A Fed elrontotta a befektetők hangulatát az arany piacán

A múlt hét közepén darálóba került az arany és az ezüst árfolyama, miután meghiúsultak a piac szereplőinek várakozásai az Egyesült Államokban a mennyiségi lazítás harmadik felvonására (QE3) vonatkozólag. Az így okozott kiábrándultság masszív eladásokhoz vezetett a spekulatív befektetőknél, amire az árfolyamok markáns eséssel reagáltak – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

 Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve eredeti tervei szerint a tavaly szeptember óta futó kötvénycsere program most június végén lezárult volna. A romló gazdasági fundamentumok miatt azonban valószínűsíthető volt, hogy a Fed egy újabb konjunktúraélénkítő intézkedéscsomaggal lesz kénytelen előállni az elmúlt hét közepén tartott rendes ülését követően. Ezért több szereplő is a piacon egy újabb eszközvásárlási programra (QE3) spekulált, de e helyett csak a kifutó kötvénycsere program meghosszabbításáról döntött az amerikai jegybank. Ez az „Operation Twist” névre keresztelt pénzügyi manőver először a 60-as években került alkalmazásra, és a lényege, hogy az USA központi pénzintézete rövid futamidejű kötvényeket vásárol fel a piacról és cserél hosszú lejáratúakra. Szigorú értelemben véve ez nem számít monetáris expanziónak, mivel nem növeli a Fed mérlegfőösszegét. Mivel tehát a világ vezető devizája, a dollár értékének további hígulásától most egyelőre nem kell tartani a befektetőknek, ez az intézkedés kiveszi a szelet az arany és az ezüst vitorlájából, hiszen ezzel veszít jelentőségéből a két nemesfém értékőrző funkciója.
 
A szél feltámadásához ugyanakkor Európában sem sűrűsödtek össze kellőképpen a légköri viszonyok az elmúlt héten. Összehangolt jegybanki intézkedésre nem kellett sort keríteni, miután a görög választópolgárok egy az eurózóna eddigi formában való fennmaradását támogató politikai formációt segítettek hatalomra. Még ha az új athéni kormány újra is szeretné tárgyalni az országnak juttatott segélyek feltételeit, ezzel egy jelentős bizonytalansági tényező látszik tisztázódni az európai nagypolitikában. Ez pedig csökkenti ideig-óráig a világ második legfontosabb devizájában, az euróban meglévő kitettséggel rendelkező befektetőknél is az arany, mint „végső menedék” iránti igényt.
 
Mindazonáltal végzetes naivitás máris az európai gondok gyors és fájdalommentes megoldásában reménykedni. Sem a fojtogató államadósságok problémája nem csillapodik, sem pedig a gazdaság kilátásai nem javultak egy hét alatt. Ezért a Nemzetközi Valutaalap vezére, Christine Lagarde az euróövezeti pénzügyminiszterek luxemburgi tanácskozásán az euróra nehezedő „akut stressz” miatt hathatós intézkedésekre buzdította kollégáit. Erélyes nyilatkozatában az Európai Központi Bankot monetáris könnyítésre szólította fel, és további, alacsony kamatozású banki hitelek nyújtását valamint az európai kötvényvásárlási program újraindítását követelte. Ezzel csaknem egy időben – mintha csak a felszólításra akarna reagálni – az EKB bejelentette, hogy változtatni fog fedezetelfogadási szabályain és az olcsón kínált jegybanki hitelekért cserébe a jövőben nemcsak eddig el nem fogadott jelzálog- és egyéb eszköz-fedezetű értékpapírokat fogad majd el fedezetként, de megelégszik az eddigi "A-" helyett a papírok sokkal rosszabb „BBB” kockázati besorolásával is. Így válhatnak nemes egyszerűséggel a mérgezett értékpapírok frissen nyomtatott, ropogós, ám kétes fedezetű euró bankjegyekké.
 
Mindez ismételten rávilágít a válság még mindig beláthatatlan mélyeire. A feltáruló feneketlen mélység pedig változatlanul megalapozza az arany és az ezüst monetáris nemesfémként való népszerűségét, és az árfolyamok előbb vagy utóbb bekövetkező visszaerősödését a korábbi történelmi csúcsokhoz. A válság kezelésében a jegybankok világszerte továbbra is laza gyeplőn kénytelenek tartani a pénzügyi politikát, ami a tapasztalatok szerint a nyersanyagok és a reáleszközök felértékelődését eredményezi. A központi bankok egyidejűleg rendhagyó módon is támogatják az arany árfolyamát például azáltal, hogy diverzifikálják a devizatartalékaikat és kincsképző céllal vásárolják az aranyat. Két hete például a Kazah Nemzeti Banktól érkeztek hírek jelentős aranyvásárlásról, az elmúlt héten pedig már az orosz jegybank növekvő aranytartalékairól jelentek meg hírügynökségi jelentések. Ezek szerint egyedül májusban 500 ezer unciával (15,55 tonna) 29,3 millió unciára (911 tonna) nőtt az orosz központi bank aranytartaléka.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 


 


Egy hete még biztatóan alakult az arany technikai grafikonja, de a Fed pénzügypolitikája azóta ismét alaposan összerondította a képet. A lejtőre került aranyár 1565,50 dolláron fejezte be Londonban az elmúlt hetet, nem sokkal az 1.574 dolláros korábbi lokális mélypontból levezethető vízszintes és a középtávú trendet jelölő diagonális támaszok összefutása alatt. 1.550 dollár magasságában egy eddig igen szilárdnak bizonyult támasz jelentett rendre kapaszkodót az utóbbi idők korrekcióiban, ezért ez jó eséllyel az elkövetkezendőkben is kitarthat. Rövidtávon az árfolyam emelkedésébe vetett bizakodás megalapozott visszatéréséről pedig legkorábban 1.635 dollár felett van értelme beszélni.

 

 


Az elmúlt héten valóságos kiárusítási hullám söpört végig ezüst piacán. A mostani 26 és 27,50 dollár közötti tartományban a szürkésfehér nemesfém jegyzése meglehetősen ingoványos talajon áll, ahonnét jobb lenne minél hamarabb kikecmeregnie. Ellenkező esetben a most következő hetekben még nagyobb árfolyamveszteségek fenyegetnek.

 


A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás: