Aláírták a hitelszerződést: indulhat a szolnoki citromsav gyár építése
A Szolnoki Ipari Parkba tervezett, mintegy 46 milliárd forint összértékű beruházás állami részvétel, valamint az MFB finanszírozása mellett épülhet fel. Az MFB a projekt megvalósításáért és az üzemeltetésért felelős projektcég, a BBCA Szolnok Biokémiai Zrt. részére nyújt hitelkereteket, így biztosítva a projekt pénzügyi hátterét. Az MFB projekt-, áfa-, illetve a működés alatt forgóeszköz hitel formában összesen mintegy 32 milliárd forint hitelt nyújt a beruházó társaságnak.
A 2011-ben indult tárgyalások során az MFB tulajdonában álló MFB Invest Zrt. segítette a projekt előre haladását, amely a tőkefinanszírozás terén már korábban megállapodott a kínai partnerrel.
Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója az aláíráson hangsúlyozta: az MFB, mint a magyar Kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcsszereplője, továbbra is nagy hangsúlyt fektet a kínai gazdasági kapcsolatok ápolására. A hitel megállapodás révén olyan kínai termelő beruházás indulhat el Magyarországon, amely mintaként szolgálhat további hasonló kapacitások létesítéséhez, magyar és kínai tőkével megvalósuló projektekhez – tette hozzá.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően várhatóan 255 új munkahely jöhet létre a térségben. A gyár üzemeltetése emellett jelentős beszállítói szolgáltatást és alapanyagot igényel, hosszútávon pedig számottevő iparűzési és egyéb helyi adóbevétellel járhat a beruházás megvalósulása.
A Szolnoki Ipari Parkban megépülő gyárban egy környezetbarát és a citromsav gyártás piacán modern technológiának számító eljárás kerül bevezetésre, az üzem évi 100 ezer tonna kukorica felhasználásával évi 60 ezer tonna citromsav előállítására lesz alkalmas. Az így nyert termék felhasználása széleskörű az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban és a vegyiparban egyaránt.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor