Raiffeisen

10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram

Újabb 10 startup céggel bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal - vezető nagyvállalati inkubátorként - folytatja tovább működését - mondta Németh Balázs, a K&H változáskezelés divíziójának és a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram

Elmondta: a cég ezzel még aktívabban járul hozzá az innovatív hazai startupok sikeres vállalkozássá válásához, illetve ahhoz, hogy Bécs és Prága mellett Budapest is szerepeljen a régió meghatározó startup központjai között.
   
A közel egy évvel ezelőtt indult Start it @K&H inkubátorprogram célja az volt, hogy a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva segítsék fejlődésüket, céljaik megvalósítását, és könnyebben váljanak induló startupból a nemzetközi piacokon is sikeres vállalkozássá - közölte Németh Balázs, hozzátéve, hogy a program még az eredeti elképzeléseiket is túlszárnyalta, az elmúlt időszakban velük dolgozó 13 csapat 10 hazai és nemzetközi díjat nyert, valamint több mint 500 millió forint tőkebefektetést ért el.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Start it @K&H egy újabb kiválasztási folyamatot hirdetett meg a nyár végén, amelynek eredményeként 10 új startup került be a programba. A K&H az ingyenes infrastruktúra mellett folyamatos szakmai tanácsadást, üzletfejlesztést és képzést  biztosít, több mint 30 iparági szakértő mentor támogatását, valamint a bank a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét adja segítségül a startupok fejlődéséhez.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A komoly előrelépéshez az eddigi 6 hónapos támogatás sokszor nem elég, ezért megnövelte a bank a program időtartamát, így most már 12 és 18 hónapos inkubációs ciklust is biztosítanak a startupok számára - tette hozzá a bank szakembere.

Hozzászólások

Valaki elvitte az ötös lottót!

Telitalálatos szelvényre bukkantak az ötös lottó 16. heti számsorsolásán, a nyertes 4,171 milliárd forinttal gazdagodott - közölte a Szerencsejáték Zrt. szombaton.
2019. 04. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tréfás kutyajósda lesz az idei Belvárosi Kutyafesztiválon

Tréfás asztrológiai elemzéssel, kártyavetéssel és számmisztikai elemzéssel is várják az állatbarátokat a szervezők az idei Belvárosi Kutyafesztiválon, amelyet a gazdátlan állatok örökbefogadásának népszerűsítésére rendeznek meg május 4-én a főváros V. kerületében.
2019. 04. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kazahsztánba és Kínába utazik Orbán Viktor

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton az MTI-t.
2019. 04. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a számokat húzták ki az ötös lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2019. 04. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban - mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó.
2019. 04. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy év alatt 27 százalékkal nőtt a kkv-knak adott hitelállomány

Folytatódik a kis- és középvállalatok (kkv-k) gyors növekedése, a számukra nyújtott hitelállomány az Erste Banknál 27 százalékkal gyarapodott egy év alatt, 2019 február végén meghaladta a 200 milliárd forintot - mondta Szerdahelyi Róbert, a bank kis- és középvállalatokkal foglalkozó területének igazgatója kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten.
2019. 04. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban rendezik meg a Szentendrei Sörfesztivált

Május 3. és 5. között rendezik meg a hagyományos Szentendrei Sörfesztivált a helyi Dunakorzón, ahol három nap alatt kézműves sörök és egyéb gasztronómiai élmények, könnyűzenei tehetségkutató verseny, valamint a The Carbonfools, az Omen, a Hősök és a Belmondo koncertje várja a látogatókat.
2019. 04. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan elkészülnek a falusi csok részletszabályai

A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa az Origón szombaton megjelent interjúban.
2019. 04. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ünnepek idején inkább minőségi termékeket vásárolunk

Nő a kereslet a minőségi termékek iránt, ami jó a gazdaságnak és a kistermelőknek is - mondta Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
2019. 04. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A felelős állattartást népszerűsíti a Nébih keltetőshowja

A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keltetőshowja, amelyet eddig már több tízezren figyeltek - mondta Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő, a Nébih állatvédelmi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
2019. 04. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A júliusi hétvégeken a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

A négy júliusi hétvégén lezárják a járműforgalom elől a Szabadság hidat, így az a gyalogosoké lesz július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten.
2019. 04. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják - tájékoztatta az MTI-t a szervező Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.
2019. 04. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsvéti programokkal készül a Gödöllői Királyi Kastély

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolya Nap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.
2019. 04. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hét alatt háromszor razziáztak egy fővárosi szórakozóhelyen

Hat embert előállítottak kábítószer-birtoklás gyanúja miatt egy fővárosi szórakozóhelyről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken internetes oldalán. Szombaton és vasárnap hasonló akcióban már 47 embert előállítottak ugyanerről a helyről.
2019. 04. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2019. 04. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 ezer pedagógus jelentkezett a 2020-as minősítési eljárásra

Majdnem 20 ezer pedagógus jelentkezett a 2020-as minősítési eljárásra március 31-ig - írta az eduline.hu az Oktatási Hivatal által közzétett adatok alapján.
2019. 04. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTT-One közgyűlés: rekord eredmény után részvénykibocsátásra készül a vállalat

Eddigi legjobb eredményét érte el az OTT-One 2018-ban, árbevétele 1,7 milliárd forintra nőtt, adózott vállalkozási eredménye pedig elérte a 215,5 millió forintot. Az OTT-One éves rendes közgyűlése kiemelt részvényesi érdeklődés mellett zajlott le, ahol elfogadták többek között a 2018-as üzleti évre vonatkozó jelentést, illetve döntöttek arról, hogy a vállalat bevételeit a növekedésére kívánják fordítani, így az idei évben nem fizet osztalékot a társaság. A közgyűlésen a menedzsment felvázolt egy a közeljövőben tervezett lehetséges tőkepiaci tranzakciót is, amely során a t&aacu te;rsaság akár közel 1 milliárd forint tőkét is bevonna.
2019. 04. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából

Igazgatósági mandátumának lejártával, 2019. április 30-ával dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából. 2019. május elsejétől a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelson tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az Igazgatóság alelnöke lesz.
2019. 04. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két hétre lezárják a Keleti pályaudvart

Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - tájékoztatta a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2019. 04. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a 2030-ig szóló exportstratégia kivonata

Megjelent a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2030-ig szóló, márciusban elfogadott Nemzeti Exportstratégiájának kivonata csütörtökön a kormany.hu oldalon.
2019. 04. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:
Raiffeisen