1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban

2024. februárban a kivitel volumene 3,4 százalékkal haladta meg, a behozatalé 4,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,7 milliárd euró volt, az egyenleg 1,2 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban

Januárhoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 6,0, az importé 0,6 százalékkal bővült. A kivitel értéke februárban 12,7 milliárd euró (4921 milliárd forint), a behozatalé 11,0 milliárd euró (4265 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 1,5, az importé 11 százalékkal csökkent.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 2,8 százalékkal nőtt, a behozatalé 5,5 százalékkal volt kisebb. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,2 milliárd euróval javult. (Az egyenleg 39 millió euróval nagyobb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.) A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 3,9, a behozatalban 5,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. A cserearány 2,0 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 0,8, a dollárral szemben 0,1 százalékkal gyengült.

A KSH részletezte: a gépek és szállítóeszközök exportvolumene 3,2, behozatala 9,8 százalékkal kisebb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben kismértékben, a behozatalban több mint tizedével csökkent. A közúti jármű árucsoport exportvolumene néhány százalékkal nőtt, importvolumene közel ugyanennyivel elmaradt a bázisidőszakitól. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumene mintegy tizedével, importvolumene néhány százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben gyakorlatilag nem változott, míg behozatalban majdnem tizedével elmaradt a 2023. februáritól.

A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kiviteli oldalon 1,9 százalékponttal fogta vissza a volumennövekedést, a behozatalban 4,3 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumencsökkenéséhez. A feldolgozott termékek exportvolumene 7,3 százalékkal nagyobb, míg importvolumene 2,3 százalékkal kisebb lett. Az exportoldali volumennövekedést a gyógyszer, gyógyszerészeti termék, míg az importoldali csökkenést a szakmai, tudományos ellenőrző műszer forgalomalakulása befolyásolta. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 2,1 százalékponttal járult hozzá a volumennövekedéshez, míg az importban 0,8 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését - ismertette a KSH.

Az energiahordozók exportvolumene 41, importvolumene 5,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az export- és importoldali forgalomnövekedés a természetes és mesterséges gáz volumenének jelentős emelkedésével magyarázható. Az energiahordozók forgalombővülése a teljes export volumennövekedésének ütemét 1,3 százalékponttal fokozta, az import volumencsökkenését 0,6 százalékponttal ellensúlyozta.

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 20 százalékkal nagyobb, míg a behozatalé 2,1 százalékkal kisebb lett. Az exportban és az importban bekövetkezett volumenváltozást egyaránt döntően a gabona és gabonakészítmény forgalomalakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom növekedéséhez 1,4 százalékponttal járult hozzá, míg az importcsökkenés ütemét 0,1 százalékponttal erősítette - közölte a KSH.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 1,7 százalékkal nagyobb, az onnan érkező behozatalé 0,8 százalékkal kisebb lett a tavaly februárinál. A termék-külkereskedelmi mérleg 140 millió euróval javult, 1,8 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 77, az import 72 százalékát bonyolította le Magyarország ebben a viszonylatban. Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 9,4 százalékkal bővült, a behozatalé 13 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 1,0 milliárd euróval javult, 126 millió eurós passzívumot mutatott.

Január-februárban a kivitel értéke 24,2 milliárd euró (9,3 ezer milliárd forint), a behozatalé 21,9 milliárd euró (8,4 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 0,1 százalékkal emelkedett, a behozatalé 6,5 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 2,2 milliárd euróval javult, a többlet 2,3 milliárd eurót tett ki. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala január-februárban a kivitelben 5,4, a behozatalban 7,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. A cserearány 2,6 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 1,3 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 2,3 százalékkal erősödött.


Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás: