A 29-es lesz a nyerőszám?

A politikai kampány részének tekinti a 29 közgazdász által most publikált jelentést "a jövő évi költségvetés trükkjeiről" Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki kedden az a MTI-nek azt nyilatkozta, hogy örömmel áll a 29 közgazdász rendelkezésére, amennyiben érdemi párbeszédre törekszenek.

"Nehéz lenne olyan elemzői konszenzust találni, amely akár meg is közelítené a 29 közgazdász jelentésének alaptételét, amely szerint a jövő évi GDP 1,5 százalékkal esik vissza, s ez a költségvetési hiányt 200 milliárd forinttal rontja" - állítja a pénzügyminiszter.

 

Annál is inkább - tette hozzá - mivel a 2010. évi költségvetés 0,9 százalékos GDP csökkenéssel készült és nem a jelentésben szereplő 0,6 százalékkal. Oszkó Péter szerint a ma ismert elemzői konszenzus nulla körüli GDP-t jelez 2010-re, nem kizárva a növekedést sem, ezért "nem hiszem hogy a kiadványban szereplő prognózis komolyan vehető, s hogy a kormány prognózisát trükknek nevezik, az végképp komolytalan".

 

Az adóbevételeket kiadványban szereplő 200 milliárd forintos túltervezését ugyancsak nem érti a pénzügyminiszter. Véleménye szerint a PM idei prognózisából, s a rövidesen ismertté váló tényleges adatokból kellene kiindulni, s abból látható lesz, hogy "a szaktárca kellő konzervativizmussal tervezte az adóbevételeket, s azok inkább túl-, mint alulteljesülnek, s ez érvényes a jövő évi költségvetésre".

Hozzátette: a GDP pálya és az adóbevételek között összefüggés áll fenn, így értékelhetetlen, hogy a kiadvány ugyanazt a tételt kétszer veszi számba, "ráadásul egyik sem állja meg a helyét." Érdekes gondolatokat vet fel a kiadvány akkor, amikor a központi kormányzatnál 150 milliárdos többletkiadási szükséglet szerepel. Ez ugyanis azt jelenti a pénzügyminiszter szerint, hogy a mostani kormány takarékossági intézkedéseit, amelyeket pontosan végigvezetett a költségvetésen, s amelyek az adóbevételek kiesését hivatottak ellensúlyozni, most trükknek nevezi a 29 közgazdász, akik úgy látják , "hogy nulla forintot lehet megtakarítani, ... ami abszurd állítás"

 

Oszkó Péter pénzügyminiszterEzek a takarékossági intézkedések összegszerűen meghatározott kiadáscsökkentéssel jártak, s ezek alkotják a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás tételeit - fogalmazott Oszkó Péter. A pénzügyminiszter érthetetlennek nevezte a Magyar Fejlesztési Bank 100 milliárd forintos jövő évi veszteségét és nem látja indokoltnak azt a 100 milliárd forintos úgynevezett konszolidációs tételt sem, amit a MÁV, a BKV vesztesége és az állami garanciák beváltása nyomán keletkezhet.

 

A konszolidálandó tételt elemezve Oszkó Péter elmondta: a meglévő adósságállomány jóval több, mint 100 milliárd forint, "hogy ebből az adósságállományból kell-e, s ha igen akkor mennyit kell 2010-ben konszolidálni, arról érdemes vitatkozni. A PM szerint a korábbi években felhalmozott adósságot nem szabad feltétel nélkül konszolidálni, csak a működés átalakításának programja után kerülhet erre sor, s ez érvényes az egészségügyre, a kórházakra is". A pénzügyminiszter nem érti azt a 80-100 milliárdos tételt sem, amely a 2009. évi költségvetési hiány 2010-re való áttolásában ölt testet. "Ilyen állítást az tesz, aki nem ismeri az Európai Uniós elszámolási szabályokat, a szabályok ugyanis nem teszik lehetővé, hogy az adott évben, azaz 2009-ben az állam számára teljesített szolgáltatást a következő évben, azaz 2010-ben számolják el."

 

Ugyanakkor a valós kockázatot jelzi az a 40 milliárdos tétel, amelyet a kiadvány az ingatlanadó elmaradása miatt sorolt fel - közölte Oszkó Péter, hozzátéve, hogy "a jövő évi költségvetés legnagyobb kockázata, hogy a következő kormány mit fog csinálni". Ettől eltekintve a jövő évi költségvetés, a beterjesztett 3,8 százalékos államháztartási hiánnyal, teljesíthető, szögezte le Oszkó Péter pénzügyminiszter.


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: