A Pest megyében vizsgált üzletek harmadát találták rendben a hatóságok
Az első ilyen igazolást Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott személyesen adta át a napokban egy szobi egyéni vállalkozónak. Kiss Attila sajtófőnök tájékoztatása szerint a fogyasztóvédelmi pozitív listás igazolás azoknak a vállalkozóknak adható ki, akiknél a helyszíni hatósági ellenőrzés során a felügyelők mindent rendben találnak, továbbá az elmúlt egy évben nem érkezett ellenük jogos fogyasztói panasz, illetve a hatóság nem szabott ki velük szemben bírságot.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) – az első negyedéves ellenőrzések eredménye alapján - a vizsgált 94 Pest megyei üzlet közül 29-nek adta ki a "kifogástalan" működésről tanúskodó "pozitív listás" igazolást. Közöttük van Dombóvári István szobi egyéni vállalkozó is, akinek a megyei kormányhivatal vezetője személyesen nyújtotta át az okmányt. A "pozitív listán" összesen 3 szobi üzlet található, Pilisvörösváron négy, Érden és Gödöllőn három-három, Biatorbágyon, Budaörsön és Dunakeszin két-két vállalkozás függesztheti ki telephelyén az igazolást.
A Pest megyei pozitív listások között egyéni vállalkozók, Bt.-k és Kft.-k nagyjából egyforma arányban szerepelnek, s tevékenységüket illetően is "vegyes" a kép. A ruházati- és sportboltoktól kezdve a produceri irodán át a lakberendezési üzletig számos profil fellelhető az NFH által kiemeltek között. A vonatkozó szabályok szerint az igazolást elnyert vállalkozásoknak egyebek mellett vállalniuk kell az esetleges utóellenőrzést, s ezzel együtt azt, hogy amennyiben egy utó-, vagy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani. (MTI)