Budapesti újlakás-piac: élénkülő kereslet, drasztikus kínálatcsökkenés

2010-hez képest mintegy 40%-kal kevesebb új társasházi lakást adhatnak át idén Budapesten. Öt év után viszont újra meghaladhatja az átadott lakások számát az eladott volumen – derül ki az OTP Jelzálogbank fővárosi újlakás-piacot vizsgáló elemzéséből. Az értékesítési statisztikák szerint a budai piac válságállóbbnak bizonyul, s ezen belül továbbra is a XI. kerület a favorit.

A 2010-es 37%-os visszaesést is valamivel meghaladhatja az értékesítési céllal épített (társasházi) lakások számának csökkenése idén a fővárosban. Az OTP Jelzálogbank elemzése 2011-re mintegy 3000 lakás átadásával számol. Az előző évtized közepén ez a szám még 10 ezer felett volt, majd a 2004-ben bevezetett hitelszigorítások és telek-áfa miatti keresletcsökkenés hatására 2006-ra 6600-ra csökkent. Kis emelkedés után 2010-ben következett be jelentősebb visszaesés, amit idén újabb zuhanás követ.

 

Az új lakást keresők jelenleg mintegy 405, értékesítés alatt álló projekt lakásaiból válogathatnak Budapesten, amibe a kis sorházi és tetőtéri beruházások is bele értendőek. Az adatbázisban 2004-2005-ben átadott társasházak is szerepelnek, ahol még mindig vannak el nem adott lakások. Idén 169 projekt valósulhat meg; a legtöbb, 26 a XI. kerületben, ezt a II. kerület követi 22-vel, majd Zugló hússzal. „A beruházók kockázatkerülését mutatja, hogy drasztikusan csökkent a megépülő beruházások mérete: míg a válság előtti években rendre 30-40 lakás között alakult az átlagos projektméret, addig a 2011-es átadásúaknál 17 lakásos a tipikus volumen.” – ismerteti az adatokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője. Ez persze nagy szélsőségeket takar; a IX. kerületben átlagosan 80 lakásos házakat adnak át idén, a XXII. kerületben megépülő beruházások viszont 2-5 lakás közöttiek.

 

 

Néhány év óta látványos tendencia, hogy a vásárlók a már átadott, vagy beköltözéshez közeli stádiumú épületeket keresik. Emellett, a nagyobb kaliberű döntés miatt egyre magasabb elvárásokat támasztanak a lakás mellett a beruházóval és a projekt egészével kapcsolatban is, amit Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója is megerősít. „Az átlagosnál és az elmúlt években megszokottakhoz képest tágasabb lakásokat tartalmazó sasadi Bereg Lakókert projektünk iránt a nyári műszaki átadás óta növekvő érdeklődést tapasztalunk. Annak, hogy a lakáskeresők a fontos, és hosszú távra szóló döntésük meghozatala előtt már teljes egészében bejárhatják az épületet, és meggyőződhetnek róla, hogy milyen minőségben valósult meg a fejlesztés, mindenképpen szerepe van abban, hogy könnyebben és megalapozottabban határozzanak a vásárlásról. Ráadásul, mivel a nyugalmukat esetleg zavaró új építési ütem nem lesz, a lakókörnyezetet is végleges állapotában láthatják” – teszi hozzá.

 

Az OTP Jelzálogbank adatbázisa alapján különben, 2011. augusztusi állapot szerint mintegy 3400, azonnal költözhető lakás vár tulajdonosra a fővárosban. A legtöbb a XIII. kerületben (600 felett), melyet 400 feletti volumennel a XI. és III. kerület követ. Mindemellett 1700 ingatlan áll építés alatt; a legtöbb, 400 felett Zuglóban. Még ha ezek egy része nem is fog végül megépülni, mivel évről-évre több megkezdett beruházás áll le menet közben, vagy halasztódik tulajdonoscsere miatt, így is ötezer feletti az új lakások száma, melyekből most válogatni lehet.

 

Az idei év első felében (egészen pontosan a július végéig vizsgált időszakban) élénkülni látszik a kereslet; 1500 feletti új lakás eladását mértük, ami egész évre előrevetítve meghaladhatja az újonnan piacra kerülő mennyiséget; ez 2006 óta nem látott jelenség. Ebből az 1500-ból 200 feletti volumennel részesedik a XI. és közel 300-zal a XIV. kerület. A sokáig a dobogó élén álló XIII. kerületet emellett, a kutatás szerint a II. kerület is megelőzi. A budai oldal újlakás-piaca a számok szerint eleve jobban állja a válságot. Míg az itteni hat kerület a válság előtti években rendre 20-25%-át adta a piaci felszívásnak, az idei első félévben az eladások 32%-a budai ingatlan volt. Ennek magyarázata részben a kevéssé költségérzékeny vevői kör, másrészt a már említett, talán a legváltozatosabb lakókörnyezetű XI. kerület elmúlt években látványos előretörése a szélesebb rétegeket célzó, nagyobb társasházi fejlesztések építésében.

 

A tranzakciószám – remélhetőleg tendenciaszerű – növekedése, karöltve az építési engedélyek számának drasztikus, az első félévben kétharmados csökkenésével egyre több beruházót késztethet arra, hogy régóta halasztott projektjükkel piacra lépjenek. Nagyon elméleti számítással élve, a jelenlegi keresleti volument feltételezve a következő időszakban, és nem számolva új kínálattal, a mostanra felhalmozott átadott és jelenleg épülő eladatlan újlakás-készlet szűk két év alatt nullázódhatna le a fővárosban.       

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás:

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban tovább nőtt a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piactereken keresztül rendelt ajándékok között egyre több az okosóra, fülhallgató, biztonsági kamera és babafigyelő, amelyek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatóak és gyakran innovatív megoldásokat kínálnak. A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak ezek közül, mivel a korábbi másolatok helyett ma már jól tervezett, fejlett eszközök érkeznek a keleti gyártósorokról.
2025. 11. 13. 12:30
Megosztás:

Önálló besorolással látta el Skóciát a Moodys és az S&P

Külön elsőrendű besorolással látta el Skóciát a Moody's Ratings és az S&P Global Ratings, megnyitva az utat az önálló skót szuverén kötvénykibocsátás előtt. Mindkét hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy leminősítéshez vezethet Skócia függetlenné válása.
2025. 11. 13. 12:00
Megosztás:

Hogyan válassz szálláshirdető platformot ingatlantulajdonosként?

Az internetes szállásközvetítő platformok megkönnyítik, hogy ingatlantulajdonosként rövid időre kiadd lakásod.
2025. 11. 13. 11:30
Megosztás:

Erősödtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban, miután a megkérdezett közgazdászok túlnyomó többsége, 80%-a úgy vélte, hogy a gyengülő munkapiac miatt a Fed decemberben újabb 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatszintet.
2025. 11. 13. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás: