65 millió új részvénnyel árasztja el a piacot a Volkswagen
2010. 03. 23. 15:16
A Volkswagen (VW) német járműipari vállalat 65 millió új részvényt bocsát ki, hogy részben a befolyó összegből finanszírozza a Porsche autógyártó integrációját - közölte a VW kedden. (MTI)
A Volkswagen a héten ismerteti a kibocsátás részleteit, így többek között a részvényárat is. A VW konszernhez jelenleg a Skodától a Bentley-ig 9 márka tartozik, és a wolfsburgi központú cég jelentős részesedéssel bír a két legnagyobb európai teherautó-gyártó vállalatban, a német MAN SE-ben és a svéd Scania AB-ben.
A tizedik márka a Porsche lesz, amelyet várhatóan 2011-ben integrálnak teljesen a csoportba. A VW célja, hogy 2018-ra a világ első számú járműipari társasága legyen. Jelenleg Európában az első, világszerte pedig a harmadik.
Estek a kötvényhozamok a fejlett kötvénypiacokon
Érdemi adat nem jelent meg az USA gazdaságáról a múlt héten a kormányzati leállás miatt. Ugyanakkor a kamatcsökkentési várakozások kissé erősödtek; a kötvényhozamok pedig a korábbi nyomott szintekről tovább estek a Kínával kapcsolatban ismét kiújuló vámháborús feszültség, majd a hét második felében az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban kirobbanó befektetői aggodalom miatt.
Magyarország élen jár a rákstatisztikában: A biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?
Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30%-kal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.
Korlátok nélkül nincs szabadság – a befektetési alapkezelők profiltisztasága
A profiltisztaság követelménye olyan, a teljes tőkepiaci szolgáltatói szektorra vonatkozó elv, amely garanciát jelent arra, hogy a felügyelt intézmények nem végeznek más tevékenységet, mint amelyet számukra a jogszabály kifejezetten rögzít. Áldás és átok egyben ez az elvárás, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az intézmények szemszögéből meglehetősen szigorú korlátozás, az ügyfelek oldaláról viszont a biztonság záloga, mivel a szolgáltatók figyelmét nem vonja el más tevékenység, a működéssel összefüggésben nem jelentkezhetnek egyéb nem ismert kockázatok. Nincs ez másként a befektetési alapkezelők tekintetében sem, amelyek esetében ugyancsak rögzített a végezhető tevékenységek listája.
Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban
Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Mindenki az Otthon Startra figyel, pedig nagyon kemény a verseny a piaci lakáshiteleknél is
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!
A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben
Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: