ÁSZ: jól indult az új állami vagyon-nyilvántartási rendszer létrehozása

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elkészítette az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos jelentését 2010-re vonatkozóan, amely szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV) jól indult az új vagyon-nyilvántartási rendszer létrehozása, de részletes, elfogadott szakmai koncepció még nincs.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott ÁSZ-összefoglaló szerint az ellenőrzés során azt értékelték, hogy az új tulajdonosi struktúra kialakítása és a törvényi változások végrehajtása az előírásoknak megfelelően valósult-e meg, illetve a jogi szabályozás egyértelmű és elégséges volt-e. Külön figyelmet fordítottak az MNV Zrt. döntéshozatali rendszerének, valamint a rábízott vagyonnal való gazdálkodásának vizsgálatára.

 

A számvevőszék emlékeztet arra, hogy tavaly jelentős változások voltak a tulajdonosi joggyakorlás területén, s az állami vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi döntéshozatal, valamint a döntések végrehajtása két kormányzati ciklushoz, illetve eltérő szervezetrendszerhez kapcsolódott. A MNV mellett az állami tulajdon kezelője lett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.) és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) is.

 

A jelentésben az ÁSZ megállapítja, hogy lassú volt a jogszabályban meghatározott vagyoni kör átadása az NFA-nak, s a szervezet működési feltételei is csak 2011-re alakultak ki. A számvevőszék felhívja a figyelmet arra, hogy a vagyontörvény és az NFA törvény nem szabályozza egyértelműen az MNV Zrt. és az NFA között vegyes vagyonkezelésben álló - a földterület az NFA-hoz, a rajta lévő ingatlan az MNV Zrt.-hez tartozik, míg használatban egy harmadik félnél van - ingatlanok feletti tulajdonosi joggyakorlást. Ez 2010-ben jogértelmezési problémákat eredményezett - az ingatlanok hasznosításából származó bevételnek ki a jogosultja, a kötelezettségek kit terhelnek -, ami az ÁSZ szerint akadályozta a vagyonkezelők eredményes működését.

 

A közlés szerint az MFB Zrt. az átvett 40 társaság teljes körű átvilágítását 2010-ben megkezdte, a társaságok igazgatóságainak megszüntetésével, valamint létszámleépítéssel havi szinten mintegy 40 millió forint megtakarítást ért el. Az MFB Zrt.-ről szóló törvény szerint fő szabályként az MFB Zrt. nem ruházhatja át a kezelésében lévő 40 társaság részesedésének tulajdonjogát. Ezt ugyanakkor a törvény mégis lehetővé teszi akkor, ha az átruházás előtt az MFB Zrt. egyeztet az erre feljogosított szervezettel.

 

A törvényben azonban nincs meghatározva, hogy ki jogosult az átruházásra, illetve az MFB Zrt.-vel történő egyeztetésre - olvasható az Állami Számvevőszék jelentésében. A 2010-es jogszabályi változások - mint az állami vagyon túlnyomó többségének kezelőjét - főként az MNV Zrt.-t érintették, amely 2010 végén 13.355 milliárd forint rábízott vagyont tartott nyilván. A vagyontörvény 2010 júniusi módosításával az MNV Zrt. döntéshozatali rendszerében, ezen belül a feladat-, hatás- és felelősségi körök szabályozásában előrelépés történt - állapította meg az ÁSZ, amely egyben emlékeztet arra, hogy korábban az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolta, s az állami vagyon felügyeletéért a pénzügyminiszter volt felelős.

 

A törvény módosítása után az állami vagyon felügyeletéért felelős nemzeti fejlesztési miniszter egyben az állami vagyon felett a Magyar Államot megillető tulajdonosi jogok gyakorlója lett. Az MNV Zrt. 2010. évre szöveges, a részleteket is tartalmazó aláírt vagyonkezelési tervvel, valamint hatályos vagyonkezelési stratégiával nem rendelkezett, így a döntéshozatalkor nem volt igazodási pont - fűzi hozzá az ÁSZ.

 

A számvevőszék szerint a vagyongazdálkodási tanács 2010. június közepéig tartó működéséig az MNV Zrt. a rábízott vagyon kezeléséhez kapcsolódó feladatai végrehajtásánál nem helyezett kellő súlyt az állami vagyon megóvására, gazdaságos működtetésére. Példaként említik, hogy a Szépművészeti Múzeumi Szolgáltató Kht. nonprofit társasággá való átalakításáról a tanács nem döntött időben, ezért a Kht.-t a cégbíróság kényszer végelszámolás alá vonta.

 

Az MNV Zrt. megalapításakor az induló vagyonleltár és vagyonmérleg, ezáltal a rábízott vagyon kimutatása nem volt teljes körű. Az MNV Zrt.-nél 2010-ben alkalmazott nyilvántartásokból a szabályozatlan adatszolgáltatások és az informatikai rendszer integráltságának hiánya miatt nem lehetett naprakész adatállományt kimutatni.

 

Az új nyilvántartási rendszer létrehozásának egyik alapját képező adattisztítási folyamatok az MNV Zrt.-nél felgyorsultak, és készültek az új nyilvántartási rendszerrel kapcsolatosan munkaanyagok, azonban részletes, elfogadott szakmai koncepció még nincs - jelzi az ÁSZ a jelentésben. Kitér arra is, hogy az MNV Zrt. 2009. évi tevékenységének ellenőrzéséről 2010-ben készült ÁSZ jelentés a nemzeti fejlesztési miniszter részére 14 javaslatot fogalmazott meg. Ebből 4 teljesült, 7 teljesítése folyamatban van, 2 részben teljesült. (MTI)


Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás:

A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes

Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján a személyi hitelek állománya és jelentősége egyaránt látványosan nőtt, miközben a szabad felhasználású jelzáloghitelek súlya drasztikusan visszaesett - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 23. 23:00
Megosztás:

A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?

Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a fővárosi körkép után most a vidéki egyetemi városok ingatlanpiacát mérte fel, hogy segítsen eligazodni a hirtelen felpörgő szezonban.
2026. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest

Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, a WING Csoport szakmai hátterére és leányvállalatának, a NEO Property Services-nek a piaci pozíciójára építve hajtsa végre a dinamikus növekedést, miközben a hazai tőkepiac által biztosított finanszírozási lehetőségeket is ki akarja használni.
2026. 07. 23. 21:00
Megosztás:

Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás: