3 milliárd dolláros készenléti IMF-hitelt kap Egyiptom
A hitel a 2011-2012-es államháztartási hiányt segít áthidalni. Egyiptom egy nappal korábban terjesztette be a pénzügyi évre szóló költségvetés tervezetét, és ez 11 százalékos deficittel számol. A változó kamatozású - 1,5 százalékról induló -, 12 hónapra szóló hitel visszafizetését Kairónak több mint 3 év múlva kell csak megkezdenie.
Az IMF regionális igazgatóhelyettes szerint a finanszírozási tervről július közepén döntenek, és a hitel még aznap Kairó rendelkezésére állhat. Egyiptom a most bejelentett hitelről már május végén elvi megállapodást kötött. Kairó a korábban arra szólította fel a lehetséges donor országokat és a hitelfolyósító intézeteket, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást számára, mivel devizatartalékai alaposan leapadtak. Ezt az okozta, hogy az év eleji zavargások óta nem állt teljesen helyre a termelés, ugyanakkor a turisták és befektetők a szokásoshoz képest elenyésző számban érkeznek. (MTI)