Fitch: tavasszal meglesz a megállapodás az IMF-fel

A Fitch Ratings várakozása szerint Magyarország hiteles államháztartási deficitcsökkentő programot fog kidolgozni annak érdekében, hogy még tavasszal elérhető legyen a finanszírozási megállapodás az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte pénteki londoni elemzésében a legnagyobb európai hitelminősítő.

A Fitch Ratings szerint ennek eredményeként valószínűsíthető az is, hogy az EU visszavonja e heti döntését 495 millió euró felfüggesztéséről a Magyarországnak jövőre rendelkezésre álló, 1,7 milliárd eurós kohéziós pályázati keretből. Jóllehet a kohéziós pályázati keret ügye nem gyakorolna közvetlen hatást a 2013-as magyar költségvetésre, a szóban forgó részösszeg felfüggesztése mégis "csapás lenne" Magyarországra, mivel csökkentené a beruházásokra elvileg rendelkezésre álló forrásokat, és ezzel károsíthatja a magyar gazdaságot - áll a Fitch pénteki elemzésében.

 

A hitelminősítő szerint mindez - lehetséges továbbháruló hatásként - magánszektorbeli befektetőket is elriaszthat. Mindemellett a magyar hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 0,5 százalékának megfelelő kerethányad - vagyis az EU-szabályok által engedélyezett maximum - felfüggesztésének kilátásba helyezése további bizonyíték arra is, hogy az unió "nem fog meghátrálni" sem a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárásban, sem a jegybanki és bírói függetlenség, illetve az adatvédelmi szabályozás kérdésében folyó külön vitában. Ezek késleltetik a finanszírozási megállapodást az EU-val és a valutaalappal - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben a Fitch Ratings londoni elemzői.

 

A hitelminősítő mindazonáltal közölte: változatlan alapeseti előrejelzése szerint az IMF/EU-finanszírozás biztosítása jár annyi előnnyel - és ezt Magyarország is "felismeri" -, hogy a magyar kormány az EU által megszabott határidőig kidolgozza a kért deficitcsökkentő intézkedéseket, az utóbbi időszak "kiszámíthatatlan kormányzati retorikája és gazdaságpolitikai (döntéshozatali) előtörténete ellenére is". Egy készenléti jellegű IMF-megállapodás - amely a Fitch várakozása szerint az egyetlen olyan egyezményfajta, amelyet Magyarország reálisan elérhet - elősegítheti a külső finanszírozási kockázatok enyhülését, bár még a megállapodás elérése esetén is "kétségek maradnának fenn" azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány alá tudná-e vetni magát az egyezmény szigorú feltételrendszerének - áll a Fitch Ratings pénteki londoni elemzésében.

 

A hitelminősítő szerint egyfelől a túlzottdeficit-eljárás, másfelől a magyar jegybanktörvényről és a bírói karról az EU-val folytatott vita ugyan nem kapcsolódik kifejezetten össze, mégis "széles körű az a várakozás", hogy az államháztartási hiánnyal kapcsolatos EU-elvárásokat is teljesíteni kell, mielőtt az IMF/EU-finanszírozás Magyarország számára elérhetővé válnék. A Fitch Ratings a pénteki elemzésben felidézi, hogy január elején az addigi "BBB mínusz"-ról "BB plusz" szintre - vagyis már nem befektetési ajánlású kategóriába - sorolta vissza Magyarország adósosztályzatát, és az új besoroláson is leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A hitelminősítő közölte: leminősítést eredményezhet a költségvetési és a külső finanszírozási kockázatok további erősödése, vagy az, ha nem sikerül "kellő időben megfelelő jellegű" IMF-megállapodást elérni.

 

Ugyancsak leminősítéshez vezethet, ha a magyar gazdaság "a vártnál nagyobb mértékben zsugorodnék", a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettség érdemben gyengülne, vagy "destabilizáló hatású, nem szokványos gazdaságpolitikai intézkedéseket" hajtanának végre. Más nagy londoni házak legutóbbi elemzéseikben valószínűtlennek nevezték, hogy az EU ténylegesen felfüggeszti a magyar kohéziós pályázati keret megnevezett hányadát, az IMF/EU-megállapodás várható időpontját ugyanakkor a citybeli elemzők zöme most már inkább a nyárra valószínűsíti. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzőstábja - amely korábban a legderűlátóbbak között volt a megállapodás időpontját illetően a nagy londoni házak körében - befektetőknek összeállított minapi újabb helyzetértékelésében azt jósolta, hogy a megállapodás immár valószínűsíthetően májusra-júniusra tolódik ki.

 

A Morgan Stanley elemzői közölték: ez az előrejelzésük arra a feltételezésükre épül, hogy az összes felmerült vitás kérdést rendezni kell még a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások megkezdése előtt. A ház citybeli közgazdászai ugyanerről szóló előző, múlt hónapban összeállított előrejelzésükben még "75 százalék körüli" esélyt adtak arra, hogy az IMF/EU-megállapodás márciusban vagy áprilisban létrejön. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek összeállított áttekintésükben megerősítették azt a várakozásukat, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások "nehezek és időigényesek" lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. A Barclays Capital elemzőstábja ennek alapján jelenleg azzal számol, hogy "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.

 

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik nemrégiben Budapesten tájékozódtak, tapasztalataikról Londonban ismertetett beszámolójukban úgy ítélték meg, hogy az idei második negyedév végére még mindig elérhető ugyan a megállapodás az IMF/EU-hitelprogramról, de megvan a kockázata a késésnek. (MTI)


AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás: