A Világbank élére Nigéria pénzügyminisztere jelölt

A Világbank elnöki posztjára Ngozi Okonjo-Iwealát, Nigéria pénzügyminiszterét jelölte pénteken három fekete-afrikai ország, Dél-Afrika, Angola és Nigéria.

A washingtoni székhelyű Világbank jelenlegi elnöke, az amerikai Robert Zoellick június végén távozik posztjáról, és a helyébe lépő vezető jelölésének határideje pénteken jár le, közép-európai idő szerint 23 órakor. Az intézmény 1944-ben történt megalakulása óta az elnöki posztot kivétel nélkül amerikai vezetők töltötték be, de az Egyesült Államok még nem közölte, hogy jelöl-e valakit a tisztségre. A médiában megjelent információk szerint a Fehér Ház Hillary Clinton külügyminiszter jelölését tartaná kívánatosnak a Világbank élére, de ő korábban több ízben is bejelentette, hogy Barack Obama (első) ciklusának végén vissza kíván vonulni a politikától.

 

Amennyiben Clinton nem változtat álláspontján, megfigyelők szerint Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, vagy Lawrence Summers volt pénzügyminiszter jelölése sem kizárt, de utóbbi kandidatúrája nem élvezi a legfejlettebb országokat tömörítő G7 csoport egyöntetű támogatását, és azt az afrikai országok ellenezhetik, mert kifogásolják a Világbank vezető közgazdászaként a 90-es évek elején végzett tevékenységét. A lehetséges amerikai jelöltek között szerepel Jeffrey Sachs közgazdász neve is, aki jelenleg Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár különleges tanácsadója a szegénység elleni küzdelem kérdéseiben. Okonjo-Iweala jelölését megvitatják a BRICS-csoport jövő heti csúcstalálkozóján. (A BRICS rövidítés Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika angol nevének kezdőbetűiből áll össze.)

 

A várakozások szerint Brazília bejelentheti José Antonio Ocampo volt kolumbiai pénzügyminiszter jelölését. Az afrikai trió jelöltállítása arra utal, hogy a fejlődő gazdaságok változatlanul nagyobb beleszólást kívánnak abba, hogy ki álljon a világ pénzügyi intézményeinek élén. Hasonló folyamat játszódott le tavaly, amikor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éléről távozni kényszerült a szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahn. A tradíció szerint azonban, ahogyan a Világbank élén mindig amerikai, az IMF élén mindig európai vezető állt, ezért a lemondott francia vezérigazgató helyébe végül egy honfitársa, Christine Lagarde lépett. Okonjo-Iweala asszony, aki 2003 óta Nigéria pénzügyminisztere, 2007-2011. között a Világbank igazgatója volt.

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás: