3-3,5 százalékos gazdasági bővülésről beszél Molnár Csaba

Magyarországon a gazdasági növekedés üteme jövőre 3-3,5 százalék lehet, ha az ország marad a mostani makrogazdasági pályán, idén már csökkenő pályára áll az államadósság GDP arányos szintje - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter csütörtökön Budapesten a "Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban 2010-től?" című előadássorozat előadásán. (MTI)

A kancelláriaminiszter aláhúzta: a gazdasági válság kezelése területén sikeresen tevékenykedett a Bajnai-kormány, napjainkban már a külföldi szakértők is elismeréssel szólnak a magyar válságkezelésről, az államháztartási hiány csökkentéséről, kordában tartásáról.


Molnár Csaba emlékeztetett arra: a magyarországi makrogazdasági kiigazítás, az államháztartási konszolidáció már 2006 nyarán elkezdődött, ezért a gazdasági válság 2007 évi kibontakozásakor az egyensúlyteremtésre irányuló folyamatok javában folytak az országban.  A kancelláriaminiszter aláhúzta: ha 2006-ban nem indul el a költségvetési kiigazítás, az állami túlköltekezés lefaragása, lehet, hogy 2008 őszén az IMF segítsége is kevés lett a nagyobb bajok elkerülésére.


A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormánynak az volt a célja, hogy a nemzetközi szervezetek pénzügyi segítségével rövid távon elkerülje Magyarország "az izlandi példát", a devizahitelesek segítségére siessen a magyar kormány az akkor gyengélkedő forint stabilizálásával, majd erősítésével, a kormány a válságban megőrizze a lehető legtöbb munkahelyet, és megteremtse a lehetőséget arra, hogy az ország a később esetleg beinduló gazdasági növekedésre rácsatlakozzon - ismertette. Molnár Csaba véleménye szerint az elmúlt másfél év alatt Magyarország jól vizsgázott a válságkezelésből.


Akar László, a GKI Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a következő kormánynak szűk lesz a gazdasági mozgástere, a nemzetközi pénzügyi helyzet labilis, "ha valaki szembe akar menni az IMF és az Európai Unió elvárásaival, az ország finanszírozása nehezebbé válik". A vezérigazgató szerint középtávon az igazi nagy kérdés az, hogy "euró-ügyben" mi lesz a következő kormány álláspontja, a bevezetésre dátumként adódik 2014. január elseje, de ehhez már 2011-2012-ben 3 százalék alá kell levinni az államháztartási hiányt.


Akar László az európai helyzetről elmondta: mostanában Magyarországot egyre inkább pozitív példaként állítják olyan országok elé, mint Görögország, ahol az államháztartási hiány megugrása komoly finanszírozási gondokat idézhet elő, illetve az ország helyzete gyengítheti az eurózóna megítélését, az euró árfolyamát. Kiemelte: valószínű, hogy az Európai Unió 2012-ben tér vissza a válság előtti gazdasági szintre. Idén az EU vezetői nagyon szerény, 0,7 százalékos növekedést várnak, ami 2011-2012-re 2 százalékra mehet fel - fűzte hozzá.    


Akar László szerint a következő magyar kormánynak tovább kell vinnie a közterhek lefaragását, az adóreformot, az állami kiadások csökkentését. Az idén már nőhetnek a reálkeresetek Magyarországon, és bővülnek majd a beruházások is, az export pedig továbbra is jól fog teljesíteni - húzta alá a GKI vezérigazgatója.

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás:

A költségvetés stabil, a magyar családokat és vállalkozásokat támogató programok finanszírozása biztosított

A 2026-os költségvetés a háború elhúzódása és a negatív külső gazdasági környezet ellenére is minden szükséges forrást biztosít az olyan családokat, nyugdíjasokat és hazai kkv-kat támogató kormányzati intézkedésekhez mint: a fix 3 százalékos Otthon Start Program, a fix 3 százalékos kkv-hitel, a közszférában dolgozók béremelése, a 13. és 14. havi nyugdíj, a két- és háromgyermekes anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a Demján Sándor Program - írta az államháztartás központi alrendszerének március végi helyzetéről pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 11. 19:00
Megosztás: