Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke
Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint a magyar versenypolitika és a magyar versenyjogi szakemberek elismeréseként értékelte a kinevezést, hangsúlyozva: a GVH a tisztességes verseny és a magyar emberek érdekeinek védelméért dolgozik.
A hatóság vezetője kiemelt jelentőségűnek tekinti a nemzetközi szakmai párbeszédet, kiváltképp a mesterséges intelligencia és a digitális piacok kapcsán.
A GVH elnöke 2021 óta a Versenyhatóságok Nemzetközi Hálózat (International Competition Network, ICN) irányító testületének is tagja, a térségből egyedüliként vesz részt a nemzetközi testületben - írták.
Az OECD párizsi ülésén elfogadták a budapesti Regionális Oktatási Központ (ROK) idei beszámolóját és 2026-os programtervét is.
Rigó Csaba Balázs a beszámoló és a programterv ismertetésekor kiemelte, hogy az OECD és a GVH közös budapesti intézménye kulcsszerepet tölt be a kelet-európai és közép-ázsiai térségek együttműködésének erősítésében, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar hatóság a tudásmegosztás meghatározó szereplője legyen.
A GVH az oktatási központban végzett munkája során is figyel arra, hogy a keleti és nyugati partnerek között hidat képezve erősítse a nemzetközi kapcsolatrendszerét és képviselje a magyar érdekeket - fogalmazott a közlemény szerint.