Nehéz ügy: kedvező jelek és új globális kockázatok a világban

Magnus szerint az egyik legerősebb kockázat, hogy Európában ismét beigazolódott a tétel, miszerint az erős gazdasági integráció, a demokrácia és a nemzeti önrendelkezés hármas célrendszeréből egyszerre csak kettő illeszthető össze. A helyzetet kiélezi a „Grexit” probléma, amit ugyan meg lehet oldani, de mindenképpen olyan bizonytalanságot hagy maga után, ami megnehezíti a befektetési döntéseket.
 
Oroszország és a nyugat erősödő szembenállása ugyancsak kiszámíthatatlan fejleményekhez vezethet, és ma még nem látszik, hogy ez tovaterjed-e egy tágabb régióra. Az Európa által életbe léptetett szankciók és a rájuk adott orosz válasz minden Oroszországgal kereskedő globális céget érint, és olyan versenykorlátozó eljárásokat legitimál még a nyugati országokban is, amik akadályozzák a szabad kereskedelmet és a tőke mozgását.
 
A közgazdász szerint nem kellene alábecsülni annak hatását, hogy Kína mindent elkövet, hogy elmélyítse gazdasági kapcsolatait Ázsiában és azon túl is, helyzetbe hozva saját cégeit főképp az infrastruktúra-beruházások területén. A Selyemút újraépítése vagy a Tengeri Selyemút ötlete, ami összekötné Kínát Kelet-Afrikával és a mediterrán térséggel, mind olyan terv, ami növeli Kína politikai lábnyomát a világban.
 
Emellett geopolitikai kockázatot jelent a Közel-Kelet politikai instabilitása, hiszen Szaúd-Arábia, Irak és Törökország egyre közelebb kerül a konfliktushoz, ez pedig nemcsak az olajárakra lesz hatással, de szélesebb gazdasági kockázatot is magában hordoz. Mindezt tetézi, hogy az Egyesült Államok fokozatosan visszahúzódik világhatalmi pozíciójából, és teret enged egy többpólusú világrendnek, amiben a globális beruházási terveket dédelgető világvállalatoknak hosszú távú kiszámíthatatlansággal kell számolniuk.
 
Magnus szerint a geopolitikai kockázatok mellett sajátos pénzügyi kockázatok is megjelentek a piacokon szintén a válság örökségeként: jelentős szakadék keletkezett a pénzpiaci és az üzleti ciklus között. A virágzó pénzpiacok és az alacsony növekedés, illetve alacsony beruházási ráta között feszülő ellentét könnyen összezavarhatja a politikai döntéshozókat és a befektetőket. Egy pénzpiaci ciklus sokkal hosszabb, mint egy üzleti (akár 15-20 év is lehet), sokkal komolyabb kilengésekkel. A két ciklus eltávolodása hozzátartozik a válság utáni kijózanodási folyamathoz.
 
A jegybankok nem szokványos eszközei óriási kockázati étvágyat generáltak a befektetők körében, ami kiszolgáltatottá tette a feltörekvő piacokat egy esetleges amerikai kamatemelésnek és a dollár erősödésének; a kockázatok átsúlyozódnak a core piacokról a feltörekvő térségekre. Emellett az alacsony kamatkörnyezet, a pénzügyi szabályozó rendszer szigorodása és az emelkedő tőkekövetelmények oda vezettek, hogy a bankokon keresztül történő finanszírozás szerepét átveszi a közvetlen piaci finanszírozás. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a bankok határokon átívelő hitelezése is visszaszorult, és nem tartanak akkora értékpapír-állományokat, mint korábban, növelve ezáltal a volatilitás valószínűségét.
 
A kockázatok mellett természetesen vannak megnyugtató, sőt bizakodásra okot adó jelek is a világban – hangsúlyozta George Magnus. Az alacsony olajárak vélhetőleg tartósan fennmaradnak a szaúdi piaci részesedés megtartását célzó stratégia és a palaolaj-kitermelés mennyisége miatt. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában magas a foglalkoztatottság, ami hamarosan a bérek emelkedésében fog lecsapódni, az európai QE pedig semlegesíti a negatív fiskális impulzust. Ezek összességükben kétségtelenül a ciklus felszálló ágának jelei.
 
Emellett kedvező az is, hogy a központi bankok világviszonylatban nem mutatnak nagy hajlandóságot az államadósság közvetlen finanszírozására. Az inflációs célok eléréséhez – most még – jó eszköznek tűnik a deviza leértékelése, de a jegybankok a lelkük mélyén tudják, hogy ez más hatásokkal is járhat. Ha az évtized végéig negatív gazdasági fordulat következne be a világban, az az egyes országokat valóban közvetlen jegybanki finanszírozásra késztetheti. Ez a veszély nem fenyeget Európában, ahol az alacsony olajárak, a fiskális szigor enyhülése, a QE és a gyenge euró még legalább két évig támogatja a gazdaság beindulását.
 
A közgazdász szerint a feltörekvő piacokon óvatosságra int a kormányok számos országban tapasztalható kudarca. Most kedvező szelek fújnak a feldolgozóiparban erős országok számára, az alacsony nyersanyagárak és a globalizáció hátán ők most gyors növekedésről adnak számot, de a kedvező széljárás nem tarthat örökké. Ha fordulat következik be, ezeknek az országoknak a sorsa azon fog múlni, hogy kormányaik milyen reformokat hajtottak végre, és intézményrendszerük milyen hatékonysággal szolgálja a gazdaság érdekeit. Törökország, Brazília vagy Venezuela már most szenved a kormányzati hibáktól, de számos ázsiai országban is csak a kedvező külső környezet fedi el az ilyen problémákat.