A MagNet Bank felvásárolja a Banco Popolare magyar leányát

A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. és a Banco Popolare bankcsoport bejelenti, hogy a két csoport között megállapodás született, amelynek értelmében a magyar tulajdonú MagNet Bank Zrt. felvásárolja a Banco Popolare magyarországi leányvállalatát, a Banco Popolare Hungary Zrt-t.

A MagNet Bank Zrt. közösségi pénzintézetként a magyar bankrendszerben úttörő módon a fenntarthatóság elveire alapozva, különleges ügyféljogok biztosításával épít kapcsolatot felelős betét- és hiteloldali célok, társadalmi és kisközösségi érdekek között. Miután a közösségi bank hazai tulajdonosai és az olasz bankcsoport vezetői aláírták a részvényvásárlási megállapodást, a tranzakció lezárására már a közeljövőben sor kerülhet. A megállapodás életbelépéséhez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jóváhagyása szükséges, így a megállapodás várhatóan 2013. második negyedévében válik majd hatályossá.

 

Fáy Zsolt, a magyar közösségi bank elnöke kijelentette: a felvásárlás lehetőséget teremt a MagNet Bank Zrt. számára, hogy a két bank közötti szinergiák kihasználásával, a nyereséges és felelős banki működés megőrzése mellett tovább fejlessze ügyfél kiszolgálási színvonalát.

 

A megállapodás alapján a MagNet Bank mind meglévő, mind új lakossági, vállalati ügyfelei és civil partnerei számára szélesebb pénzügyi szolgáltatási palettát kínálhat a jelenleginél nagyobb méretű fiókhálózatban. A párhuzamosságok megszüntetése, a kínálat növelése a jelenlegi piaci környezetben is lehetőséget teremt a szolgáltatási színvonal emelésére, a költségek racionalizálására, a hatékonyság, és ezáltal a bank értékének növelésére, elősegítve értékeink, szemléletünk térnyerését.

 

A MagNet Bank vezérigazgatója, Salamon János a felvásárlás kapcsán elmondta: a MagNet Magyar Közösségi Bank középtávú stratégiai terve változatlan. Célkitűzéseink megvalósításához, bankunk kiegyensúlyozott fejlődéséhez nagymértékben hozzájárul ez a lehetőség. Megragadjuk az ilyen változásokban rejlő esélyt és új ügyfelek és partnerek bevonásával határozott szándékunk további források biztosítása olyan kezdeményezések számára, amelyek valós társadalmi igényekre építve pozitívan hatnak környezetünkre, így közös jövőnk biztosítékai is lesznek.

 

Salamon János büszkén összegezte az eddig elért eredményeket: „Azon kevés hazai bank között tudhatjuk a MagNet Bankot, melyek a válság közepette is meg tudta őrizni eredményességét, bővülési ütemét: 35 százalékos ügyfélszám-növekedést értünk el 2011-ben. 2012-ben már több mint 20 ezer ügyfelet szolgál ki bankunk, és a növekedési ráta továbbra is tartós. A viharos környezetben elért pozitív eredménynek a Közösségi Adományozási Programban részt vevő 78 társadalmi szervezet is haszonélvezője.”

 

A Banco Popolare a távol-keleti tulajdonban levő IC Bank felvásárlásával, 2007. májusában lépett a magyar piacra, és jelenleg tíz - hét budapesti és három vidéki - fiókkal rendelkezik.  A Banco Popolare bankcsoport Olaszország harmadik legnagyobb bankja. Itáliában több mint 20 ezer dolgozót foglalkoztat, és 2000 fiókból álló hálózatán keresztül közel hárommillió ügyfelet szolgál ki.

 

A MagNet Bank pénzintézeti tevékenysége tizennyolc éves múltra tekint vissza. A MagNet Bank Zrt. közösségi pénzintézetként a magyar bankrendszerben úttörő módon a fenntarthatóság elveire alapozva, különleges ügyféljogok biztosításával épít kapcsolatot felelős betét- és hiteloldali célok, társadalmi és kisközösségi érdekek között.

 

A magyar közösségi bank a válság közepette is meg tudta őrizni eredményességét és bővülési ütemét: 35 százalékos ügyfélszám-növekedést ért el 2011-ben. 2012-ben már több mint 20 ezer ügyfelet szolgál ki 13 fiókban, és a növekedési ráta továbbra is tartós. 2012-ben már második alkalommal nyerte el a MagNet Bank a MasterCard az Év Társadalmilag Felelős Bankja díjat.


Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás: