2,5 milliárdos gazdasági fejlesztés indulhat Bács-Kiskun vármegyében

A helyi gazdaság fejlesztésére több mint 2,5 milliárd forintot nyert el négy Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) Plusz keretéből - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.

2,5 milliárdos gazdasági fejlesztés indulhat Bács-Kiskun vármegyében

Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: Kiskunfélegyházán a többségi önkormányzati tulajdonban lévő ipari parkok, iparterületek elérhetőségét biztosító utak, csomópontok felújítására, fejlesztésére fordíthatnak 1,2 milliárd forintot a program finanszírozásával. A településen 2014 óta ez már a harmadik alkalom, amikor a helyi ipar további fejlődését biztosító beruházást valósíthatnak meg.

Tiszakécskén mintegy 700 millió forintból 600 adagos új főzőkonyhát és egy több mint 140 férőhelyes étkezőt építenek. A település régi konyháját csaknem 40 éve egy családi házból alakították ki, és mindössze 450-500 adag étel elkészítésére alkalmas, ráadásul az épületben a gyerekeket nem tudják helyben leültetni étkezni. Az új konyhára azért is van szükség, mert egyre nő a gyereklétszám a településen. Az öt tiszakécskei tagóvodában 385 férőhely van, de az óvodások száma ezt meghaladja, így plusz csoportot kellett indítaniuk - tette hozzá.

Az új konyha és étkező tervezése során fontos szempont volt az energiahatékonyság is: az épület a napelemes rendszernek köszönhetően csaknem nulla energiaigényű lesz.

Tiszaalpáron 575 millió forintból épül szintén egy új, 500 ételadagos konyha, egy hozzá tartozó, 100 férőhelyes étkezővel. Az évtizedek óta működő jelenlegi konyha nem felel már meg az igényeknek, hiszen az általános iskolások 11 órakor kezdtek ebédelni és 15 órakor végeztek. Az iskolában ugyan van egy tanterem, amelyben a tankerület engedélyével ideiglenesen étkezhetnek a gyerekek, de ősztől erre a teremre is szükség lesz az oktatáshoz - jegyezte meg Rideg László.

Tiszaalpáron is ügyeltek az energiahatékonyságra: az új épület fűtési rendszere és a használati melegvíz előállítása várhatóan hőszivattyúkkal történik, az épület tetőszerkezetére pedig napelemes rendszert terveztek - ismertette.

Tázlár önkormányzata pedig 55 millió forintot fordíthat a Top Plusz program támogatásával egy új, három hektáros ipari terület létesítésére. A projekt célja a gazdaságfejlesztés, a vállalkozások verseny- és munkahelyteremtő képességének növelése, a betelepülés ösztönzése, összességében a település népességmegtartó képességének erősítése - mondta az önkormányzat elnöke.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának közreműködésével a következő hét évben együttesen 100 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik a vármegyébe a TOP Plusz programból - tette hozzá Rideg László.


Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás:

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik

A Magyarországon idén lekérdezett járműtörténeti jelentések több mint felében szerepelt korábbi káreseményre utaló információ. Bár az arány az elmúlt egy évben alig változott, Magyarország egy helyet előrelépett a carVertical legfrissebb átláthatósági indexében.
2026. 10. 14. 05:30
Megosztás:

Vagyonadó: az értékbecslés okozhatja a legnagyobb fejtörést az érintetteknek

A vagyonadó fizetésére kötelezettek számára a vagyon értékének meghatározása jelentheti az egyik legnagyobb kihívást - hívta fel a figyelmet a PwC Magyarország az MTI-nek küldött keddi közleményében.
2026. 10. 14. 05:00
Megosztás:

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás: