5,6 millió forinttal több lakáshitelre volt elég a tavaly decemberi átlagkereset, mint egy évvel korábban

2023 decemberében átlagosan nettó 451 300 forintot keresett egy teljes munkaidőben foglalkoztatott magyar munkavállaló a családi adókedvezményeket is figyelembe véve. Ekkora jövedelem 20 éves futamidőre 29,1 millió forint lakáshitelre volt elegendő akkor. Ez 5,6 millió forintos növekedés egy év alatt úgy, hogy közben a lakásárak sok helyütt csökkentek.

5,6 millió forinttal több lakáshitelre volt elég a tavaly decemberi átlagkereset, mint egy évvel korábban

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 435 900, a kedvezményeket figyelembe véve 451 300 forint volt tavaly decemberben. 

Az, hogy valaki mennyi hitelt vehet fel, legfőképpen annak függvénye, hogy mekkora összegű nettó jövedelemmel rendelkezik, de persze megfelelő értékű ingatlanra is szükség van, ugyanis a fedezetnek is el kell bírnia a felvett hitelt. Az úgynevezett JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) szabály szerint ugyanis a jövedelem legfeljebb 50, illetve 60%-a fordítható hiteltörlesztésre attól függően, hogy az kevesebb 600 ezer forintnál, vagy eléri azt. Mivel a hiteltörlesztő nagysága függ a hitel kamatától, annál több hitelre elég ugyanaz a jövedelem, minél alacsonyabb maga a kamat.

Jobb helyzetbe kerültek a lakáshitel-igénylők

Ebből a szempontból jelentősen javult a lakáshitelt felvevők helyzete az elmúlt időszakban, ugyanis a lakáshitel-kamatok érezhető mértékben csökkentek.
Például egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel kamata 451 300 forint nettó jövedelemmel tavaly decemberben 6,89%-ról indult, míg egy évvel korábban még 8,10% volt a legkedvezőbb ajánlat az akkori nettó átlagkeresettel (400 300 forint) számolva. Mivel a bankok az igazolt jövedelem nagysága alapján adnak kamatkedvezményeket, mindig az aktuális átlagkeresettel kalkuláltunk. 

Ennek köszönhetően a példában szereplő hitel havi törlesztője 2022. decemberben 170 224 forintról indult, míg tavaly év végén már csak 154 888 forintot kellett fizetni, ami havi szinten 15 336 forint, teljes visszafizetésben pedig 3,7 millió forint pénzügyi előnyt jelent.

Máshogy megközelítve a dolgot azt is könnyen kiszámolhatjuk, hogy az aktuális átlagjövedelem mekkora hitelösszeg felvételét teszi lehetővé. Ez alapján míg 2022. decemberben legfeljebb 23,5 millió forint lakáshitelt lehetett felvenni az akkori átlagkeresettel (400 300 Ft), tavaly decemberben akár 29,1 millió forinthoz is hozzá lehetett jutni. 

Ez 5,6 millió plusz finanszírozást jelent! Mindezt úgy, hogy a lakásárak sok helyütt éves alapon csökkentek.

December óta tovább javult a helyzet

Nagyrészt az önkéntes kamatplafonnak is köszönhetően tavaly december óta tovább csökkentek a lakáshitel kamatok, így már bőven 6% alatti kamatokkal is találkozhatunk. Érdekességképpen megvizsgáltuk, jelenleg mire volna elég a tavaly decemberi nettó átlagkereset. Eszerint végig fix kamatú és 10 éves kamatperiódusú lakáshitelből egyaránt 30,5 millió forint vehető fel 451 300 Ft nettó igazolt jövedelemmel.

Érdekesség, hogy mivel a 10 éves kamatperiódusú és a végig fix kamatú lakáshitel árazása ebben az esetben azonos (átlagjövedelemmel egyaránt 6,29% az elérhető legkedvezőbb kamat), az adós szabadon dönthet arról, hogy melyiket választja. A fix kamatú konstrukció esetében biztonságot jelent, hogy a kamat és a havi törlesztő a futamidő alatt változatlan, míg egy 10 éves kamatperiódusú hitel annak lehet jó választás, aki szerint a jelenleginél lényegesen alacsonyabb kamatok lesznek 10 esztendő múlva, amikor is a hitel majd átárazódik.

Az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport megépíti Kazahsztán legnagyobb premixüzemét

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM Csoport beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról, amely idén ősszel, 25 millió dollár (mintegy 8,5 milliárd forint) értékű beruházással megkezdi Kazahsztán legnagyobb és egyben legfejlettebb technológiájú premixüzemének építését. Az évi 48 ezer tonna kapacitású gyár az UBM összesen mintegy 20 milliárd forintos kazahsztáni beruházásának első ütemében épül fel, és várhatóan 2027-ben kezdi meg a működését.
2025. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Kritikus helyzetben a hazai vasúti árufuvarozás

A jelenlegi piaci viszonyok között a magyarországi vasúti árufuvarozás üzleti modellje fenntarthatatlanná vált, a díjbevételek nem tartanak lépést a költségekkel, a volumenek csökkennek, a kapacitáskihasználtság romlik, a közúttal szembeni versenyhátrány napról napra nő - ismerteti a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület a legfrissebb vasúti árufuvarozási költségindex (VÁK-index) elemzésében, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t kedden.
2025. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Megerősítette idei eredményvárakozását a Waberer’s

A Waberer’s csoport az idei első féléves eredmények tükrében konzervatív becslés mellett is 50 millió eurót meghaladó EBIT-re (kamat- és adófizetés előtti jövedelem) számít 2025-ben - mondta Tóth Szabolcs, a Waberer's International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese a vállalat első féléves jelentését ismertető online sajtótájékoztatón.
2025. 08. 13. 01:00
Megosztás:

A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A Google AI SPX6900 előrejelzése fellendítette a TOKEN6900 előértékesítését, amely rohamosan közelít a 2 millió dolláros mérföldkő felé.
2025. 08. 13. 00:01
Megosztás:

Egyszeri tételek miatt csökkent a Graphisoft Park SE eredménye

A Graphisoft Park SE első félévi pro forma nettó eredménye 3,88 millió eurót tett ki, amely 400 ezer euróval elmarad előző év hasonló időszakának teljesítményétől, az előző évet érintő egyszeri tételek miatt - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság kedden a Budapesti Értéktőzsdén közzétett jelentésében.
2025. 08. 12. 23:00
Megosztás:

Mérsékelt forgalom, ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2025. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Bitget felmérés: Az európaiak 85%-a kriptóval fizetne a nyaralásáért – de még akadnak akadályok

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, közzétette legújabb felmérésének eredményeit, amely több mint 3000 európai kriptovaluta-felhasználó utazási szokásait és korlátait vizsgálta. A kutatás szerint a kontinensen egyre nagyobb az igény a kriptóalapú utazások iránt.
2025. 08. 12. 21:00
Megosztás:

TOP 5 ok az online Keno játékra: Miért válaszd a digitális változatot?

A Keno az egyik legősibb szerencsejáték, amely évezredek óta lenyűgözi az embereket világszerte. Ez az egyszerű, mégis izgalmas játék, amely eredetileg az ókori Kínából származik, mára a modern digitális korszakban új életre kelt. Az online Keno platformok forradalmasították ezt a klasszikus játékot, és számos meggyőző okot kínálnak arra, hogy a hagyományos, fizikai változat helyett a virtuális térben próbáljuk ki szerencsénket.
2025. 08. 12. 20:30
Megosztás:

Fake News helyett valóság: az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott!

A Népszava „Duplázás helyett bukás” címet viselő cikkében súlyos tévedések, ferdítések, félremagyarázások szerepelnek. A cikk állításaival szemben a helyzet egyértelmű: 2010 óta duplájára nőtt az állami vagyon értéke. Minden ezzel ellentétes állítás félremagyarázás, rosszindulatú hangulatkeltés. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) minden esetben transzparensen, felelősen és a jogszabályok által meghatározott módon kezeli a rá bízott állami vagyont - olvashatjuk az MNV Zrt. sajtóközleményében.
2025. 08. 12. 20:00
Megosztás:

5-3-1 Forex kereskedési stratégia: A sikeres Forex kereskedés egy egyszerűsített módszere

Képzelje el a kereskedési képernyőjét bámulja, amelyet eláraszt a számtalan devizapár és végtelen kereskedési stratégia és Önt a helyes lépés megtételének állandó kényszere nyomasztja.
2025. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Új azonosítási lehetőség az MBH Banknál: megérkezett a DÁP a netbank csatornákra

Az MBH Bank 2025. augusztus 4-től, a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin. A fejlesztés révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás segítségével. Az új megoldás összhangban van az MBH Bank digitális innováció iránti elkötelezettségével és azzal a célkitűzéssel, hogy digitális és személyes csatornáin egyaránt a legmagasabb színvonalú ügyfélélményt biztosítsa.
2025. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Czomba Sándor: már közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban

A kormány célja, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson. Ezért idén már tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot, aminek segítségével a 16-25 év közötti diákok szerezhetnek értékes munkatapasztalatot. Az augusztus végéig futó programnak köszönhetően már közel 30 ezren álltak munkába, így egy hónap alatt közel másfélszeresére nőtt a résztvevő fiatalok száma. A program népszerűségét jól mutatja, hogy eddig mintegy 4600 munkáltató, összesen közel 5 milliárd forint támogatást kötött le.
2025. 08. 12. 17:00
Megosztás:

USA infláció - gondolkodjunk, mit hozhat ez nekünk...

A ma napvilágot látó amerikai infláció margójára számos megjegyzést lehet tenni.
2025. 08. 12. 16:00
Megosztás:

FED elnök kerestetik: Egyre égetőbb Powell utódlásának kérdése

A Fed elnöki pozíciójára keresik a következő embert, aki Jerome Powellt fogja váltani mandátumának 2026 májusi lejáratát követően.
2025. 08. 12. 15:30
Megosztás:

Cukorbetegség négylábú társainknál

A modern városi élet kihívásai nem csupán az emberek egészségére vannak hatással. A pénzügyi szektorban a gép előtt ülve töltött hosszú órák, a mozgáshiány és a stressz hatásai jól ismertek az emberi szervezetre – de mi a helyzet kedvenceinkkel?
2025. 08. 12. 15:23
Megosztás:

Bitcoin-kereskedők fedezékbe vonulnak – inflációs adatok előtt nő a $115K opciók iránti kereslet

A kriptovalutapiac feszült figyelemmel várja az Egyesült Államok friss inflációs jelentését. A befektetők szerint a vártnál magasabb adat nemcsak a Federal Reserve kamatcsökkentési terveit húzhatja keresztbe, hanem a bitcoin árfolyamát is nyomás alá helyezheti. A BTC kereskedők egyre aktívabban vásárolnak rövid lejáratú opciókat, hogy kivédjék a lehetséges árfolyamesést.
2025. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Csökkenéssel zárták a hétfői napot a főbb amerikai indexek, meghosszabbították a kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás ma lejáró határidejét

A Wall Street vezető indexei hétfőn gyengüléssel zárták a napot, a Dow 0,5%-ot, az S&P 500 0,25%-ot, a Nasdaq Composite 0,3%-ot esett. A befektetők a héten érkező amerikai inflációs adatokat, az amerikai-kínai kereskedelmi fejleményeket, illetve a Trump-Putyin találkozót figyelik.
2025. 08. 12. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek Hedera: mi mozgatja a HBAR árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Hedera (HBAR) árfolyama látványos hullámvasúton ment keresztül – hirtelen kitörések, meglepő korrekciók és intézményi bejelentések formálták a piacot. De mi áll valójában ezek mögött a mozgások mögött? Elemzésünkben feltárjuk azokat a kulcsfontosságú híreket, technikai jeleket és piaci trendeket, amelyek az elmúlt három hónapban meghatározták a HBAR irányát, és betekintést adunk abba is, mi jöhet ezután.
2025. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Vegyes mozgások az európai tőzsdéken, a befektetők mozgalmas hét elé néznek

Az európai részvénypiacok hétfőn többnyire enyhén gyengültek: a pán-európai Stoxx600 index 0,1%-kal, a DAX 0,3%-kal csökkent, a francia CAC 40 0,6%-kal került lejjebb, míg a brit FTSE 100 viszont 0,4%-kal bővült.
2025. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam rekordközelben – Olcsóbb DeFi-tranzakciók és árfolyamrali hajtja a hálózatot

Az Ethereum napi tranzakciószáma ismét a csúcsokat ostromolja, miközben az árfolyam a 4 200 dolláros szint fölé emelkedett. A hálózat kapacitásbővítése, az olcsóbb DeFi-költségek és a kedvező piaci hangulat együttesen lökik újra felfelé az aktivitást – a kérdés csak az, hogy ez tartós növekedés kezdete, vagy egy rövid életű csúcspont.
2025. 08. 12. 10:00
Megosztás: