26. Magyar Innovációs Nagydíj

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, melyek 2017-ben jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az Országházban, nagy nyilvánosság előtt átnyújtásra kerülő díjakra 2018. február 14-ig lehet jelentkezni.


2017. november 23-án, az MTA Klubjában hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség a 26. Magyar Innovációs Nagydíjat. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2017. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el.

A találkozón Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke ismertette a jelentkezés feltételeit, az eddigi tapasztalatokat. A Pályázat először 1992-ben került kiírásra, az azóta eltelt 25 év során 1157 pályázat érkezett, s a 997 mérhető innovációs teljesítmény közül 196 kapott innovációs díjat.
Az idei pályázaton a 2017. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további hat kategóriában kaphatnak díjat. Az ünnepélyes átadásra 2018. március végén kerül sor az Országházban.

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2017-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A meghirdetésen a bírálóbizottság elnöke, Dr. Pálinkás József, mint az NKFI Hivatal elnöke tartott előadást „A tudományos kutatás, a fejlesztés és az innovációs verseny pályázati forrásai 2015-2017” címmel. Ezt követően a 2016. évi innovációs díjakat elnyert vállalkozások közül Zettwitz Sándor, a 2016. évi Innovációs Nagydíjat nyert, 77 Elektronika Műszeripari Kft. ügyvezető igazgatója - aki egyben az idei Innovciós Klub ülés házigazdája is volt -, Dévényiné Rózsa Erika, a 2016. évi Ipari Innovációs Díjat nyert Innomed Medical Zrt. vezérigazgatója, Czibula Mihály, 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díjában részesült MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kiemeltprojekt-vezetője, Földi Tamás, a 2016. évi Informatikai Innovációs Díjában részesült Starschema Kft. ügyvezető igazgatója és Takács Árpád a 2016. évi Startup Innovációs díjban részesül AImotive Informatikai Kft. Outreach Scientist-je számolt be a 2017. évi innovációs tevékenységükről.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Kocatelepet és látogatóközpontot adtak át Somogyban

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át csütörtökön Somogy megyében, a somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.
2018. 07. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1500 repülőgépet adtak el a Farnborough Air Show-n

Csaknem 1500 repülőgépet adtak el a nagy gyártók a héten a Farnborough Air Show légi szalon kereskedelmi napjain, a legtöbb gépet a Boeing értékesítette.
2018. 07. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat fejlődött a hazai méhészeti ágazat

A méhészeti ágazat 2010-től csaknem 10 milliárd forint - 50-50 százalékban költségvetési, illetve uniós finanszírozású - támogatást kapott, ami segítette a technológiai megújulást, a méhegészségügyi védekezések, eljárások fejlődését, a méhészeti kutatásokat és a méhészek szakmai továbbfejlődését - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az Országos Méhészeti Egyesülettel (OMME) folytatott egyeztetésen az Agrárminisztérium közleménye szerint.
2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Appeninn elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Opus elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Telekom elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 07. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor: Tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát

A jövőben is tovább erősítjük Magyarország és Izrael barátságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Jeruzsálemben.
2018. 07. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében

Horvátország továbbra is segíti Albániát a tengeri hulladékszennyezés kezelésében, de inkább annak megelőzésére fordítana forrásokat - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő csütörtökön az albániai Durresben.
2018. 07. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új székházba költözött a FINA

A svájci Lausanne-ban új székházba költözött az idén 110 éves FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség.
2018. 07. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia egymilliárd eurót fordít a kultúrára

A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából - jelentette be csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.
2018. 07. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén ismét változékony időnk lesz

A hétvégén is változékony lesz az idő: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A maximumok jellemzően 30 fok körül alakulnak, de vasárnap többfelé a 25 fokot sem éri el a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2018. 07. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön.
2018. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forintgyengülés estére

A forint gyengült csütörtök reggel óta az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére a bankközi devizapiacon.
2018. 07. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség az elszaporodott vadak miatt

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák - mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra növekszik a vendégéjszakák száma Brüsszelben

Brüsszelben a 2016 márciusában elkövetett terrortámadások után jelentősen csökkenő vendégéjszakák száma mára ismét megközelíti korábbi szintjét, naponta mintegy 30 ezer látogató nézi meg a belga főváros szimbólumának számító Manneken-Pis szobrocskát - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
2018. 07. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás