3 mesterséges intelligencia kriptó, ami berobbanhat 2024-ben

Mostanra az egyik legnépszerűbb befektetési lehetőség kétségtelenül az AI lett. Azt követően, hogy 2022 végén az OpenAi bemutatta a ChatGPT korai verzióját, a befektetési világ szinte szó szerint megőrült az AI technológiáért.

3 mesterséges intelligencia kriptó, ami berobbanhat 2024-ben

Ennek köszönhetően azok a projektek, melyek képesek voltak kiaknázni az új technológiát, fenomenális bevételhez juthattak hozzá.

A trend minden bizonnyal 2024-ben is ki fog tartani, sőt egyes becslések szerint igazán csak jövőre indulhat be a mesterséges intelligencia fejlődése.

Pontosan ezért most bemutatjuk azt a három projektet, melyekből még idén érdemes vásárolni annak érdekében, hogy a következő évben a legnagyobb bevételekhez juthass hozzá.

Készíts profi előrejelzéseket a yPredict segítségével

2023 során számos előértékesítést láthattunk, azonban nehéz lenne sikeresebbet találni a yPredictnél.

A projekt a natív YPRED tokenek eladásával mostanáig összesen 5.5 millió dollárt tudott gyűjteni, vagyis kevesebb mint 1 millió dollár hiányzik már csak a listázásig.

Ez azért is fontos, mivel a kezdeti listázási ár a tokenek jelenlegi áránál közel 10 százalékkal magasabb. Más szóval amennyiben még most vásárolsz, abban az esetben minimálisi idő alatt is kiugró hozamot érhetsz el.

Érdemes lehet azonban megfontolni a hosszabb távú csatlakozást is a yPredicthez, hiszen az ökoszisztéma egészen elképesztő előnyöket kínál.

Amennyiben például igénybe veszed a predikatív modelleket kínáló piacteret, abban az esetben számos profi előrejelzési eszköz közül válogathatsz.

Ezeket különböző fejlesztői csapatok állították össze, és az eszköz különböző szempontok alapján készít rövid és hosszú távú előrejelzést.

Az így elkészült előrejelzéseknek meg tudod majd nézni az eddigi sikerességét is, így egyszerűen el tudod dönteni, melyik számodra a leginkább megfelelő modell.

Ez azonban nem minden, hiszen a csapat egyúttal különböző AI szignálokat, indikátorokat és mintázatfelismerő eszközöket is készített.

Ráadásul ezek használhatához mindössze annyit kell tenned, hogy lekötöd a YPRED tokenjeidet. Ilyen esetben ráadásul negyedévente 45 százalékos hozamra tehetsz majd szert.

A csapat továbbá több olyan eszközt is elkészített, melyek önmagukban is megérhetik a csatlakozást.

Például a WriteMingle névre keresztelt tartalomgyártó platform használatával profit SEO szövegeket készíthetsz el. Sőt, akár képeket is generálhatsz hozzá, illetve ellenőrizheted, hogy a Google keresőjében hogyan fog szerepelni az előállított tartalom.

A yPredict a Polygon hálózatára épül, ennek köszönhetően minden tranzakció gyorsan, olcsón és megbízhatóan valósul meg.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a projekt, abban az esetben érdemes minél hamarabb csatlakoznod. Ehhez azonban nincs szükséged kriptopénzre, hiszen számos kriptó mellett akár bankkártya használatára is lehetőség van a vásárlás során.

Érdekel a yPredict

A Fetch.ai növekedése 2024-ben is folytatódhat!

Nagyon egyszerűen összefoglalva a Fetch.ai egy olyan rendszert kínál, aminek segítségével számos hétköznapi feladatot egyszerűbben lehet elvégezni.

Egy úgynevezett “digitális iker” segítségével az ökoszisztéma felhasználói számos időigényes feladatot végezhetnek el másodpercek alatt.

Például a digitális iker képes más ikrekkel is interakcióba lépni. Ennek köszönhetően elég csak annyit megadnunk, hogy milyen jellegű utazást szeretnék a nyárra és az AI elkészíti a megadott paraméterek alapján a számunkra legjobb utazási ajánlatot.

Fetch.ai árfolyam grafikon

Adott esetben nem csupán a legolcsóbb repülőjegyet kutatja fel, hanem egyúttal az ideális hotelt, éttermet vagy akár autófoglalást is képes elvégezni. 

Mindezt úgy, hogy egy hasonló útra megyünk mint egy barátunk, vagy akár egy híresség.

Az utazás azonban közel sem az egyetlen, amire használni lehet az Fetch.ai-t.

Az AI képes számunkra átfogó képet alkotni a kriptoszektorról, felkutatni az éppen feltörekvő tokeneket vagy akár befektetési tanácsot is képes adni.

A FET 2023-ban fantasztikus utat tudott bejárni, aminek hála az év elején csatlakozók közel 700 százalék hozamot tudtak elérni.

Ennek köszönhetően a legtöbb kriptotőzsdén elérhető a FET, cikkünk írása idején átlagosan 0.7 dollárért.

Hódítsd meg a Web3-at a Launchpad XYZ-vel

2023-ban a mesterséges intelligencia mellett kétségtelenül a Web3 volt képes a legnagyobb növekedést felmutatni. 

Hála számtalan új és izgalmas projektnek, a Web3 világának mérete a sokszorosára nőtt.

Azonban annak ellenére, hogy a fantasztikus projektek sokasodnak, a legtöbb még mindig elkerüli a befektető figyelmét.

Ez azért lehetséges, mert (mostanáig) nem létezett olyan felület, ahol a legjobb projektet átfogóan lehetne megvizsgálni.

Hála azonban a Launchpad XYZ fejlesztőinek, ez a probléma hamarosan a múlté lehet. 

A Launchpad XYZ egy összegzőplatform lesz, amin keresztül egyetlen kriptotárcával és az LPX tokenekkel másodpercek alatt tudsz majd csatlakozni a legjobb Web3 kezdeményezéskhez.

Legyen szó play to earn játékról, NFT-kereskedelemről vagy akár töredékvásárlásokról, ezek mindegyikéhez tudsz majd csatlakozni.

A Launchpad XYZ azonban sokkal több egyszerű gyűjtőoldalnál.

A mesterséges intelligenciát használó chatbot, Apollo segítségével lényegében egy saját külön bejáratú piaci elemzővel fogsz rendelkezni. 

Ez azt jelenti, hogy Apollót kérdezheted az aktuális X kriptotrendekről, az éppen feltörekvő kriptókról vagy a legjobb előértékesítésekről. Vagyis anélkül kerülhetsz képbe vagy fedezhetsz fel új befektetési lehetőségeket, hogy órákon keresztül bújnád az internetet.

Szintén a csatlakozás melletti érv, hogy most a vásárláshoz további 3 százalék ajándék LPX-et fogsz kapni. 

Nem lehet említés nélkül elmenni továbbá a Launchpad XYZ különleges NFT-szintrendszere mellett sem. 

Egyszerűen összefoglalva annak mértékében, hogy mekkora összegért vásárolsz az előértékesítésen, juthatsz majd hozzá különböző NFT-khez. Ezek nem csupán értéket képviselnek, hanem egyúttal hozzáférést is biztosítanak különböző felületekehez.  

Például amennyiben 50 dollár értékben vásárolsz LPX tokeneket, abban az esetben Doge NFT-hez juthatsz hozzá. Ezzel a listázás után hozzá hozzáférhetsz  a Launchpad XYZ AI-t használó szignálcsoportjához.

A csoportban hozzá tudsz majd férni elképesztő napi kereskedési tippekhez, melyekkel akár néhány nap alatt meg fogod tudni sokszorozni a vagyonod.

A Launchpad XYZ előértékesítése mostanáig 2.2 millió dollárt tudott gyűjteni, így várhatóan rövidesen listázásra is kerülnek majd az LPX tokenek.

Szeretnék LPX-et vásárolni

Ez is érdekelhet: 

Fontos változáson esett át a népszerű mém kriptó

Erre az 5 dologra figyelj a héten a kriptoszektorban: Válaszút előtt a bitcoin

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2023-ban – A legolcsóbb kriptovaluta

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: