2 év alatt 2 millió forinttal drágultak a használt autók

Míg az új autók piaca a tavalyi évben csökkent, a használt autók piacán erős élénkülés látható. Alighanem rekordév lesz a 2021-es esztendő, míg a fájdalmas áremelkedés a használt autókat is erősen érintette. A Használtautó.hu elemzéséből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy milyen átlagáron forognak a használt autók, hanem azt is, melyek a leginkább kedvelt modellek, és azok mennyibe kerülnek a drasztikus drágulás után.

- 2021-ben 20%-kal több keresést regisztrált a Használtautó.hu

- Az átlagárak 2021-ben éves szinten is 43%-kal emelkedtek

2020 első negyedévéhez mérten 2021 utolsó negyedéve 83,5%-os, több mint 2 millió forintos drágulást mutat
Számos modell úgy öregedett, hogy közben drágább lett

- A legkedveltebb modellek: Opel Astra, Suzuki Swift, Skoda Octavia, Ford Focus, Audi A4

- A kedvenc márkák: Volkswagen, BMW, Mercedes-Benz, Audi, Ford

Második éve csökken az új autók piaca: a 2020-as esztendő csaknem 19 százalékos visszaesést hozott a személyautóknál, ezt 2021-ben további 4,8%-os követte a DATAHOUSE adatai szerint. Igaz, már nem elsősorban a kereslet, hanem a rendszerváltás óta első ízben a kínálat hiánya fékezi a piacot. A márkák java azt mondja: ha tudnának több autót gyártani, vevőjük lenne rá. Az autót nem, vagy nem időben kapó vásárlók pedig ugyanúgy a használt autók piacán kötnek ki, mint azok, akik semmiképpen sem tudják megfizetni az új autókat, amelyek drágulását jól jelzi, hogy míg tavaly év elején 2,899 millió forint volt a legolcsóbb új autó, ma már 3,56 millió forintra van szükség ahhoz, hogy új modellt kapjunk.

Az áremelkedés mögött több tényező is szerepel, s ezek közül csak az egyik az, hogy jelenleg több a vevő, mint a legyártott autó. A koronavírus gazdasági lassulását követő nyersanyag-drágulás az autók több összetevője kapcsán is megjelent, de a legtöbbször hallott szó talán a chiphiány, amihez az árak emelkedése ugyanúgy társul. Ha ez nem lenne elég, a gyártóknak egyre szigorúbb környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak kell megfelelniük, ami szintén felveri az árakat. A forint árfolyamáról pedig nem is beszélve.

A használt autók piacán még döbbenetesebb számok és árak láthatók. A Használtautó.hu keresőjét 2021-ben több mint 527 millió alkalommal, az előző évinél 20%-kal többször használták az oldal látogatói. A hazai tulajdonosváltások is emelkedést mutattak: november végéig a 2019-es rekordérvhez mérten 1,6%-os, 2020-hoz képest pedig 3,8%-os növekedést mutatott a piac.

„Közben a 2020-as, 2,789 millió forintos átlagos hirdetési ár 2021-re éves szinten 3,989 millió forintra, azaz 43 százalékkal emelkedett a Használtautó.hu adatai szerint. Még drámaibb a helyzet, ha negyedéves bontásokat nézünk, ugyanis míg 2020 első negyedévében 2,551 millió forint volt a hirdetési átlagár, a tavalyi utolsó negyedévben már több mint 2 millió forinttal magasabb, 4,682 millió, ami 83,5%-os drágulást jelent. Hajszálnyit árnyalja a képet, hogy közben a meghirdetett autók átlagéletkora fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Utóbbi oka, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autókért akkora a versenyfutás, hogy azokat gyakorlatilag bárki, bármikor el tudja adni, akár hirdetés nélkül is” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

A drágulás szemléltetése érdekében a Használtautó.hu csapata összegyűjtötte, hogy mennyibe kerültek a népszerűbb használt modellek az elmúlt 3 évben. Az 5 legnépszerűbb modell aktuálisan 5 éves példányainak átlagár-emelkedése 2019-2021 között modelltől függően 7-42 százalékos volt.

- Míg 2019-ben átlagosan 2,32 millió forintba került egy 5 éves Opel Astra, idén már 3,02 millió forintba.

- Az 5 éves Suzuki Swiftek átlagára 2,55-ről 2,74 millió forintra emelkedett.

- A Skoda Octavia esetén 3,3-ról 3,88 millióra nőtt az átlagár.

- A Ford Focusnál pedig 2,46-ról 3,23 millió forintra, míg az 5 éves Audi A4-ek esetén 4,38-ról 6,2 millió forintra nőtt.

Az aktuálisan 5 esztendős modellek árváltozását persze egy-egy modellfrissítés, a bővülő felszereltségek is befolyásolhatják, azonban még akkor is láthatunk abszolút áremelkedéseket, ha az adott évjáratú, azaz évről évre korosabb példányok árait nézzük vissza. A 15 éves átlagkorú piacra tekintettel az 5 legnépszerűbb modell 2007-es és 2015-ös példányainak árát is megvizsgálta a Használtautó.hu a már említett évek szerinti bontásban. A 2007-es példányoknál az öregedés ellenére alapvetően stagnálás látható, a fiatalabb használt autók iránti fokozódó keresletet pedig mutatja, hogy az 5 legnépszerűbb modell sorában az Audi A4 kivételével a 2015-ös példányok hiába öregedtek, ma a már 7 éves autókért többet kell fizetni, mint 2019-ben kellett a négyévesekért. Nemcsak városi legenda tehát, hogy az egyre feljebb pörgő használtpiacon számos tulajdonos a vásárláskori árnál magasabb összeget kapva tud kiszállni autójából.

 

„Az eladás ugyanakkor mégsem javasolt” – hangsúlyozta Katona Mátyás. „Az idei évet az elemzők és az iparági szereplők egybehangzó véleménye szerint még a kínálati hiány fogja meghatározni, azonban az is látható, hogy az EU jogalkotói által sarkalt villanyautó-láz az új autók piacára még további áremelkedéseket fog hozni. Így a használt autók az elmúlt két évben látott extrém drágulása még jó eséllyel folytatódni fog. Az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a bölcsebb az autópiacon, aki pedig a szükség miatt gondolkozik a vásárláson, gyors döntéssel még szinte biztosan kedvezőbb árakat csíphet meg.”

Azért, hogy a vásárlók az eladásra kínált autókról röviden, gyorsan és számos releváns információt tartalmazó videó segítségével tájékozódjanak, a Használtautó.hu oldalán 2021 novemberétől elérhető az okosvideó szolgáltatás, amire a részletes keresési feltételek között külön is rá lehet szűrni. Az új szolgáltatást jelenleg csak az üzleti partnerek vehetik igénybe, de a tervek szerint a későbbiek során minden felhasználó részére elérhető válik.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás: