A beruházási kedv továbbra is visszafogott a kkv-szektorban

Erősen csökkent az üzleti aktivitás és a beruházási kedv a kis- és középvállalkozások (kkv) körében az elmúlt két évben a GE Capital felmérése szerint. Az elhalasztott beruházások tavaly 300 milliárd forint bevételkiesést okoztak a magyar kkv-knak. A magyar vállalkozások a régióbeli országokhoz képest pesszimistábban látják működési környezetük jövőjét, és kevesebb beruházást terveznek 2012-ben.

A Budapest Bank anyavállalata a közlemény szerint azt vizsgálta, hogy hét európai országban - köztük a közép- és kelet-európai régióban - 2011-ben és 2012-ben mi jellemzi a cégek beruházási hajlandóságát, piacba vetett bizalmát. A felmérésben 250 2-249 főt foglalkoztató vállalatot kérdeztek meg, elsősorban a főbb beruházásokkal (gépek és berendezések; személygépjárművek; haszongépjárművek; IT hardverek; IT szoftverek, illetve irodai eszközök) kapcsolatban.

 

A kutatás emellett a kkv-k munkahely-teremtési terveire és a jövőjükkel kapcsolatos kilátásaikra is kitért. A főbb beruházásokra tavaly Magyarországon közel 1.594 milliárd forintot fordítottak a kkv-k, idén ennél 4 százalékkal kevesebbet (1.537 milliárd forintot, a hazai GDP 3,9 százalékát) tervezik költeni. Csehországban enyhén növekvő aktivitás (+2 százalék) figyelhető meg e téren, ugyanakkor Lengyelországban kiemelkedő (+34 százalék) beruházási hajlandóság tapasztalható.

 

Magyarországon az egy cégre eső átlagos beruházás összege tavaly 14,9 millió forint volt, idén ennek 4 százalékos csökkentését tervezik (14,4 millió forintra). A tervezett beruházási összeg fele gépek és berendezések cseréjére, beszerzésére irányul. A haszongépjárművekre fordított kiadásokat tavalyhoz képest erősen (-35 százalék) visszafogják a vállalkozások, IT szoftverekre viszont jelentősen többet (+25 százalék) terveznek költeni, mint 2011-ben.

 

A magyar cégvezetők többsége (56 százalék) a beruházásokat állami vagy EU-s támogatásokból finanszírozná, míg a csehek a kereskedelmi bankokhoz (32 százalék), a lengyelek pedig a szakosodott hitelintézetekhez (például lízingcégek) fordulnának elsősorban (32 százalék). Magyarországon a legtöbb esetben (39 százalék) a meglévő eszközök elhasználódása, értékcsökkenése a fő motiváló erő a beruházásra. Számos hazai cégnél már valóban nem halasztható tovább a gépek, eszközök cseréje, fejlesztése - állapítja meg az elemzés.

 

Ezt jól érzékelteti, hogy 30 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben az elavult vagy nem megfelelő berendezések miatt bevételt nyújtó lehetőségtől esett el, átlagosan 2,8 millió forint értékben. Ez a teljes kkv-szektorra kivetítve összesen mintegy 300 milliárd forint kiesést jelentett tavaly. Arra a kérdésre, hogy mi korlátozza a magyar kkv-k beruházási képességét az elkövetkező 12 hónapban, legtöbben (52 százalék) a bizonytalan gazdasági környezetet emelték ki.

 

A második legjelentősebb okként (45 százalék) a ráfordítható anyagi eszközök hiányát említették. "A felmérés visszaigazolja tapasztalatainkat, hogy a beruházási kedv továbbra is visszafogott, így nem jellemző a kapacitásnövelő beruházás, inkább a tovább nem halasztható gépcserék kerülnek előtérbe. A válság hatására a cégek óvatossá váltak, legtöbben még várnak a beruházásokkal, és a külső finanszírozási forrásigény csökkentésére törekszenek. Ezzel egy időben előtérbe került a bankok tanácsadói szerepe" - idézi a közlemény Takács Zoltánt, a Budapest Bank vállalati üzletágának értékesítési vezetőjét.

 

A magyar kkv-k közel 60 százaléka pesszimista szektorának kilátásaival kapcsolatban és csupán egynegyedük optimista. A csehek jóval derűlátóbbak, a megkérdezetteknek mintegy fele működési környezete javulását várja erre az évre. A legoptimistábbak a lengyel cégvezetők: 57 százalékuk nyilatkozott pozitívan a jövőről, és csupán 15 százalékuk számít stagnálásra, rosszabbra fordulásra.

 

A negatív jövőkép ellenére a hazai vállalkozások közel negyede létszámnövelést tervez erre az évre, alkalmazottai számát 12 százalék akarja csökkenteni. A felmérés során ismertetett tervek alapján 2012-ben körülbelül 37 ezer új munkahely létrehozásával lehet számolni (a lakosság 0,37 százaléka). A csehek 71 ezer új munkahely létrehozást tervezik (a lakosság 0,67 százaléka), míg a lengyelek 224 ezerét (a lakosság 0,59 százaléka). Az értékesítési vezető szerint ebben a nehéz gazdasági helyzetben a korábbinál is kiemeltebben kell segíteni az ügyfeleket.

 

"Célunk azon vállalkozások finanszírozása, amelyek stabilan, hosszú távú stratégia mentén működnek. Ilyen, az eszközeivel jól gazdálkodó cégek még a rossz ágazatoknak tartott iparágakon belül is találhatók. Ezeket a tartalékaikban megfogyatkozott vállalatokat forrásokkal kell ellátni, hogy termelési igényeiket fedezni tudják, ne veszítsenek el forráshiány miatt üzleti lehetőségeket, és újra növekedési pályára állhassanak" - mondta Takács Zoltán. (MTI)

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás:

Jaguar Land Rover leállás: hitelgaranciával tartja életben a beszállítókat London

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.
2025. 09. 28. 17:30
Megosztás:

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a jövő héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 09. 28. 16:30
Megosztás:

Újabb csapás a Hyperliquid ökoszisztémára – 773 ezer dollárt loptak el a HyperDrive DeFi protokollból

Alig 72 órával a HyperVault nevű projekt 3,6 millió dolláros „rug pull”-ja után újabb súlyos biztonsági incidens rázta meg a Hyperliquid ökoszisztémát. Ezúttal a HyperDrive DeFi protokoll vált hackerek célpontjává, akik egy router sebezhetőséget kihasználva több mint 773 ezer dollárnyi eszközt loptak el, és különböző blokkláncokra utalták át azokat. Az eset újabb figyelmeztetés a decentralizált pénzügyek (DeFi) világának kockázataira.
2025. 09. 28. 15:00
Megosztás:

Deutsche Bank: 2030-ra a Bitcoin az arany mellé kerülhet a jegybankok tartalékaiba

Egyre erősebb a geopolitikai és monetáris bizonytalanság, ami új lendületet ad a Bitcoin és az arany iránti keresletnek. A Deutsche Bank elemzői szerint a következő évtized közepére a kriptovaluta jegybanki tartalékeszközként is helyet kaphat – az arany mellett.
2025. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról

Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Solana, Ethereum, Bitcoin – A következő kriptoboom nyertesei? Mike Novogratz szerint igen

A kriptopiac egyik legismertebb szereplője, Mike Novogratz ismét megszólalt – és most is nagyot mondott. A Galaxy Digital vezérigazgatója szerint véget ért a várakozás időszaka: a hagyományos pénzügyi világ belépett a kripto térbe, és ezzel kezdetét veszi egy új, példátlanul erős bikapiac. De mi hajtja majd ezt az új ciklust? És miért fogadhatunk szerinte Solanára, Ethereumra és Bitcoinra? Mutatjuk!
2025. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Hatékonyság a kertészkedésben: a benzinmotoros háti permetezők előnyei

Esetleg eszedbe jutott már, mennyire fontos a kertápolás során a hatékony növényvédelem? Manapság rengetegen fordulnak a saját növénytermesztés felé, hiszen ki ne akarna friss zöldségeket és gyümölcsöket közvetlenül a kertjéből az asztalára tenni?
2025. 09. 28. 11:00
Megosztás: