1,61 milliárd forintból fejleszthet a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 1,61 milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Podmaniczky úti központja.

Pásztélyi Zsolt, a cég ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: első ütemben a radiológiai eszközparkot újították meg 171,4 millió forintból, ezzel 20-30 éves gépeket tudtak lecserélni.
   
A fejlesztés második ütemében az eszközpark további cseréjére nyílik lehetőség, felújítják az épület egy részét, amelynek keretében ambuláns műtőket és endoszkópos vizsgálóhelyiségeket alakítanak ki, valamint a terv része, hogy a különböző sebészeti ellátások egy helyre kerüljenek - ismertette.
   
Szigeti Szabolcs egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy 2010 óta 500 milliárd forintért hajtottak végre egészségügyi fejlesztéseket országszerte, azonban az uniós forrásokat a közép-magyarországi régióra nem lehetett felhasználni.
   
Ezért döntött úgy a kormány 2017-ben, hogy az Egészséges Budapest Program keretében 700 milliárd forint hazai forrásból elindítja a központi régió fejlesztését. 58,6 milliárd forintot költenek 32 szakrendelő megújítására - mondta. A program része a centrumkórházak és társkórházak fejlesztése is - tette hozzá.
   
Ismertetése szerint az EBP-ből eddig felhasznált 200 milliárd forintból 21,7 milliárdot orvostechnikai eszközöket vásároltak, 3,8 milliárd forintból pedig 19 nagy értékű diagnosztikai műszereket vásároltak a régió egészségügyi intézményei számára. Ezzel - emelte ki - mintegy 10 százalékkal nő a diagnosztikai vizsgálati kapacitás Közép-Magyarországon. Kitért a Honvédkórháznak juttatandó 3,4 milliárd forintra, amelyből az intézmény százötven eszközzel bővítette műszerparkját.
   
Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere arról beszélt, hogy a modern berendezésekkel magasabb szintű egészségügyi ellátáshoz jutnak a lakosok, és mindig arra törekedtek, hogy lehetőségeikhez képest segítsék a kerület egészségügyi fejlődését.
    

Ismertetése szerint az elmúlt két évben minden kerületi egészségügyi intézményt felújítottak, 400 millió forintot költöttek az öt háziorvosi rendelő teljes felújítására, elektronikus beteghívó rendszert alakítottak ki, modern vizsgálóágyakat vásároltak és akadálymentesítették a rendelőket.
   
Hozzátette: a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat épületének és eszközparkjának megújítását is elsőrendű feladatnak tekinti az önkormányzat, ez utóbbira 2017-ben 100 millió forintot, 2018-ban 77 millió, idén pedig további 59 millió forintot fordítottak. Az épület felújítására ebben az esztendőben 520 millió forintot költenek. Ezen kívül az önkormányzat átvállalja a bárányhimlő és a rotavírus elleni védőoltás költségeit is a lakosoktól, továbbá különböző egészségnapokat szerveznek.
   
Pásztélyi Zsolt közölte azt is, hogy a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. az EBP forrásait 306 millió forinttal tudta kiegészíteni.
   
A budapesti központon kívül három rehabilitációs intézetet is működtetnek Balatonfüreden, Hévízen és Harkányban, nyolc rendelőintézet, 70 foglalkozás-egészségügyi és háziorvosi, valamint 35 fogászati praxis tartozik a gazdasági társaság alá; ezek összesen évente egymillió betegek fogadnak.
  
Mint mondta, a kft. gazdálkodása stabil, az elmúlt 12 év alatt a cég adózott eredménye 1,6 milliárd forint volt, amit mindig visszaforgattak a működésbe, így nyílt lehetőség saját erőből kétmilliárd forintos eszközbeszerzésre és szintén ugyanennyi forrásból az infrastruktúra fejlesztésére.
   
A budapesti központi rendelőintézet 39 szakmában heti kétezer órában látja el a betegeket, amelyek nagyjából 64 százaléka igényjogosult: vasutas, rendvédelmi, honvédelmi dolgozó.
   
A Podmaniczky utcai telephely beruházásai 1,5-2 évet vesznek igénybe.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: