Lázár: eredményesen zárult az elszámoltatás feltáró része

Eredményesen zárult az elmúlt két évben végzett, a 2002 és 2010 közötti kormányzati időszakot érintő elszámoltatás feltáró munkája - közölte a kabinet álláspontját Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön azon a fővárosi sajtótájékoztatón, amelyen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal és Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen értékelték az elszámoltatást.

Budai Gyula - aki 2010 őszén vette át az elszámoltatási kormánybiztosi posztot a szintén fideszes Papcsák Ferenctől - kifejtette: hivatala 2010 novembere és idén augusztus között 1442 ügyet vizsgált, 110 nyilvános jelentést készített, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 30 ügyben még folyik a nyomozás, 7 ügyben viszont már megtörtént a vádemelés. A nyomozások során 47 embert gyanúsítottak meg, és 39 ellen emeltek vádat.
    

"A számok makacs tények" - fogalmazott a leköszönő kormánybiztos - akit időközben kineveztek a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkárának -, hozzátéve, a 61 feljelentés alapja minden esetben az volt, hogy bűncselekmény megalapozott gyanúja merült fel. Megjegyezte ugyanakkor azt is, több esetben előfordult, hogy nem állt fenn ilyen gyanú, ilyenkor a vizsgálati jelentését az adott minisztériumnak küldte meg további intézkedésre.
    

Összegzése szerint az elmúlt csaknem két év tapasztalata az, hogy "a korrupció az előző kormányzat ideje alatt rendszerszerűen működött", a lefolytatott vizsgálatok során pedig az előző kormányzatokhoz kötődő szinte összes miniszter és államtitkár neve felmerült "valamilyen szinten" az ügyekben. "A két miniszterelnöké mindenképpen" - fogalmazott.
    

"Az általunk végzett munka, amely egyébként kifejezetten jogi munka volt (...), teljes mértékben sikeresnek tekinthető" - mondta Budai Gyula, aki szavait azzal zárta, hogy a megindult büntetőeljárások sikere nem az ő felelőssége, hanem az adott hatóságok munkájához köthető.
    

Lázár János a kormány álláspontját ismertetve a tájékozatón azt közölte: eredményesen zárult az elmúlt két évben végzett elszámoltatás feltáró része. Hangsúlyozta, a hátralévő munka "a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata, tekintettel arra, hogy a kormány jogállami alapokon áll". Az igazság szolgáltatására csak a bíróságok vállalkozhatnak, nekik van erre joguk és kötelességük - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
    

"Az a népi vélekedés, amely szerint a szocialisták szétlopták az országot", rendszerszerűen megrajzolható az elszámoltatást összegző dokumentumból - fogalmazott, megjegyezve azt is, hogy a Fidesz sohasem kapott volna kétharmadot, ha - "sajnálatos módon" - a korrupció nem lett volna ekkora.
    

Lázár János szerint azok is felelősséggel tartoznak, akik hagyták, hogy Magyarországon a hazai és uniós forrásokat, valamint az állami vagyont "így lopják szét 2002 és 2010 között".
    

Kitért továbbá arra, hogy több dolog is akadályozta az elszámoltatást: így például az, hogy az ügyekben sokszor szinte az összes dokumentum eltűnt, továbbá az, miszerint a szocialisták nem fogadják el, hogy minden kormány köteles elszámolni, ezért megpróbáltak nyomást gyakorolni "testvérpártjaikon keresztül, Nyugat-Európából Orbán Viktor kormányára és a magyar politikai közéletre", a vizsgálatok, a nyomozások leállítására, az ügyek eltussolására. "Nekem az a meggyőződésem, hogy amikor majd eljön a pillanat, amely a demokráciákban előbb-utóbb elkövetkezik - lehet, hogy nem 2014-ben, de 2018-ban már könnyen lehetséges vagy 2022-ben, ki tudja ezt -, akkor a Fidesznek, állami vezetőnek, tisztségviselőnek el kell tudniuk számolni" - jelezte.
    

Arra a kérdésre, miszerint Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezett-e a kormányhoz olyan nyomás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök ellen ne induljon eljárás, ne legyenek elszámoltatva, Lázár János azt válaszolta: "igen, természetesen volt ilyen kérdés, nyomás, tájékozódás és olyan befolyásolási kísérlet, amely arról szólt, hogy a szocialista párt kapjon védelmet, immunitást".
    

Az államtitkár közölte azt is, hogy a Kormányzati Ellenőrzés Hivatal (Kehi) még jónéhány belső vizsgálatot végez. Azzal kapcsolatban, hogy a kormány augusztus 31-i hatállyal felmentette Budai Gyulát kormánybiztosi pozícióból, de már korábban kinevezték a VM államtitkárává, Lázár János azt mondta: az elszámoltatás kormányzati szakasza lezárult, de Orbán Viktor miniszterelnök továbbra is számít Budai Gyulára államtitkárként. "A disznók magyarországi sorsának felkarolása" legalább olyan fontos dolga Budai Gyulának, mint "a politikai disznók felkutatása" volt az elmúlt másfél évben, "tehát disznótól disznóig terjed a portfólió" - fogalmazott.
    

Azzal összefüggésben, hogy a Sukoró-ügyben megszüntették a Gyurcsány Ferenc elleni nyomozást, az államtitkár azt mondta: ha Nyugat-Európában egy volt miniszterelnöknek olyan papírja van, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg az ügyészség az ellene zajló nyomozást, akkor az befejezi a közéleti tevékenységét.
    

Giró-Szász András a sajtótájékoztatón azt mondta, a 2010-es választási eredmények mögött egyértelmű volt a választópolgároknak az az elvárása, hogy Magyarországnak morálisan meg kell újulnia, mert "lezüllött erkölcsi állapotokat és korrupciót" lehetett tapasztalni az államélet szinte minden területén.
    

Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő 2010 novemberében Papcsák Ferencet váltotta az elszámoltatási kormánybiztosi poszton, mert Papcsákot megválasztották Zugló polgármesterévé, s így az összeférhetetlenség miatt nem tölthette be tovább a tisztséget. Budai ezt megelőzően miniszterelnöki megbízottként dolgozott, s az állami földterületek jogellenes eladását és privatizációját vizsgálta. (MTI


Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás:

Eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai indexek; emelkedett a BUX

Pirosba fordultak szerdán a vezető európai indexek a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek nyomán. A páneurópai Stoxx600 a napközbeni emelkedés ellenére 0,4%-kal került lejjebb a zárásra. Szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energián kívül minden esett, a legnagyobb mínuszt a biztosítók szedték össze (-1,7%).
2026. 09. 24. 10:00
Megosztás:

Továbbra sem közelednek az álláspontok a közel-keleti konfliktusban szembenállók között

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, amikor mindkét fél képviselője felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.
2026. 09. 24. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 24. 08:30
Megosztás:

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 09. 24. 08:00
Megosztás:

Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás: