Advertisement

2,1 milliárd forint állami támogatást kap a balatonfenyvesi kisvasút

A jövőre 70 éves balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőhöz vezető ágának újra üzembe helyezéséhez és felújításához 2,1 milliárd forinttal járul hozzá az állam - mondta el Lombár Gábor, a település független polgármestere az MTI-nek hétfőn.

2,1 milliárd forint állami támogatást kap a balatonfenyvesi kisvasút

A térségi települések három évvel ezelőtt nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. Ez közúton csak nagy kerülővel, Fonyódon és Lengyeltótin keresztül érhető el.
   
A polgármester felidézte, hogy a célra év elején nyertek 650 millió forint támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A 2,1 milliárd forintból a vasút felújítása történik meg, a 650 millió forintos forrásból pedig Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, fejlesztik a kisvasút imremajori állomását, és korszerűsítik a fenyvesi végállomás épületét - tette hozzá. Reményei szerint, több mint egy évtizednyi üzemszünet után, legkésőbb 2021-ben újra el lehet majd jutni a Balaton-partról Buzsákra, illetve Csisztapusztára kisvasúttal.
   
A MÁV-START tájékoztatása szerint idén nyáron rekordszámú, júliusban és augusztusban is 24 ezer utas váltott jegyet a balatonfenyvesi kisvonatokra. A márciusban megkezdett, majd a nyárra felfüggesztett pályafelújítás hétfőtől november végéig folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között, pótló-buszok közlekednek a vonalon.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,88 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 44 640,38 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.
2019. 12. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új, kárrendezést egyszerűsítő digitális megoldásokat vezet be az Allianz

Az Allianz ConnX applikációján keresztül elérhető egy távoli videós kárfelvételi szolgáltatás így az ügyfelek mobiltelefonjukon vagy táblagépükön keresztül, néhány egyszerű lépésben, élő kapcsolat mellett oszthatják meg a káreseményről készült felvételeket lakás- és gépjármű kár esetén. Az új Allianz Online kárstátuszkövető alkalmazás pedig a bejelentett károk nyomon követését teszi még könnyebbé és átláthatóbbá.
2019. 12. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 3 millió magyar érkezik haza külföldről az ünnepekre

A Mastercard legfrissebb kutatása szerint több mint 3 millió magyar száll majd repülőre, buszra vagy vonatra az ünnepek előtt, hogy a Karácsonyt a családjával töltse. A legnagyobb utasforgalom Karácsony este várható.
2019. 12. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teltház lesz a szállodákban karácsonykor

Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.
2019. 12. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak a GINOP pályázatok

Módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot: forrást vontak el, illetve csoportosítottak át pályázatok között. A (GINOP) éves fejlesztési keretének (ÉFK) megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A Via Credit 3 olyan pályázatot vizsgált meg, ahol jelentős változásokra számíthatnak a KKV-k.
2019. 12. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2019. 12. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
2019. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-japán kereskedelmi forgalom

A magyar-japán kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
2019. 12. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2019. 12. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a sertéspestis miatti fertőzött terület Pest megyében

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
2019. 12. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzbüntetést kapott a Telekom rendszerét feltörő hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).
2019. 12. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 12. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosabb időnk lesz a jövő héten

Csapadékosabb időjárás várható a jövő héten. Jellemzően esőre kel számítani, az északi hegyekben hó is eshet. Lehűlésre nem kell készülni, a maximumok fagypont felett alakulnak, néhol 10 fok közeli értékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Életműdíjjal ismerték el Dr. Vámosi-Nagy Szabolcsot, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda névadó jogászát a IV. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán. A szakember közel öt évtizede a magyar adótanácsadás és adózási kérdések megkerülhetetlen alakja.
2019. 12. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában

Vasárnapig csaknem 30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában - közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2019. 12. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 207,50 ponton zárt pénteken, 502,65 ponttal, 1,15 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, több mint 13 ezren szavaztak a legjobb képekre. A közönségdíjakat és a zsűri szakmai elismeréseit szerdán adják át Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2019. 12. 08. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: