A Mercedes megelőzte az Audit

A Mercedes lett a legvonzóbb munkaadó és így a Randstad Award nyertese. Az autóipar mellett a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyar munkavállalók a reprezentatív, független kutatás szerint.

Második alkalommal adták át a legvonzóbb munkaadónak járó Randstad Awardot április 23-án: ezúttal a Mercedes bizonyult a legnépszerűbbnek a magyar munkavállalók körében. A kecskeméti gyár mindössze másfél százalékponttal előzte meg győri vetélytársát – a Mercedesnél a megkérdezettek 67,58 százaléka dolgozna szívesen, míg az Audinál 66,08 százalék vállalna munkát.
 
A díj alapját képező reprezentatív, független felmérésben a Mercedes több szempont alapján is az élre került: a legtöbb válaszadó szerint itt van a legnagyobb lehetőség a hosszú távú elhelyezkedésre, valamint a munka és magánélet közötti egyensúly megteremtésére, ráadásul a vállalat pénzügyileg is stabil. „Az Audi megítélése volt a legjobb a fizetés és a karrierlehetőségek szempontjából, de ez most nem volt elég a győzelemhez, a munkavállalók ma már több szempontot mérlegelnek” – magyarázta az eredményeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy korcsoportok szerint is különböző, hogy kit tartanak a legvonzóbb munkáltatónak: a fiatalok körében a Samsung, a 25-44 év közöttieknél az Audi, az ennél idősebbeknél pedig a Mercedes nyert.
 
A legérdekesebb feladatokat és a legkellemesebb munkahelyi légkört ugyanakkor az IBM kínálja Magyarországon a felmérés szerint, amivel a vállalat – tavalyi eredményéhez hasonlóan – a Randstad Award harmadik helyezését szerezte meg 2015-ben. A saját kategóriája legvonzóbb vállalataként különdíjat kapott a Richter Gedeon, a DM, Samsung, a MOL és a Nestlé, míg a legismertebb munkáltató díját a TESCO érdemelte ki.
 
Inkább szolgáltatnánk az autóipar helyett
 
Bár az autóipar vonzereje tovább nőtt, mégis 2015-ben már a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyarok – minden második megkérdezett vállalna itt munkát. „Az autóipar csak a Mercedes és az Audi gyárához közel eső régiókban – a Nyugat-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön – tudta megőrizni a vonzerejét a munkavállalók körében, a maradék négy régióból háromban már a szolgáltató cégeket sorolták előbbre az emberek” – tette hozzá Baja Sándor.
 
A világgazdaság háromnegyedét jelentő 23 országban végzett felmérés egyik legfontosabb tanulsága a díjátadón elhangzottak szerint az, hogy a legnagyobb munkáltatók épp a munkavállalók által fontosnak tartott szempontok szerint teljesítenek gyengébben. „A dolgozók a gazdasági fellendülést kihasználva jó fizetést és kellemes munkahelyi környezetet keresnek, a vállalatok ehelyett a képzési és karrierlehetőségekre helyezik a hangsúlyt. A válság megszűnésével egyre könnyebb állást váltani, ezért a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk a tehetségek megtartásáért” – mondta Baja Sándor. A Randstad Hungary vezetője beszédében kiállt a közmunka mellett, valamint hangsúlyozta a duális képzés fontosságát és a közoktatás reformjának szükségességét a magyar munkaerő versenyképességének megőrzése érdekében.
 
Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte: az, hogy a magyar munkavállalók körében az autóipari és szolgáltató vállalatok a legvonzóbb munkáltatók, hozzájárul ahhoz, hogy a hazai szaktudás ne hagyja el az országot. A járműgyártás bruttó hozzáadott értéke 2013-ban a teljes nemzetgazdasági hozzáadott érték 4,2 százalékát érte el, a szektorban foglalkoztatottak száma 2014 utolsó negyedévében meghaladta a 132 ezret. Továbbá közel 100 szolgáltató központ működik Magyarországon, amelyek 34 ezer munkavállalónak biztosítanak megélhetést. A szolgáltató- valamint az autóiparban – a magyar gazdaság húzóágazatában – tevékenykedő cégek sikere tovább erősíti a kormány azon célkitűzésének megvalósulását, hogy Magyarország Közép-Európában az autóipar és a szolgáltató szektor központjává váljon.
 
A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2015-ben a Randstad Award toplistája szerint:
(Zárójelben a 2014-es helyezések)
1. Mercedes-Benz (2.)
2. Audi (1.)
3. IBM (3.)
4. Samsung Electronics (4.)
5. Bosch (6.)
6. Nestlé (7.)
7. GE General Electric (9.)
8. Richter Gedeon (10.)
9. Ericsson (-)
10. Continental Automotive (8.)
 
Különdíjak:
Legvonzóbb munkaadó – Gyógyszer- és vegyipar: Richter Gedeon
Legvonzóbb munkaadó – Kiskereskedelem: DM
Legvonzóbb munkaadó – Ipar és termelés: Samsung
Legvonzóbb munkaadó – Energetika és közműszolgáltatás: MOL
Legvonzóbb munkaadó – FMCG: Nestlé
Legismertebb munkaadó: TESCO


Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás: