Orbán: küzdeni kell, de józan ésszel, törekedve a megegyezésre

Az új, európai uniós fiskális paktum minden pontja elfogadható Magyarország számára a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésnapján azt is mondta, a parlament feladata megküzdeni a magyar emberekért akkor is, ha ez más országok véleményével vagy érdekeivel ütközik. Hangsúlyozta ugyanakkor: törekedni kell a megegyezésre.

Ennek szellemében kell tárgyalni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a jegybanki szabályozásról, az országgyűlési biztosok jogállásáról, a bírósági törvényről és a pénzügyi védőhálóról - jelentette ki, közölve: van esélyünk jó megállapodásokra, és ilyennek ítélte az uniós fiskális paktum ügyében születettet is. Megjegyezte, az elmúlt időszak azt bizonyította, hogy vannak, akik "szégyellik a magyar embereket", megriadnak, ha támadás éri az országot, és máris szaladnak "nyugati üzlettársaik szoknyája mögé". Ők az önfeladás stréberei, akik mindenre hajlandók, bármit eladnak, bármiről lemondanak, és ezt a képességüket sok éven át meggyőzően bizonyították is - fogalmazott.

 

Mások viszont - folytatta - "fejjel mennének a falnak", senkivel sem akarnak megegyezni. Egyik álláspont sem helyes, küzdeni kell, de józan ésszel, a megegyezésre törekedve - hangoztatta a miniszterelnök. Orbán Viktor azt is mondta: az Európai Parlamentben látottak sok millió magyar szemében felértékelték az Országgyűlés munkáját, teljesítményét és színvonalát. Az uniós fiskális paktumról szólva fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Magyarország szempontjából kedvező döntést sikerült elérni.

 

Kifejtette: tavaly decemberben az EU miniszterelnökeinek tanácsülése kísérletet tett egy pénzügyi paktum kidolgozására, ám azonnali döntés helyett további előkészítés mellett döntöttek. "Voltak, akik felhördüléssel fogadták, hogy mi, magyarok nem mondtunk automatikusan igent a kidolgozatlan, homályosan megfogalmazott európai pénzügyi paktum tervezetére" - idézte fel, hozzátéve, hogy a magyar kormány kiállt az ország érdekeiért, és el is érte, amit akart, vagyis azt, hogy az új közös költségvetési szabályok csak az euróövezeti országokra legyenek kötelezőek, a többi országra pedig csak azután, hogy csatlakoznak az eurózónához.

 

Ha ez nem így lenne - magyarázta -, az Magyarország jelenlegi helyzetében óriási hátrányt jelentene. A másik kulcskérdésnek az adóharmonizáció ügyét nevezte, amely szerinte teljesen ellentétes az ország érdekeivel, mert az egyik legfőbb versenyelőnyét veszélyeztetné. Ezért fontos, hogy sikerült elérni: az adóharmonizáció, az arra való utalás nem része a paktum szövegének - emelte ki. Összegzése szerint így minden akadály elhárult az elől, hogy Magyarország csatlakozzon a paktumhoz, amelynek minden pontja elfogadható az országnak.

 

A miniszterelnök így azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy miután megismerte a részleteket, fogadja el a szerződést. "Magyarországnak a jövőben sem kell olyan szabályt alkalmaznia, amely csökkentené hazánk versenyképességét, vagy korlátozná a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú területeken eddig meglévő szuverenitásunkat" - mondta, tanulságos példának nevezve mindezt a jövőre nézve. Orbán Viktor közölte: a paktummal kapcsolatos siker világosan kijelöli, hogyan érdemes viszonyulni Európához ma, amikor a kontinens válságos időket él át.

 

"Csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket" - fogalmazott, megjegyezve, hogy ennek alapján azt mondhatni: "nekünk 2012-ben is komoly esélyünk van arra, hogy jelentősen gyarapodjunk tapasztalat dolgában". Európában történelmi léptékű átrendeződés megy végbe, mindenki, akinek van magához való esze, minél jobb pozícióból akar indulni majd a válság elmúltával, amikor ismét megkezdődik a kontinensen a növekedés - mondta a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ezért már most késhegyre menő, érdekérvényesítési verseny zajlik Európában, amelyben azok az országok lesznek győztesek, amelyek határozottabban állnak ki saját érdekeiért. Ez a verseny ütközésekkel, vitákkal jár, határozott fellépést, ügyes taktikai húzásokat és okos megegyezéseket igényel - hívta fel a figyelmet.

 

Beszédében a miniszterelnök leszögezte, Magyarország jövője az Európai Unió keretein belül van. Az ország pozíciója mindenki előtt ismert: népszavazással döntött az uniós tagság mellett, jövője az unió keretein belül van - mondta, hozzátéve: Magyarország továbbra is az unió bővítésének szószólója, az európai intézmények megújítását szorgalmazza, kiáll a kettős mérce ellen és a tagországok egyenjogúsága mellett. Orbán Viktor nyolcperces felszólalása zárásaként arra kérte a Házat, hogy a tavaszi ülésszak alatt támogassa továbbra is a kormánynak a magyar emberek érdekében végzett nemzetközi munkáját. (MTI)

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás: