60%-kal több új megrendelést szerzett az Alstom

2014. április 1. és 2015. március 31. között az Alstom, rekord összegű, 10 milliárd euró értékű új megrendelést szerzett, ami a tavalyi évhez képest több mint 60 %-os növekedést jelent.

A számlázott megrendelések aránya (book-to-bill ratio) 1,6 szoros, ami egymás után az ötödik évben haladta meg az 1-et, és amelynek növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult egy 4 milliárd euró értékű, dél-afrikai megbízás. Az Alstom Csoport értékesítésének árbevétele elérte 6,2 milliárd eurót, ami 8%-os növekedést jelentett (az előző év azonos időszakához viszonyítva 7%). Az üzemi eredmény 19 %-kal, 318 millió euróra emelkedett. Az új platformok magas fejlesztési költségeinek ellenére a vállalat működési eredményhányada 50 bázisponttal, 5,2 %-ra emelkedett, a növekvő értékesítésnek, a projektek sikeres teljesítésének valamint a hatékonyságjavító intézkedések megvalósításának köszönhetően.
 
A csoportszintű nettó árbevétel -719 millió euró volt, amelyet számos egyszeri tétel befolyásolt, különösen az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött megállapodás és néhány oroszországi eszközleírás. A várakozásoknak megfelelően a továbbvitt tevékenységekből származó (adózás és pénzügyi kifizetések előtti) szabad cash-flow pozitívan alakult az egész év során. A társasági szintű szabad cash-flow a teljes évre vonatkozóan -429 millió euró volt.
 
A megrendelés állomány 28 milliárd eurót tett ki, ami 55 havi értékesítésnek felel meg. A vállalat vezetése a következő éves közgyűlésen osztalékfizetésre nem fog javaslatot tenni.
Legfontosabb pénzügyi adatok
 
„A pénzügyi év során az Alstom Közlekedés üzletága erőteljes kereskedelmi tevékenységének köszönhetően rekord szintű új megrendelést szerzett. Az értékesítésből származó árbevétel 7%-os szerves növekedésével és a működési eredményhányad 50 bázispontos javulásával elértük 2014/2015. évi célkitűzéseinket, költségtakarékossági intézkedéseink tervszerinti megvalósításának köszönhetően. A várakozásoknak megfelelően a csoport szintű szabad cash-flow a második félévben pozitív volt, a továbbvitt tevékenységek adózás és pénzügyi kifizetések előtti szabad cash-flow pedig pozitívan alakult az egész év során. Középtávú célkitűzéseinket elérjük, közös projektünk a General Electric-kel terv szerint alakul, számos országban már beszereztük a versenyhivatali és hatósági engedélyeket. Ezen eljárásokon folyamatosan dolgozunk annak érdekében, hogy az elkövetkező hónapok során lezárásra kerülhessen. Ezt követően közgyűlést hívunk össze, ahol a részvényesek között felosztandó készpénz összege kerül meghatározásra és elfogadásra” – jelentette ki Patrick Kron, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója.
 
2014/2015. évi eredmények
 
Rekord szintű új megrendelések
 
Az Alstom 10 milliárd euró rekord összegű új megrendelést szerzett a 2014/2015. pénzügyi évben, ami 60%-kal több az előző évihez képest. A Csoport számos olyan nagy volumenű megrendelést szerzett, mint például vonatokra vonatkozó óriás megbízás Dél-Afrikában, kulcsrakész villamosvonal rendszerek kiépítése Katarban és Ausztráliában, szerelvények szállítása a párizsi metró részére, valamint egy teljes körű metrórendszer kiépítése Mexikóban. Az Alstom a járműszerviz és a jelzőberendezések területén is jelentős megrendeléseket szerzett.
 
Erőteljes növekedés az értékesítés és az üzemi eredmény területén
 
Az Alstom értékesítésének nettó árbevétele 2014/2015-ben elérte a 6,2 milliárd eurót, ami 7%-os szerves növekedésnek felel meg. Ez az erőteljes növekedés elsősorban a franciaországi, olaszországi és németországi elővárosi, intercity és az úgynevezett nagyon nagy sebességű vonatok leszállításának, illetve a marokkói nagyon nagy sebességű vonatok leszállításnak és a dubai villamosok elkészítésének köszönhető. A fejlődő országok az árbevétel 30%-át adták.
 
A vállalati költségek utáni üzemi eredmény 19%-kal, 318 millió euróra nőtt. A vállalati költségek levonását követő, 5,2%-os működési eredményhányad a következetes projektvégrehajtásnak és a költségek szoros ellenőrzésének köszönhetően 50 bázisponttal javult, amit részben az új platformokkal összefüggő felfutási költségek csökkentettek.
 
A továbbvitt tevékenységekből származó nettó eredményre számos kivételes tétel gyakorolt hatást, így például az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött megállapodással kapcsolatosan képzett céltartalék (kb. 720 millió euró), az oroszországi eszközleírások (kb. 90 millió euró), valamint az átszervezési költségek (kb. 100 millió euró). A nem folytatott tevékenységek nettó eredménye 104 millió euró volt.

Erőteljes cash-flow növekedés az év második felében
 
A várakozásoknak megfelelően a továbbvitt tevékenységekből származó (adózás és pénzügyi kifizetések előtti), 77 millió euró összegű szabad cash-flow növekedés az év során pozitívan alakult, a második félévben 162 millió euró összegű cash-flow keletkezett. A működőtőke szigorú kezelése ellenére a szabad cash-flow idén hatást gyakoroltak egyes, az első félévben elvégzett megbízások kedvezőtlen pénzügyi ütemezése.
 
A General Electric-kel közös projekt aktuális helyzete
 
2014. június 20-án az Alstom Igazgatótanácsa egyhangúlag javasolta a General Electric által, az Alstom erőművi üzletágainak felvásárlására, valamint három vállalati szövetség vegyesvállalatok formájában történő létrehozására tett ajánlatát. A hatósági engedélyeztetési eljárások folyamatban vannak, a General Electric, valamint az Alstom aktívan közreműködnek a folyamat befejezése és annak lezárása érdekében az elkövetkező hónapok során.
 
Kilátások
 
Középtávon az értékesítésből származó árbevétel várható éves szerves növekedése meghaladja az 5%-ot, míg a működési eredményhányad várhatóan fokozatosan emelkedik majd az 5–7% közötti tartományban. A szabad cash-flow a várakozások szerint összhangban lesz majd a nettó eredménnyel, az Erőmű üzletágak hozzájárulása nélkül, amely várhatóan rövid ideig tart majd és változékony lehet.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: