, mint azt az unióban gondolják, "ki fog derülni, hogy jónéhány dolgot, amit most Brüsszel kihúz vagy ki akar húzatni velünk, azt mégis meg fogjuk csinálni, csak nem most kell ezt bejelentetnünk, hanem az első félévben", amikor annak végén majd látszik, "mégis jól teljesítettünk".
    

Példaként említette a kormányfő a pedagógusbérek emelésének tervezett elhalasztását 2014 januárjára, amellyel kapcsolatban kijelentette: küzd azért, és lát is esélyt rá, hogy 2013 első félévében úgy alakuljanak a számok, hogy mégis bevezethető legyen jövő szeptemberben a tanárok életpályamodellje. Arra a kérdésre, miért döntött úgy a kormány, hogy a jegybanki tranzakciós illetékről lemond, és helyette a lakossági tranzakciós adót emeli, azt válaszolta: "mert az unió azt követelte, hogy ezt vonjuk vissza". "Az unió olyan pénzelvonással fenyeget bennünket, hogy bár nem értek velük egyet, az erő előtt ilyenkor meg kell hajolni, illetve ki kell térni az ilyen nagy erő elől" - magyarázta.
    

A rádióinterjúban téma volt az IMF/EU-tárgyalások állása is, amelyről szólva a miniszterelnök azt mondta, Magyarország nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól, az ügyben pedig a valutaalap tokiói közgyűlésének lezárulta után várhatóak újabb fejlemények. Úgy fogalmazott, az IMF "egy okos szervezet: nem szegezi a mutatóujját az ön mellkasának, és nem mondja azt, hogy márpedig ha nem ezt csinálod, akkor nem kapsz tőlünk hitelt - hiszen mégiscsak a mi bankunk, tehát kell adnia hitelt, ha a feltételek fennállnak -, hanem egy ravaszabb, kimódoltabb, ügyesebb taktikai vonalvezetés érvényesül, de a vége (...) minden országban nyugdíjcsökkenés, bércsökkentés, elbocsátások". A korábbiaknál ma már komolyabb, erősebb Magyarország nem ilyet, hanem egy jó megállapodást akar kötni a valutaalappal - jelentette ki Orbán Viktor.
    

A kormányfő egyúttal igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint továbbra is tartja-e magát az a kormányzati szándék, hogy ha lesz megállapodás, akkor a pénzhez csak az államadósság-törlesztés miatt nyúlnak majd hozzá.  Az IMF-tárgyalásokról szóló sajtóhirdetések szükségességét a miniszterelnök azzal magyarázta, hogy bár ez a megoldás némileg idegen a kormányzástól, de modern eszközöket is be kell vonni a valóságos információknak az emberekhez való eljuttatásába. Orbán Viktor közölte azt is, hogy új gazdasági akcióterveket jelent be a kormány 2013-ban kifejezetten az alsóközéposztály tagjainak. Ezt azzal indokolta, hogy a minimálbér és a 220 ezer forintos havi átlagbér között keresők, vagyis az alsóközéposztály tagjai még nem kaptak lehetőséget arra, hogy ki tudjanak törni jelenlegi helyzetükből. (MTI)

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás:

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás: