200.000 forintot osztogatnak a bankok 2 aláírásért mindössze

A babaváró hitel lehetősége sokak számára megszűnik az év végével. A támogatás összege ugyan nő 2024-től, de januártól jelentősen szűkül a jogosultak köre, szigorodnak a feltételek. Erre válaszul több bank is megemelte a kölcsönfelvételért kínált ajándékpénz összegét, ami így már jellemzően 150-200 ezer forint között mozog különösebb extra vállalás nélkül - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.

200.000 forintot osztogatnak a bankok 2 aláírásért mindössze

Hajráznak a bankok is az utolsó néhány hónapban, amikor még változatlan feltételek mellett vehető fel a babaváró hitel. A kormány döntése alapján 2024-től jelentősen csökkenni fog a babaváró támogatásra jogosult házaspárok köre, mivel 30 év felett csak akkor lehet majd felvenni a kamatmentes kölcsönt, ha a feleség igazolni tudja a várandósságát.

2025-től ez a lehetőség is megszűnik, és csak a 30 év alattiak folyamodhatnak támogatásért. Akik viszont jövőre is fel tudják venni ezt a hitelt, azoknak már tízről 11 millió forintra nő a támogatás maximális összege.

A 2024. januárjától a babaváró hiteltől eleső, illetve annak szigorúbb feltételeit vállalni nem tudóknak vagy akaróknak öt hónapjuk maradt az igénylésük benyújtására, és a bankok az eddiginél is nagyobb kedvezményekkel, ajándékpénzzel versenyeznek az aláírásukért.

Szinte minden babaváró hitelt kínáló pénzintézet jelentős jóváírási kedvezménnyel akciózik, és a szigorítás bejelentése óta többen még is emelték ennek összegét. Így a többségüknél már 150-200 ezer forint közötti összeget is kaphatnak ajándékba az igénylők úgy, hogy elég a minimális feltételeket teljesíteni a hitelfelvételhez. 

Egyelőre telik is miből finanszírozni a bankoknak a kedvezményeket, ugyanis idén még a referenciakamat 130 százalékának az 1 százalékponttal növelt értéke az ügyleti kamat, vagyis ennyit fizet a felvett babaváró hitel után az állam a bankoknak.

babaváró hitel 2023 200 ezer forind ajándék pénz

Jövőre jelentősen csökkenni fog bankok kamatmarzsa, mivel a referenciakamatnak már csak a 110 százaléka plusz 1 százalékpont lesz a kamat. A babaváróval eddig és most is folyamatosan akciózó bankok ezért az ügyfélkedvezményekkel is szűkmarkúbbak lehet januártól, ami veszteség lenne azoknak, akik a hitelt jövőre is fel tudják venni, másrészt viszont az igénylés eltolásával egymillió forinttal növelhetik a kölcsönösszeget.

Kétszázezer forint két aláírásért

A jelenlegi akciók ugyan jellemzően nem év végéig szólnak, gyakran csak egy-két hónaposak, de az eddigi tapasztalatok alapján számítani lehet a meghosszabbításukra, bár erre nincs garancia. Az azonban szinte biztosra vehető, hogy a potenciális igénylők őszre sem maradnak ajándékpénzes ajánlatok nélkül, a bankok az utolsó pillanatokig, nagyjából karácsony előttig harcolni fognak az egyre inkább kapuzárási pánikba kerülő 30 év felettiek hiteleiért. 

A Bank360.hu hitel-összehasonlító pénzügyi portál adatai szerint a babaváró hitelt kínáló bankok most az alábbi összegű és feltételű akciókkal csábítják az ügyfeleket.  

A CIB Banknál 180 ezer forintos jóváírásra lehet szert tenni, amennyiben az igénylés 2023. június 1. és július 31. között megtörténik, és a bank szeptember 15-ig folyósítja is a kölcsönt.

Az Erste Bank 150 000 forint kedvezményt ad, ha az igénylés 2023. június 1. után történik, illetve, ha a folyósítás már megtörtént. Ezzel az Erste Bank megemelte a kedvezmény mértékét az előző akcióhoz képest, 30 ezer forinttal. Az Erste emellett hitelkártya kedvezményt is ad azoknak, akik felveszik a babavárót és e mellé hitelkártyát is igényelnek. A Babaváró csomaggal az első évben 10 százalékos visszatérítést adnak több bababoltnál is.  

A Gránit Bank 2023. július 1. és augusztus 31. közötti időszakban befogadott babaváró kölcsönigénylések esetén egy alkalommal 200 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Feltétel emellett, hogy a kölcsön folyósításának 2023. szeptember 30-ig meg kell történnie. 
 
A K&H Banknál összesen akár 160 000 forintot is össze lehet gyűjteni, ha felvesszük a babaváró hitelt. Ennek a feltétele, hogy a maximális, 10 millió forintot vegyük fel, illetve, hogy az igénylés 2023. május 22. után történjen és már a folyósítás is megtörténjen.  
 
A MagNet Bank a 2023. december 31-ig befogadott hiteligénylésekre, legkésőbb 2024. február 29-ei folyósítás esetén 120 ezer forintot ír jóvá az igénylő számláján. Feltétel, hogy az igényelt babaváró hitel összege elérje a 8 millió forintot. 

Az MBH Bank akciója 2023. július 1-től érvényes. A legkésőbb 2023. szeptember 30-ig hiánytalanul befogadott kölcsönkérelem alapján, legalább 9 000 000 forint kölcsönösszeg esetén a jogosult ügyfelek részére 150 000 forint egyösszegű jóváírást ad. Az előző akcióhoz képest 20 ezer forinttal többet írnak jó az igénylő számláján. 

A Raiffeisen Banknál a babaváró hitelt igénylő párok 140 000 forint jóváírást kaphatnak a 2023. július 1. és 2023. szeptember 30. között igényelt babaváró hitelek után. A folyósításnak legkésőbb 2023. november 30-ig meg kell történnie. A Raiffeisen emellett azoknak, akik 2023. június 12. és augusztus 31. között regisztrálnak, és online igénylik a babaváró hitelt, 20 ezer forint értékben IKEA kártyát is ad. 

Közel félmillió fiatalnak van már babaváró hitele

2019. július és 2023. május között több mint 222 ezer fiatal házaspár vette fel a babaváró hitelt a Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján. Ez legalább 444 ezer fiatalt jelent, ők összesen 2169,9 milliárd forintra kötöttek szerződést. Az átlagosan felvett hitelösszeg ez alapján 9,76 millió forint, ami azt jelenti, hogy a párok zöme a maximum hitelösszeget vette fel.


A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás: