A villanyautós világrekord titka: új típusú akkumulátor

Az elektromos meghajtású gépkocsik elterjedésének legfőbb akadályát a szűk hatósugárban látják szakemberek. Az átlagos villanyautó legföljebb 120-140 kilométert tud megtenni telepeinek egyszeri feltöltésével. Még a Nissan cég új, középkategóriás modellje, a Leaf akkumulátorai is kimerülnek 200 kilométer gurulás után.

A fentiekhez képest valóban technikai áttörést jelent a berlini DBM cég és a Lekker Energy áramszolgáltató kooperációjában készült elektromobil, amely kedden egyszeri feltöltéssel, óránként 85-90 kilométeres sebességgel haladva tette meg a München és Berlin közötti 605 kilométeres távolságot. Közben ment az Audi A2 típusú kocsiban a fűtés, égtek a fényszórók, vagyis nem csak a villanymotor fogyasztotta a telepekben rejlő energiát. Mint az autót vezető Mirko Hannemann, a DBM fejlesztőmérnöke a Die Weltnek elárulta: a világcsúcsot elérő kisautóba teljesen új típusú akkumulátort építettek be.

 

A lítium-fém-polimer bázisú telep "minőségi ugrást jelent" az eddigi akkukhoz képest, és lekörözi még a Nissan Leaf modelljének lelkét képező lítium-ion akkumulátort is. Ráadásul a német akku összehasonlíthatatlanul kisebb, mint más típusok, amelyek gyakran nemcsak a csomagtartót, de az utastér egy részét is elfoglalják. Az A2 csomagtere teljes mértékben az utasok rendelkezésére áll, az akkumulátor egy köbdeciméternyi helyet sem foglal el belőle. A telep élettartamát 500 ezer kilométer futásteljesítményben adja meg a gyártó cég. Ez szintén világrekordgyanús.

 

A német kormány el akarja érni, hogy 2020-ban legalább egymillió villanymeghajtású gépkocsi közlekedjen az országban. Újabb tíz év múlva pedig ideális esetben hatmillió lenne a számuk. Berlin így akarja elérni becsvágyó környezetvédelmi célját: a németországi szén-dioxid-kibocsátás 80 százalékkal történő csökkentését. Ma a német utakon mintegy 42 millió robbanómotoros gépkocsi közlekedik. Évente tízmillió új és használt autót helyeznek forgalomba az országban. (MTI)


A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás: