150 ezer forintba kerül átlagosan, ha bajunk lesz a síelésen - Mire fizet a biztosító?

Egy átlagos évben a novembertől március végéig tartó síszezonban már közel 600 ezer magyar keresi fel a legnépszerűbb európai terepeket. A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást – ráadásul ez az arány a Covid miatt idén várhatóan tovább emelkedik –, méghozzá átlagosan és személyenként napi 800 forintot költenek biztosításra. Az UNION Biztosító legfrissebb blogcikke annak járt utána, hogy milyen esetekben fizeti a biztosító a gyakran milliós kártérítési igényeket.

150 ezer forintba kerül átlagosan, ha bajunk lesz a síelésen - Mire fizet a biztosító?

150 ezer forint egy átlagos kár összege, de milliós esetek is előfordulnak

A megbetegedő vagy a síelés során balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy a sífelszerelés eltűnésére, vagy az autó meghibásodására) átlagosan 150 ezer forintot fizet a biztosító, ám az egyes esetek között milliós különbségek lehetnek - derül ki az UNION Biztosító statisztikáiból.

“Ausztriában például a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Legutóbb egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság személyzete segítette le ügyfelünket, ami 1600 euróba, azaz közel hatszázezer forintba került.” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Mire érdemes figyelni, ha a legnépszerűbb síterepekre készülünk?

A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani. Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak - derül ki az UNION Biztosító cikkéből.

Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?

Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya…

Egy komolyabb sérülés esetén

- például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 1-3 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállítás díja is elérheti a kétszázezer forintot,

- a legdurvább tétel pedig az UNION Biztosítónál a január-márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.

- A Magyarországra történő hazaszállítás díja pedig körülbelül 300 ezer forint.

Ha „tilosban” járunk…

Sokan szeretnek a zsúfolt pályáktól távolabb, nyílt hegyoldalakon síelni. A pályán kívüli síelés – amit sokszor „szűzhósízésnek” vagy „terepsízésnek” is hívnak – különösen veszélyes, extrém sportnak számít. Aki a lesiklásnak ezt a típusát választja, ellenőrizze, hogy a síbiztosítása védelmet nyújt-e a freeride vagy nem kijelölt síterületen történő síelésre, snowboardozásra is!

Ha balesetet okozunk – a sípályán is kell „KGFB”

Nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a KGFB-hez hasonló.

„Minden évben számos olyan eset van, amikor ügyfeleink személyi sérüléses kárt okoznak a lesiklás során. Ilyenkor a biztosító utólagosan megtérítheti a kárt szenvedett fél orvosi ellátásának költségeit – melyek az 1-2 millió forintot is elérhetik –, valamint a vétlen fél ruházatában és sífelszerelésében keletkezett kárt is” - jegyzi meg Szabó Tamás.

Ha elveszítjük a kütyüt vagy megsérül a felszerelés

Aki már csatolt fel sílécet vagy snowboardot, az tudja: ezek a téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé. A felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot, vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.

Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet

A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség (például koronavírus okozta megbetegedés) vagy egy baleset miatt. Az útlemondás védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót.

Ha cserbenhagy az autó

Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

Ne feledjük: az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját - hívja fel a figyelmet az UNION Biztosító blogján megjelent cikk.

Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy a biztosító mindig a konkrét utasbiztosítási szerződésben foglaltak szerint térít, ezért az általunk választott csomagtól, az utasbiztosításra vonatkozó biztosítási szerződési feltételektől függ, hogy mire terjed ki a biztosításunk.


Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás: