Telepedjen le Magyarországon! 250 ezer euróért...

A PwC Magyarország adószakértői szerint még kérdéses, hogy mennyire tudja a magyar kormány felkelteni a letelepedés iránti érdeklődést. A jogszabályok, valamint a nehézkes folyamatok nem feltétlenül teszik vonzóvá a jelenlegi struktúrát.

2012 decemberében Magyarország kormánya módosította a harmadik országbeli (nem az Európai Gazdasági Térség állampolgára) állampolgárok Magyarországra történő beutazásáról, valamint tartózkodásról szóló jogszabályt és nemzetközi mintára lehetővé tette a speciális nemzetgazdasági érdekből történő letelepedést. A letelepedés alapfeltétele, hogy a külföldi magánszemély, vagy a tulajdonában álló cég 250 ezer euró értékben vásároljon külön erre a célra kibocsátott magyar államkötvényt és ezt 5 évig meg is tartsa.

 

2013. február 20-ától hatályos a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete, amely a 250 ezer eurós államkötvény kibocsátás részleteit szabályozza. Az államkötvények forgalmazását zártkörűen az Államadósság Kezelő Központ Zrt. végzi, amely szerződéses jogviszonyt létesít az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős bizottsága által jóváhagyott vállalkozásokkal. Ezek a vállalkozások, nem Magyarország területén bejegyzett jogi személyek, az adott ország területén szerződnének azokkal a külföldi magánszemélyekkel, vagy többségi tulajdonukban lévő cégekkel, akik szeretnének letelepedni Magyarországon.

 

Érthető, hogy a jelenlegi nemzetközi, valamint magyarországi gazdasági helyzet is arra kényszeríti a kormányt, hogy az ország hitelezésének érdekében unortodox megoldásokhoz folyamodjon. Ugyanakkor nem egyértelmű a jogalkotó szándéka, miszerint a magyar államkötvények forgalmazása céljából az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős bizottsága külföldi vállalkozásokkal szerződjön. Ebben a formában a kötvényen elért kamat vagy bármilyen nyereség külföldön realizálódik, valamint külföldön lesz adóköteles. Véleményünk szerint nehezen lenne kivitelezhető, hogy a külföldi vállalkozások, akikre a magyar törvények területi hatálya nem vonatkozik kötelesek az idegenrendészeti hatóság részére adatszolgáltatást nyújtani a kibocsátott értékpapírok számáról és tulajdonosairól.

 

„Jelenleg nem világos, hogy milyen formában lehet ellenőrizni azt, hogy a külföldi vállalkozás rendelkezik-e a tevékenységéhez szükséges valamennyi engedéllyel. Szintén nem tisztázott, hogy milyen jogi lehetőségek vannak arra vonatkozóan, hogy az adatkezelést, valamint az adatszolgáltatás hitelességét a magyar idegenrendészeti hatóságok ellenőrizzék” – mutat rá a hiányosságokra Imecs Attila, a PwC Magyarország adóosztályának menedzsere. „Tudomásunk szerint Magyarország területén is lesz olyan vállalkozás, aki jogosultságot kap a 250 ezer eurós államkötvények forgalmazására, viszont a részletekről jelenleg nem áll rendelkezésre információ”.

 

A hozzánk érkezett visszajelzések alapján ez a befektetési lehetőség számos befektető érdeklődését felkeltette és sok külföldit vonzana Magyarországra, mivel a letelepedési engedély birtokában a külföldi nemcsak Magyarország területére, de a Schengeni övezet valamennyi államába is vízummentesen utazhat be.

 

Jelenleg Magyarország nem tartozik a kiemelt bevándorlási célországok közé, a tehetősebb harmadik országbeli magánszemélyek ezidáig inkább Nagy-Britanniát, vagy más EGT-ország lehetőségeit preferálták, ahol jelentősen drágábban juthattak hozzá letelepedési engedélyhez. Magyarország a befektetendő összeg, valamint a földrajzi adottsága miatt is jelentős előnyt élvezhet és versenybe szállhat más országok hasonló formában működtetett rendszerei nyújtotta lehetőségekkel.

 

„Bízunk benne, hogy a Magyarország iránti érdeklődés jelentősen és pozitív irányban változni fog, viszont ehhez egyszerűsíteni kell a folyamatokat, különösen a kötvényvásárlás esetében. Hosszú távú cél, hogy az ország megnyerje a befektetők bizalmát, és ezt a bizalmat legalább az 5 éves befektetési időszakban megtartsa, sőt növelje annak érdekében, hogy a befektetési céllal Magyarországra letelepedett külföldiek esetenként munkahelyeket teremtsenek” - hangsúlyozza Imecs Attila. Ezekkel a lehetőségekkel érdemes és fontos számolni annak érdekében is, hogy az egyszerinek tűnő befektetés kapcsán a külföldiek áthelyezzék gazdasági tevékenységüket Magyarország területére. A tehetős vagy magas jövedelemmel rendelkezőknél alapvetően nem munkavégzés céljából történő letelepedésről beszélünk, így várhatóan nem feltétlenül veszélyeztetik Magyarország vagy az EU munkaügyi piacát. Jövedelmük egy részét viszont Magyarországon költenék el, ezáltal is növelve a fogyasztáson keresztül mutatkozó adóbevételt.

 

„A nagy kérdés csak az, hogy mennyire tudja a magyar kormány vonzóvá tenni a letelepedés feltételeit. A jelenlegi jogszabályok, valamint a nehézkes folyamatok nem feltétlenül teszik vonzóvá a struktúrát. Kedvező jogi szabályozással a befektetési célú letelepedési engedély egy olyan  eszköz, valamint lehetőség a magyar kormány kezében, mely Magyarországot egy vonzó befektetési célponttá teheti a nemzetközi üzletfejlesztésben érdekelt  befektetők körében” - mondja a PwC adómenedzsere. 


Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás: