751 millió euró volt augusztusban a külkereskedelmi hiány

A kivitel értéke 8,3 milliárd eurót (2945 milliárd forint), a behozatalé pedig 9,1 milliárd eurót tett ki augusztusban, így az áruforgalom külkereskedelmi hiánya 751 millió euró volt, jóval magasabb az előzetesen becsült, 467 millió euró deficitnél, és az előző havi, 210 milliós hiánynál. Az egyenleg 1,1 milliárd euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második, kedden közölt becsléséből.

751 millió euró volt augusztusban a külkereskedelmi hiány

A kivitel volumene 3,6 százalékkal kisebb, a behozatalé 6,9 százalékkal nagyobb lett a nyár utolsó hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva.
    
Júliusban még az export és az import is nőtt, az előbbi 3,7 százalékkal, az utóbbi pedig 5,2 százalékkal. Idén január-augusztusban a kivitel értéke 77,5 milliárd euró, a behozatalé 74,8 milliárd euró volt, a külkereskedelmi mérleg többlete 2,7 milliárd eurót tett ki. Az első nyolc hónapban az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 15 százalékkal, a behozatalé 14 százalékkal emelkedett.
    
Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a gépek és szállítóeszközök kivitele 10 százalékkal kisebb, behozatala 6,4 százalékkal nagyobb lett a tavalyi áron számítva. A közúti járművek exportja közel harmadával, importja tizedével csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
    
A feldolgozott termékek exportvolumene 5,8, importvolumene 9,4 százalékkal nagyobb lett a nyár utolsó hónapjában a tavaly augusztusihoz képest. A forgalomnövekedést az exportban és az importban döntően a műanyag-alapanyag, valamint a vas és acél, ezenkívül a kivitelben a szerves vegyi termék, a behozatalban a színesfém forgalma is befolyásolta.
    
Az energiahordozók exportvolumene 8,9, importvolumene 6,6 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakinál. A csökkenés az export- és az importoldalon egyaránt döntően a természetes és mesterséges gáz forgalmának drasztikus visszaesésével magyarázható, ezen túlmenően az exportoldalon a kőolaj és kőolajtermék mérséklődése is befolyásolta a forgalomváltozást.
    
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,9, a behozataláé 8,9 százalékkal nagyobb lett augusztusban. A mindkét oldali forgalomnövekedéshez leginkább a hús és húskészítmények, valamint az egyéb, táplálkozásra alkalmas termékek és készítmények járultak hozzá.

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Estek a főbb amerikai indexek, a piacok Jerome Powell beszédét várják

A csütörtöki kereskedés során a Wall Street főbb indexei mérsékelt csökkenéssel zártak, a befektetők kivárnak a Fed-elnök mai, Jackson Hole-i beszéde előtt. Az S&P 500 0,4%-kal esett vissza, az indexet alkotó 11 szektorból 9 vesztett értékéből.
2025. 08. 22. 13:00
Megosztás: