2030-ig megszűnhet az energetikai célú szénégetés hazánkban

2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.

2030-ig megszűnhet az energetikai célú szénégetés hazánkban

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon - tette hozzá Áder János.
   
Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása.
   
Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok - cement-, üveg- és gumiipar - technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.
   
A klímaváltozás kapcsán az államfő emlékeztetett a Bahamákat sújtó hurrikánra, amely óránként közel 300 kilométeres széllel járt és 3000 halálos áldozatot követelt, valamint felidézte a két ével ezelőtt Houstonban történteket, amikor két nap alatt nagyjából 50 balatonnyi eső hullott az amerikai városra és környékére.

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2019-ben?
   
Ilyen viharoknak semmiféle infrastruktúra nem tud ellenállni - szögezte le.
    

Áder János szólt a minden korábbiaknál nagyobb erdőtüzekről az Amazonas-medencében és Szibériában, amelyek hatalmas szén-dioxid-kibocsátással jártak, az extrém szárazságra pedig az indiai Csennai városát hozta fel példaként, ahol az idei évben teljesen kifogyott a víz a tározókból és a csapokból.
    

Napjainkra a tudományban már majdnem százszázalékos konszenzus alakult ki, hogy a klímaváltozásért elsősorban az emberi tevékenység a felelős - mondta a köztársasági elnök.
   
A drasztikus változásokra jellemző, hogy 1980 és 1990 között maximum 50 milliárd dollárt ér el évente a természeti katasztrófák okozta károk nagysága, az elmúlt tíz évben azonban nem volt olyan esztendő, amikor ez az összeg kevesebb lett volna 100 milliárd dollárnál - mondta Áder János.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Folytatódott a lakossági állampapírok futamidejének növekedése

Az idei harmadik negyedévben folytatódott a lakossági állampapírok állományának erőteljes bővülése, futamidejének növekedése - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az MTI-vel pénteken.
2019. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kerékpárutat adtak át Oroszlány és Tatabánya között

Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.
2019. 10. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A legígéretesebb kkv-kat ösztönzi a Magyar multi program

A legígéretesebb kis- és középvállalkozásokat (kkv) ösztönzi a Magyar multi program, amelynek harmadik részében több mint 13 milliárd forint vissza nem térintendő támogatást kaphatnak a sikeresen pályázó vállalkozások - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a 2019. évi Ökoiskola címeket

Átadták a 2019. évi Ökoiskola címeket pénteken a fővárosi Balassi Intézetben; 49 köznevelési intézmény az idén először nyerte el, 140 pedig megújította az Ökoiskola címet, és 52 intézmény lett Örökös Ökoiskola.
2019. 10. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hetente hét járatot indít a LOT Polish Airlines Budapestről New Yorkba

Bővíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövő májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között; a chicagói összeköttetés azonban megszűnik - közölte a légitársaság pénteken az MTI-vel.
2019. 10. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Török Áramlat gázzal való feltöltése

Megkezdődött a Török Áramlat fölgázvezeték tengeri szakaszán a két szál egyikének gázzal való feltöltése az üzembe helyezési és beállítási munkálatok keretében, a tesztelés záró szakaszában - közölte pénteken a South Stream Transport B.V. projektvállalat.
2019. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2019. 10. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten

Felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten a vasárnap megválasztott új főpolgármester.
2019. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a dohánytermelés Magyarországon - egy ábrán

Dohánytermelés Magyarországon, 1997-2018 Termelt mennyiség, tonna
2019. 10. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évente 6-7 ezer szabadalmazható ötletet nyújtanak be Magyarországon

Évente 6-7 ezer olyan ötlet születik Magyarországon, amelyeket szabadalmaztatni lehetne - mondta Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 10. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást írt alá a HM és Honvédelmi Sportszövetség

A fiatalok hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítéséről írt alá határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást pénteken Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.
2019. 10. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bölcsődetervezési ötletpályázatot hirdet a kormány

Építészeti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága és a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága megbízásából.
2019. 10. 18. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter lesz a nap nyertese?

Stagnáló kereskedés mellett a Richter erősödhet a legjelentősebb mértékben pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kockázatvállalás az európai energetikai vállalkozók egyik fő jellemzője

A sikeres energetikai vállalkozók teljesítményorientáltak, képesek hatni másokra, illetve szervezetekre, hajlandóak kockázatokat vállalni, kontrollt gyakorolva maguk felett, jól szervezetten végzik a feladataikat és elkötelezettek a csapatmunka iránt – áll az EIT támogatásával működő EIT InnoEnergy első, szűkített, kilenc ország 800, energetikára szakosodott vállalkozójának személyiségelemzésével elkészült felmérésében, amelynek eredményeit Európa egyik legfontosabb energetikai és innovációs seregszemléjén, az idei The Business Boosterrendezvényen mutatták be Párizsban. Az ESADE Business Schoollal közösen jegyzett tanulmány rámutat arra is, hogy a fenntartható energiával foglalkozó férfi és női vállalkozók kompetenciái között nem találhatók szignifikáns eltérések egyik vizsgát országban sem.
2019. 10. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

KEH-igazgató: Elkezdődött a vízválság

A vízválság elkezdődött; egy új világrend épül, melyben nagy jelentőségű a természeti erőforrások, köztük a víz nem fenntartható felhasználása - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, annak alkalmával, hogy véget ért Budapesti Víz Világtalálkozó.
2019. 10. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő bérköltség, alternatív juttatások és elégedettebb munkavállaló – nem lehetetlen

2019-től több változás is történt a béreket érintő közterhek és kedvezmények szabályozásában. Az előírások megfelelő alkalmazásával lényegesen csökkenthető a vállalatok bérköltsége, alternatív juttatások bevezetésével pedig növelhető a munkavállalók elégedettsége – hangzott el az EY adózási rendezvényén.
2019. 10. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi fórumot és kiállítást szervez a Roszatom Pécsen

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében nemzetközi társadalmi fórumot és kiállítást rendeznek november 6-7-én Pécsen, a rendezvényen a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez.
2019. 10. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Versenyhivatallal együttműködve látványosan csökkenthető a bírság

Együttműködéssel jelentősen mérsékelhetik a cégek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírságokat – hangzott el a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda és a Vállalati Jogtanácsosok Európai Egyesülete (ACCE) közös konferenciáján. A hatósággal való kooperációt nagymértékben elősegítik a hatékony és jól működő vállalati megfelelési programok.
2019. 10. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan csökkenthető a műanyag hulladék mennyisége?

Egy átlagos európai polgár évente 4,8 tonna hulladékot termel, aminek a jelentékeny része műanyagból készült csomagolóanyag. Emiatt az Európai Unió 2025-re az összes csomagolási hulladék 65 százalékát szeretné újra feldolgozni, a műanyag palackok negyedét pedig újrahasznosított alapanyagból gyártaná. De vajon mit tehet egy átlagember, hogy elérhessük ezeket a fontos célokat? A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé Újrahasznosítási Kisokost készített, mely gyakorlati tanácsokat ad a felelős hulladékgyűjtéshez.
2019. 10. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kommunikációs vezető az SAP-nál

Halpert Zsuzsa veszi át az SAP integrált kommunikációs vezetői feladatait, mostantól ő felel a vállalat külső és belső kommunikációjáért Magyarországon és a dél-kelet-európai régió további 5 országában.
2019. 10. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: