Csányi: megnőtt a magyar futball presztízse

Megnőtt a magyar futball presztízse Csányi Sándor szerint, aki az M4 Sportnak adott interjúban beszélt Bernd Storck szövetségi kapitány jövőjéről, a vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon szerzett személyes élményeiről, a szurkolókról, az Eb-szereplésért kapott pénz elosztásáról, valamint a közelgő világbajnoki selejtezősorozatról is.

Csányi: megnőtt a magyar futball presztízse

"Ennyit életemben nem izgultam, mint a négy meccs alatt. Nemcsak a válogatott eredményei, hanem mutatott játéka miatt nőtt a magyar futball presztízse, ugyanis több szakember szerint az az egyik legszebb volt a kontinenstornán" - mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, aki hozzátette, az itthoni ünneplés nagy elégtétel volt számára.

 

Csányi Sándor úgy vélekedett, hogy a belgáktól a nyolcaddöntőben elszenvedett 4-0-s vereség jobb, mintha 1-0-ra kap ki a nemzeti együttes, de meg sem próbált volna egyenlíteni, ő ugyanis - amint azt megjegyezte - nem szereti a gyáva játékot. "Értékeltem a magyar válogatott játékában, hogy nem úgy ment ki a pályára, hogy esélytelen, hanem próbálta irányítani a játékot és ez a legtöbb esetben sikerült is" - jelentette ki Csányi, aki elégedettségét azzal nyomatékosította, hogy a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztot illetően nem kell aggódnia.

 

Hozzátette: a világbajnoki selejtezősorozat után is Storck tölti be mindkettőt, a német szakember bármilyen eredmény esetén élvezi a bizalmát.

 

Az európai szövetség végrehajtó bizottságában is dolgozó sportvezető köszönetet mondott a szurkolóknak azért, hogy fantasztikus hangulatot varázsoltak a városokban és a stadionokban. Megfogalmazása szerint jelentős szerepük van a válogatott sikerében. A magyarországi futball-láz "meglovagolását" illetően kifejtette, Vági Márton főtitkár levelet írt a kluboknak, amelyben ajánlásokat fogalmazott meg. Részletekbe ugyanakkor nem kívánt bocsátkozni, mert - mint azt hangsúlyozta - az egyesületek belügye, hogy megfogadják-e a tanácsokat.

 

Ezzel együtt példaként említette, hogy kedvezményeket biztosítanak a drukkereknek, illetve komfortosabbá teszik a beléptetést. "Akinek éves bérlete van egy klubnál, a válogatott meccsekre kedvezményt fog kapni, amely elérheti a jegy árának 25 százalékát" - számolt be Csányi Sándor az MLSZ nézőcsalogató akciójáról.

 

"A klubok elsődleges feladata, hogy ezt a hangulatot felhasználva a szurkolókat becsalogassák a stadionokba. Persze egyszer be lehet, de ott aztán jó színvonalú meccset kell látniuk, ez pedig az edzők feladata".

 

Csányi a pénzelosztást illetően megerősítette Gudra Tamásnak, az MLSZ gazdasági igazgatójának korábbi nyilatkozatát, miszerint az Eb-szereplésért járó 11,5 millió euró nagyjából egyharmadát, azaz körülbelül egymilliárd forintot az utánpótlás-fejlesztésre fordítja az MLSZ. Egyrészt a regionális központok kialakítására szánják ezt az összeget, illetve a legkisebb klubokat is forráshoz juttatják, hogy megfelelő infrastruktúra és felszerelés álljon rendelkezésükre, s szakképzett edzőket foglalkoztathassanak.

 

Az MLSZ-elnök úgy vélte, infrastruktúra tekintetében előbbre járnak, mivel az elmúlt időben erre ment a legtöbb pénz. Ugyanakkor kevésbé elégedett az edzők és elsősorban a 14 év alatti gyermekekkel foglalkozó edzők szakmai felkészültségével. A szombat esti műsorban megszólalt Bernd Storck is, aki többek között arról beszélt, hogy a vb-selejtezők még nehezebbek, mint az Eb-selejtezők.

 

Szerinte a magyar érdekeltségű csoportból Portugália és Svájc magasabban kvalifikált csapat, játékosai magasabb szinten játszanak. "Az első helyre nehéz lenne odaérni, arra Portugália pályázik a legnagyobb eséllyel, de a második pozíció elérése nem lehetetlen, és arra kell koncentrálnunk. Ehhez mindennek klappolnia kell, mert Svájc is komoly játékerőt képvisel" - mondta Storck, aki megjegyezte, a sikerekhez további változtatásokra van szükség, mert hosszú út és kemény munka vár még rájuk a sikerességhez.

 

Ugyanakkor kijelentette: vannak nagy tehetségek Magyarországon. Kiemelte, reményei szerint lesz olyan magyar klub, amelyik csoportkörben szerepelhet európai kupasorozat, mert - mint mondta - a játékosoknak szükségük van nemzetközi meccsekre, ez jelenthetné a következő lépést.

 

Csányi is úgy fogalmazott, nehéz a magyarok vb-selejtezős csoportja, de az Eb-n mutatott hozzáállással el lehet érni a második helyet. A franciaországi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyarok a vb-selejtezőben a friss Eb-győztes Portugáliával, valamint Svájccal, Lettországgal, Feröer-szigetekkel és Andorrával játszanak majd.

 

A hatosból az első helyezett jut ki a 2018-as oroszországi tornára, a kilenc második helyezettből pedig a legjobb nyolc pótselejtezőt játszik a részvételért. A magyarok szeptember 6-án Feröer-szigeteken kezdenek.


Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás: