1 millió forintos bírságot kapott az FKF Zrt. a KDB-től

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 1 millió forint bírságot szabott ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-re a múlt hétfőn, mert a nyílt útszórósó-tendert jogsértő módon nyilvánította érvénytelennek, most hétfőn pedig a nyílt tendert követő hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésről mondta ki ugyanezt - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nettó 555 millió forint becsült értékben, nyílt közbeszerzésen akart ömlesztett útszóró sót beszerezni. A felhívás 20 ezer tonna - plusz 50 százalék - útszóró sóra szólt. Négy ajánlat érkezett, amelyek közül a legolcsóbb lett volna a nyertes. Beadáskor az Optopus Kft. nettó 18.300 forintos tonnánkénti ára volt a legjobb, és az maradt az elektronikus árlejtés után is.

 

Az ajánlatkérő január 19-én azonban azt közölte, hogy képtelenné vált az ellenszolgáltatásra, ezért nem hirdet nyertest. Másnap viszont hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést indított 10 ezer tonna útszóró sóra. Az ajánlattételi határidő január 21. volt, és az FKF még aznap kihirdette nyertesnek a Medcare Gyógyszer és Gyógyászati Kereskedelmi Kft.-t, a szerződést nyomban meg is kötötték nettó 17.600 forintos tonnánkénti áron. Miután az ilyen zárt közbeszerzést be kell jelenteni a KDB-hez, a testület elnöke jogsértőnek tartotta a második eljárást, és jogorvoslatot kezdeményezett.

 

Ezzel egyidőben az első - nyílt - eljárás első helyezettje, az Optopus Kft. is eljárást indított a KDB-nél. Kifogásolta a lezárást, mivel éppen a második eljárás bizonyítja, hogy volt pénze az ajánlatkérőnek. Erre a következtetésre jutott a KDB is, ezért megsemmisítette az eljárást lezáró döntést, és 1 millió forintra bírságolta az FKF Zrt.-t. A most megszületett második KDB döntés kimondja, hogy az FKF-nek nem volt joga hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést kezdeményeznie.

 

A rendkívüli sürgősség ugyan is nem állt fenn, enélkül pedig jogsértő a zárt tender. Ebből az eljárásból derült ki, hogy a nyílt tendert nem azért hiúsította meg az ajánlatkérő, mert nem volt pénze, hanem azért, mert az évek óta neki sót szállító, és ennek a nyílt eljárásnak is kvázi nyertese, az Optopus Kft. nem tudta a kért ütemezéssel szállítani az útszóró sót. Ennek oka az európai időjárás volt, amely a román és ukrán sóbányák felé terelte a Nyugat-európai piacot is.

 

A második határozatban az áll, hogy az ajánlattételre felkért cégek - a nyertesen kívül a Solinwest 2000 Kft. és a Magyar Plastirouta Kft. - szóban közölték: 3 ezer tonna sót készletből tudtak szállítani. Ez két napra elegendő az FKF-nek. Bírságot a második eljárásban nem szabott ki a KDB, mivel ilyen jogsértésnél csak a szerződés érvénytelenségének a kimondására indíthat bírósági eljárást. A céginformáció adatai szerint a második eljárás nyertese, a Medcare Kft. hat magánszemély tulajdonában áll, jegyzett tőkéje 13 millió forint, a főtevékenysége pedig fekvőbeteg ellátás.

 

Az APEH háromszor indított ellene végrehajtási eljárást, egyszer pedig foglalást is tartott a cégnél. Székhelye a budapesti Galvani úton van, míg fióktelepet működtet a kistarcsai kórházban. A 2009-es mérlegben a cég értékesítési nettó árbevétele 2,5 millió, míg a saját tőkéje mínusz 3,5 millió forint volt. Az üzemi eredménye mínusz 2,6, míg az adózás előtti és a mérleg szerint eredménye egyaránt mínusz 3,1 millió forintot tett ki. (MTI)


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: