3D-s technológiai innovációs fejlesztések a turizmus, az oktatás és a sport szolgálatában

Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében támogatott, közel 1,5 milliárd forintos összköltségű SziMe3D projekt legújabb eredményeit ismertették a fejlesztésben résztvevő szakemberek. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMe3D Kft. által végzett 3D-s technológiai innovációs fejlesztések a turizmus, az oktatás és a sport területén kívánnak új, innovatív alkalmazásokat bevezetni a hazai és a nemzetközi piacokon.

A SziMe3D projektben fejlesztett termékek különlegessége, hogy képek, videók egységes, nem szemüveges 3D-s képi technológiával történő megjelenítésére képesek, valamint, hogy olyan felhasználók számára biztosítanak eszközrendszert 3D-s anyagok készítésére, akik nem jártasak a 3D-s tervezésben, illetve projekcióban. A termékek közül a 3DAR a hazai műemlékek és kiemelt nemzeti fontosságú tárgyi emlékek 3D digitális megőrzésének módját fejleszti tovább és muzeális, turisztikai, oktatási hasznosítását végzi. Az 5 műemléki helyszín (többek között Miskolctapolcai Bencés Apátság, a tarpai honfoglalás-kori sír, stb.) és 40 kiemelt nemzeti fontosságú tárgyi emlék (pl. visegrádi Múzsák kútja) 3D-s modelljét elkészítő alprojektben folyamatban van a nemzeti értékek közé tartozó műemléki tárgyak fehérfényű lézeres szkennelése, milliméterről milliméterre történő aprólékos rögzítése egy 3D szkenner segítségével.  Szintén az oktatást támogatja majd a 3DSyllabus, használata az oktatók számára teszi könnyebbé a 3D-s tananyagok elkészítését. 

 

Elkészült a funkciók, komponensek, fejlesztési eszközök meghatározását magában foglaló rendszerterv, valamint a 3D-s tartalomkezelő szerver, továbbá folyamatban van a modulárisan továbbfejleszthető 3D tananyag szerkesztési alaprendszer fejlesztése is.  A projekt része még egy olyan integrált utazásközvetítő informatikai rendszer (SmartTravel) kifejlesztése, amely képes utazásszervezők, turisztikai szervezetek adatbázisba szervezett kínálatának értékesítésére. A SmartTravel kifejlesztésében folyik az egységes szálloda és úti cél adatok rögzítésére, a hotelinformációs adatokat tartalmazó rendszer logikai rendszertervének kidolgozása. Szintén a SziMe3D projekt része a FootballAvatar nevű kísérleti fejlesztés, amelynek fő újdonságtartalma, hogy a labdarúgókat és edzőiket a számítógépes szimulációs helyzetekben trenírozza. A döntéstámogató rendszer kidolgozásában befejeződött a VideoRecord hardver- és szoftverfejlesztés, és stabilizáció. Kidolgozták a projekt során létrehozandó termék elemzését, a mérések megfelelőségét mutató annotációs szoftverrendszert. Elkezdődött az I-QRS Sport Telemetriás Rendszerhez kapcsolódó egycsatornás EKG jel-, valamint lábmozgás modul adatszolgáltatási fejlesztése.

 

A SziMe3D fejlesztések számára technika és technológia szinten legkorszerűbb fejlesztési feltételeket biztosító 3D Stúdió kialakítási munkálatai is folyamatban vannak. Ennek eredményeként egy olyan kísérleti stúdió épül, amely alkalmas 3D mozgóképi információk felvételére, azok szerkesztésére, valamint további különböző célú feldolgozására.

 

 „Bízunk benne, hogy fejlesztéseink révén aktívan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Debrecen az ország egyik meghatározó IT innovációs központjává váljon” – mondta el Alexy Norbert, a SziMe3D Kft. ügyvezetője. A projekt menedzselését klasztertagként segítő DBH Group vezérigazgató-helyettese, Kurtán Zoltán szerint a hazai kis- és középvállalkozások számára a gazdasági válság ellenére jövedelmező megoldás lehet, ha a meglévő innovációs potenciáljukat jobban kihasználják és képesek a saját jövőjükbe befektetni.

 

 A Szilícium Mező Programról és a Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterről:

 

A Szilícium Mező Program a Debreceni Egyetem irányításával, 11 évvel ezelőtt indult útjára. A program a Debreceni Egyetem, Debrecen város, Hajdú-Bihar megye és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által 2001-ben aláírt közös nyilatkozatán alapszik, miszerint Debrecenben létre kell hozni egy az egyetem Informatikai Karának meglévő tapasztalatain nyugvó tudásbázist. A Szilícium Mező Program megalapítása óta élen jár az információtechnológiai fejlesztések kidolgozásában és megvalósításában, a kelet-magyarországi régióban.  A 2008-ban alapított, 43 taggal rendelkező Szilícium Mező Klaszter az ország második – a Szilícium-völgy mintájára létrehozott - informatikai pólusa. A klaszter, amelynek a Debreceni Egyetem a gesztora, jellemzően gazdasági és tudományos együttműködések koordinálásával, tudás-intenzív tevékenységek infrastruktúrájának megteremtésével foglalkozik. 


Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás: