23%-kal nőtt az SAP nyeresége - megugrott az árfolyam
A SAP profitja 23 százalékkal 762 millió euróra emelkedett a július és szeptember közötti időszakban. A bevétel 2 százalékkal nőtt, elérte a 4,05 milliárd eurót, de ez elmaradt a 2012-es teljes éves, 14 százalékos növekedési ütemtől. A bevételnövekedés lassulásában az árfolyamhatásnak volt szerepe, az euró erősödött a dollárral és a jennel szemben is.
SAP részvény
A szoftverértékesítés 5 százalékkal, 975 millióra csökkent, mert egyre több ügyfél választotta a felhő alapú szolgáltatásokat. Ennek megfelelően ezekből a szolgáltatásokból megháromszorozódott a SAP bevétele, és elérte az 191 millió eurót. A kiemelt terméknek tekintett HANA nevű elemzői program eladásaiból 149 millió euró bevétele volt a cégnek, ez 79 százalékos növekedést jelent a harmadik negyedévben.
A cég fenntartotta korábbi becslését, és a rendszeres tevékenységeiből a teljes évre 5,85-5,95 milliárd euró közötti profitot vár. A szoftvereladásokból és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból nyert bevétel pedig reményeik szerint legalább 10 százalékkal fog emelkedni.