100 millió dollár árbevétel a 2012-es londoni olimpián alkalmazott GE technológiákból

A GE, az olimpiai játékok nemzetközi partnere a mai napon bejelentette, hogy a legutóbbi négy olimpia kapcsán értékesített infrastrukturális termékeiből és szolgáltatásaiból származó árbevétele meghaladta az 1 milliárd dollárt. A cég az olimpiai játékokat megrendező országokkal, városokkal és szervezőbizottságokkal szorosan együttműködve 2006 óta biztosít infrastrukturális megoldásokat az olimpiai versenyhelyszínek, az egészségügyi központok és a környező kereskedelmi épületek számára. Az olimpiai szervezőbizottságok célja az olyan fenntartható olimpiai játékok megrendezése, amelyek hozzájárulnak az eseményeknek otthont adó város fejlődéséhez, és korszerű egészségügyi ellátást biztosítanak az olimpiai atléták számára. A GE által biztosított technológiák ezen célkitűzések megvalósítását segítik elő.

„Az olimpiát megrendező városokkal szorosan együttműködve a GE kritikusan fontos egészségügyi, energia- és áramellátó, vízfeldolgozó, világítástechnikai és közlekedési megoldások széles skáláját biztosítja az olimpiai játékokhoz”—mondta Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója.  „Az olimpia megrendezése lehetőséget ad a városoknak a korszerűbb technológiákra való áttérésre, ezért cégünk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, valamint az orosz, a brazil és a koreai helyi szervezőbizottságokkal együttműködve elkötelezetten dolgozik azért, hogy a fenntartható olimpiát szolgáló korszerű infrastrukturális megoldások örökségét a következő generációk is élvezhessék.”

 

A GE többek között az alábbi projektekkel járult hozzá a londoni olimpia sikeres megrendezéséhez:

 

  • Poliklinika: A sportolók minőségi egészségügyi ellátását biztosító, az olimpiai falu területén elhelyezkedő poliklinikán a GE képalkotó technológiái – így többek között mágneses rezonanciás képalkotó berendezések (pl. az olimpián először használt széles alagutas 3T MRI), komputertomográfiás (CT) vizsgálóberendezések, ultrahangkészülékek, röntgenkészülékek, EKG-készülékek, információtechnológiai és betegfelügyeleti rendszerek – segítik az olimpiai versenyzők gyors diagnosztizálását és kezelését.

 

  • Töltőállomások elektromos járművekhez: A GE 120 töltőállomása a 2012-es londoni olimpián üzembe állítandó zéró-kibocsátású járműflotta működését biztosítja az olimpia alatt és azt követően.

 

  • Olimpiai stadion: A GE Lighting 14 000 lámpát szállított a 80 000 férőhelyes stadionhoz, a GE Energy hatalmas, konténeres áramelosztó berendezése és szünetmentes tápegységei pedig az ünnepségek és a versenyek folyamatos áramellátásáról gondoskodnak. A cég nemcsak a stadionba, hanem másik 17 olimpiai versenyhelyszínre is szállított áramelosztó berendezéseket.

 

  • Olimpiai falu: Az olimpiai és paraolimpiai játékok alatt összesen 23 000 sportoló és hivatalos személy lakik majd az olimpiai faluban. A GE Digital Energy üzletága olyan okos mérőkkel látta el a falut, amelyek információkat biztosítanak a lakóknak energiafelhasználásukról, ezzel is segítve az energiafogyasztás szabályozását és a falu karbonlábnyomának csökkentését. A GE Power Controls üzletága a lakóapartmanokhoz szállított áramelosztó berendezésekkel segíti az olimpiai játékok áramellátását, míg a GE Water & Process Technologies üzletág az olimpiai falu vízelvezető rendszereihez biztosít megfigyelő rendszereket.

 

  • A londoni Tower Bridge: A GE az EDF-fel, a londoni polgármesterrel és a City of London Corporationnel együttműködve korszerű, energiatakarékos ledes világítási rendszerrel látta el London ikonikus hídját, a Tower Bridge-t. A londoniak az olimpiát követően még sokáig élvezhetik az együttműködés eredményét, hiszen a híd új díszkivilágítása 25 évig működik majd.

 

  • Velodróm: A 6000 férőhelyes velodróm kerékpárversenyeknek ad helyet. A stadionban a GE kisfeszültségű elosztóberendezése gondoskodik az áramelosztásról, a szünetmentes tápegységek pedig folyamatos áramellátást biztosítanak a versenyek során. 

 

  • Vízisport Központ: A Zaha Hadid által tervezett Vízisport Központ a legnagyobb népszerűségnek örvendő viadaloknak ad helyet az olimpiai játékok alatt. A komplexumot a GE szünetmentes tápegységeivel látták el. Ez a technológia számos alkalmazáshoz biztosít feszültségvédelmet.

 

  • Olimpiai park: A GE Lighting szállította az olimpiai park éjszakai kivilágításához szükséges 25 000 db Tetra PowerMAX LED modult és a szükséges számú Tetra LED vezérlőt. A GE Healthcare üzletág több mint 200 defibrillátort szállított, amelyek az olimpiai parkban és más versenyhelyszíneken gondoskodnak a sportolók és a nézők védelméről.

 

  • Energiaközpont: Az Energiaközpont az Olimpiai park áramellátását, fűtését és hűtését biztosítja az olimpiai játékok alatt, a későbbiekben pedig a 2012 után megépítendő új épületek lakói számára. Az olimpia áramellátásáról a GE Jenbacher kogenerációs technológiája (3 db J620-as kombinált hő- és áramtermelő Jenbacher erőmű) gondoskodik. A 10 megawattos projekt a sarokkövét jelenti a 2012-es londoni olimpia azon célkitűzésének, hogy a játékok megrendezése során nagyobb szerepet kapjon az alternatív energiaforrások, valamint a vízfeldolgozási és újrahasznosítási stratégiák alkalmazása.

 

  • Hokiközpont: A 15 000 férőhelyes olimpiai hokiközponthoz a GE Lighting szállította a világítási rendszert.

 

A GE 2006–2010 közötti olimpiai projektjei többek között az alábbiak voltak: 

A 2006-os torinói téli olimpiai játékok  

A GE termékek és technológiák széles skáláját szállította a torinói olimpia főbb versenyhelyszíneire, többek között:

  • gondoskodott az olimpiai hokipálya, a Torino Esposizioni és a Sestriere-ben található síszlalompálya világításáról, és világítástechnikai megoldásokat szállított a torinói olimpiai játékok fő helyszínéül szolgáló Stadio Comunale di Torino számára;
  • 300 elektronikus reaktort szállított, amelyek évente több mint 235 000 kWh-val csökkentik az energiafogyasztást; továbbá szünetmentes tápegységekkel biztosította az olimpiai versenyhelyszínek folyamatos áramellátását.

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás: