A Neue Zürcher Zeitung elemzése a magyar gazdasági helyzetről

A magyar gazdaság helyzetéről közölt elemzést szerdán egy európai körkép keretében a Neue Zürcher Zeitung nemzetközi kiadása.

A magyar gazdaság ismét a növekedés jeleit mutatja, de a fellendülés lassabb, mint a térség más országaiban és az intézkedések fenntarthatósága megkérdőjelezhető - emelte ki a svájci lap cikkének bevezetője. A 2008-2009-es recesszió után ismét a növekedés szerény, de egyértelmű jeleit mutatja a magyar gazdaság. Miután 2009-ben hét százalékkal csökkent, 2010-ben éves szinten ismét 1,2 százalékkal nőtt a GDP - idézte fel Charles E. Ritterband tudósító. Hozzátette, a növekedés még mindig kisebb, mint a 15 régi uniós tagállam vagy a régió országainak átlaga.

 

A NZZ szerint a növekedés elsősorban az exportra épülő iparon nyugszik. Kiemelte, ahogy az állam támogatásokkal próbálja vonzóbbá tenni a külföldi befektetők számára a magyarországi telephelyeket és az infrastrukturális fejlesztések révén az építőipart is fel akarja lendíteni. Felidézte többek között, hogy az új alkotmányban rögzítették az államadósság felső határát. A Fidesz-kormány azzal a szándékkal lépett hatalomra, hogy elkerülje az előző kormányok alatti megszorításokat. A lakosság körében még nem múlt el a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései okozta "rémület", mindamellett a Bajnai-kormánynak sikerült az EU-ban az egyik legalacsonyabb szintre csökkenteni a költségvetési hiányt - írta.

 

A szerző úgy látja, Orbán tudatosan kevés konkrét ígéretet tett, de első intézkedéseinek irányvonala félreérthetetlen volt: gazdaságélénkítés adócsökkentések révén, egyúttal a terhek növelése, de nem az állampolgároké, hanem elsősorban a külföldi cégeké és a bankoké. Később azonban a lakosságot is "a kasszához szólították" azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztárakba befolyt befizetéseket a költségvetésbe vezették át - írta. Az intézkedések eredményeként a költségvetési hiány az idén meg fog felelni az uniós elvárásoknak - állt a cikkben.

 

A lapban idézett elemző, Richter Sándor, a bécsi WIIW kutatóintézet Magyarország-szakértője szkeptikus a kormány intézkedéseinek fenntarthatóságát illetően. Richter szerint sok, azokban foglalt államháztartási forrás csak ideiglenes jellegű, így a különadók és a magán-nyugdíjpénztárak vagyona. A fogyasztás élénkítésének céljával végrehajtott adócsökkentés a költségvetési "lyukak" különadókból való betömésével kombinálva Richter szerint meglehetősen kockázatos fiskális politika képét sugallja. Richter szerint idén egyértelműen kikerül a recesszióból a magyar gazdaság.

 

A háztartások fogyasztása viszont csak szerény mértékben növekszik majd, a jövedelemadó csökkentése ugyanis elsősorban a jómódú családokat érinti, akiknél a fogyasztás növelése kevésbé áll a központban. Úgy vélekedett, a befektetések gyorsabban növekszenek, mint a fogyasztás, mindamellett egy nagyon alacsony szintről indulva. A közvetlen külföldi befektetések mértéke elmarad a csehországitól, a lengyelországitól és a szlovákiaitól, s ennek "legalább részben" a válságadók és a bankadó az oka. Az eljárásmód, a "fideszes politikusok retorikája" és a bizonytalanság, hogy meddig szedik be az adót, elbizonytalanodáshoz vezetett - mondta az elemző a lapnak.

 

Más intézkedések, a nyugdíjpénztárak, az alkotmánybíróság gazdasági hatáskörének szűkítése és a visszamenőleges hatályú adók "befolyásolják a jogbiztonságba vetett bizalmat" - közölte Richter. Az elemző rámutatott, hogy felértékelődik az európai uniós transzferek, mint pénzügyi források szerepe. A közgazdász a 2012-re, illetve 2013-ra meghirdetett 2,5, illetve 2,2 százalékos hiánycélt túlságosan ambiciózusnak tartja, ő maga 3 százalékos deficittel számol. A gazdaság jelenlegi helyzete alapján legfeljebb három százalékos gazdasági növekedést tart valószínűnek.


Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás: