A Knorr-Bremsével írt alá stratégiai megállapodást a kormány

A kormány a vasúti és közúti járművek fékrendszereit gyártó Knorr-Bremse vállalatcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Michael Buscher, a Knorr-Bremse AG elnöke írt alá csütörtökön a cég budapesti telephelyén.

A Knorr-Bremsével írt alá stratégiai megállapodást a kormány

A megállapodás aláírása után felavatták a Knorr-Bremse új tesztkamráját, amelyben mínusz 75 fokon vizsgálják a fékeket. Varga Mihály az aláírás előtt kiemelte: azt, hogy a Knorr-Bremse hosszú távra tervezi magyarországi működését, nemcsak közel 100 éves jelenléte mutatja, hanem azok a komoly beruházások is, amelyeket a cég a válság ellenére is megvalósított az elmúlt években. Michael Buscher hangsúlyozta: a vállalat a magyar kormány partnere az iparfejlesztésben, mert ez kulcsfontosságú a magyar gazdaság szempontjából.

 

A stratégiai együttműködési megállapodás aláírása fontos mérföldkő a Magyarországon egy évszázada jelen lévő Knorr-Bremse számára - mondta az elnök. Varga Mihály kifejtette: a Knorr-Bremse a múlt század húszas évei óta, az akkori Telefongyár Részvénytársasággal kötött licencszerződés óta van jelen Magyarországon és mára a járműipar egyik meghatározó szereplőjévé vált. Elmondta, a kormány 2012-ben döntött úgy, hogy magasabb szintre emeli az együttműködést a Magyarországon működő nagyvállalatokkal, és az eredmények igazolták a várakozásokat.

 

A stratégiai partnerek az elmúlt években több mint 650 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg, folyamatosan bővítették jelenlétüket Magyarországon, és magyar beszállítókkal állapodtak meg - mondta el a miniszter. Hozzáfűzte: reméli, hogy a beruházások, a kutatási, innovációs és oktatási együttműködés, valamint a támogató szabályozási környezet egyre gyorsabb gazdasági növekedést eredményez. Varga Mihály hangsúlyozta: a Knorr-Bremse vállalatcsoport fejlődése nagyon jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikai céljaihoz.

 

Napjainkban korszakváltásnak lehetünk tanúi az ipari technológiák területén is; a nemzetközi piaci verseny nagyon éles, sokkal több országot érint mint korábban. Ebben a versenyben lesznek sikeres és lemaradó országok is, fontos, hogy Magyarország sikerrel vegye ezt az akadályt, és olyan erős ország épüljön, ahol az emberek bízhatnak abban, hogy a munkán keresztül boldogulhatnak - fejtette ki a miniszter. Kitért arra is, hogy szerdán sikerült megállapodni Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződéséről.

 

Varga Mihály szerint jó, "nyugodt szívvel vállalható" megállapodás született, amely hozzá tud járulni ahhoz, hogy a magyar gazdaság szereplőit olcsó, versenyképes energiával lássák el. Elmondta, hogy 3,95 és 4,95 százalékos sávos kamatozású, eurókamatú hitelt vesz igénybe Magyarország; 80 százalékban az orosz, 20 százalékban a magyar fél viseli a kivitelezés költségeit. Varga Mihály elmondta: a magyar gazdasági növekedéshez jelentős mértékben járulnak hozzá a német vállalatok, azok, amelyek válság idején is bővítették magyarországi termelésüket.

 

A következő évek feladata, hogy ez a bővülése ne álljon meg - hangsúlyozta. A magyar beszállítói háttér bővítését nemcsak a kormány, hanem a Knorr-Bremse is támogatja - mondta Varga Mihály. Németország Magyarország elsőszámú gazdasági partnere, 2012-ben a Németországba irányuló magyar export 1,1 százalékkal, 2013 első tíz hónapjában pedig 3,7 százalékkal emelkedett.

 

A közép-európai térségnek fontos a Németországgal való együttműködés, de az erős német partneri kapcsolat mellett Magyarország törekszik arra is, hogy az exportáló cégeknek - főleg keleti irányban - új piacokat találjanak. Michael Buscher az aláírás előtt kiemelte: míg a válság kitöréskor sok cég visszafogta beruházásait, a Knorr-Bremse folytatta helyi üzemeinek fejlesztését. 2010-ben adták át Budapesten vasúti üzletáguk új gyárát, és ugyanebben az évben döntöttek arról, hogy Kecskeméten új gyárat építenek; ezt nemsokára át is adják.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az utóbbi 5 évben a cégcsoport több mint 100 millió eurót fektetett be Magyarországon - mondta. Az autóiparban a siker fontos összetevője a kutatás-fejlesztés; a Knorr-Bremse évente 250 millió eurót költ erre. A cégnek Budapesten is vannak fejlesztési központjai, amelyek több mint 100 fejlesztőmérnököt foglalkoztatnak; ők egyrészt a vezérlési szoftvereket fejlesztik, de a mechatronikai alkatrészek kifejlesztéséért is felelősek - hangsúlyozta Michael Buscher. Az elnök elmondta azt is: a Knorr-Bremse szeretné bevonni a termelésbe a magyar beszállítókat, akik nemcsak a helyi gyárakat, hanem az egész európai régiót minőségi alkatrészekkel láthatják el.  (MTI)


Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás: