517,5 milliárd forint az államháztartás első negyedéves hiánya

Az államháztartás első három havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 517,5 milliárd forint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatok alapján a honlapján hétfőn.

Márciusban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt, az év harmadik hónapjában a központi költségvetés 235,5 milliárd forint hiánnyal zárt. A végleges számok megegyeznek az NGM április elején közölt előzetes adataival.

 

Az NGM közleménye szerint 2011 első 3 hónapjában a deficit 742,1 milliárd forint volt, a két év összehasonlításánál azonban a tárca szerint fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bér- és dologi kiadásai az idei évben a központi költségvetési szervek kiadásait növelik, ezzel szemben ezek a kiadások a tavalyi évben még az államháztartás helyi önkormányzati alrendszerénél jelentkeztek.

 

A központi költségvetés első 3 havi hiánya 554,8 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok többlete 43,1 milliárd forintot, a társadalombiztosítási (tb) alapok deficitje 5,8 milliárd forintot ért el. A központi költségvetés március havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest közel 47 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak. A bevételek közül elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei maradtak el a tavalyi összegtől, melynek oka főként az uniós előirányzatokon belül egyes operatív programok alacsonyabb teljesülése.

 

Az NGM közleménye kitér arra, hogy tavaly a maradványátvételek jelentősen növelték a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a bevételeket és kiadásokat egyaránt. A központi költségvetés március havi kiadásai 31,3 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A kiadások esetében elsősorban a kamatkiadások alakultak nagyobb összegben a tavalyi év azonos hónapjához képest.

 

Ezen felül az egyedi és normatív támogatások, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár előtti ellátások átkerülése miatt) és az Európai Unióhoz történő hozzájárulások lettek magasabbak a tavalyi értéknél. A kamatkiadások 2012 márciusában 90,2 milliárd forintot tettek ki, 36,7 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 11,2 milliárd forintot értek el, 6,3 milliárddal többet az előző évinél.

 

A nettó kamatkiadások (79 milliárd forint) összességében 30,4 milliárd forinttal lettek magasabbak, mint az előző évben. A társadalombiztosítási alapok 2012. március havi 3,6 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap 7,1 milliárd forintos deficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 3,5 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2011. márciusában az alapok együttes hiánya 23,0 milliárd forintot tett ki. A tb alapoknál a tavalyi évnél alacsonyabb hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak az Egészségbiztosítási Alap idei magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, amely összefügg az egyéni egészségbiztosítási járulék, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulék mértékének emelkedésével.

 

Az NGM szerint növelte a bevételeket az is, hogy az Egészségbiztosítási Alap egyéb bevételei között számolták el a baleseti adóból és a népegészségügyi termékadóból származó bevételek is. A két év adatainak összehasonlításánál meg kell még említeni, hogy idén márciusban a Nyugdíjbiztosítási Alap közel 8,5 milliárd forintos költségvetési támogatásban részesült, míg 2011-ben nem kapott támogatást. A kieső költségvetési támogatást a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel pótolta 2011 második félévében.

 

Az elkülönített állami pénzalapok március havi 8,2 milliárd forintos többlete az előző év azonos hónapjához képest kedvezőbb lett. Az alapok összes bevételei 8,8 milliárd forinttal magasabb, kiadásai pedig 1,5 milliárd forinttal alacsonyabb volt. A bevételek esetében a többlet főként a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás jogcímsorán jelentkezett. A kiadások közül a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap kiadásai teljesültek alacsonyabb összegben az előző év azonos hónapjához képest. (MTI)


A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás: