A gyász enyhítése: hogyan tegyük könnyebbé? – pszichológus válaszol!

Az sajnos nem vitatható tényező, hogy mindannyian félünk a haláltól, és életünk során előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül foglalkoznunk kell vele. Manapság azonban az elmúlásról és az ezzel járó lelki, szervezési és anyagi terhekről való beszélgetés is szinte tabunak számít, holott ez nem kéne, hogy így legyen. Halottak napja kapcsán a Generali Biztosító Révész Renáta Liliána pszichológust, gyásztanácsadót kérte fel, hogy tanácsaival segítsen a gyász okozta lelki fájdalom enyhítésében.

A gyász enyhítése: hogyan tegyük könnyebbé? – pszichológus válaszol!

A gyász időtartama – van-e „norma”?

Általában a halálesetet követő első napokban, hetekben tagadással reagálunk a gyászra, nem kezdjük el a feldolgozást – kezdi kifejtését a szakember. – A gyászidőszakot hónapokban mérjük, de ismert a gyászév fogalma is, ami azonban nem azt jelenti, hogy egy évig ugyanolyan intenzitással éljük meg. Az intenzív, erős lelki fájdalommal járó időszaknak egy éven belül le kell zárulnia, az év végére el kell jutnunk az életünk újratervezéséhez. Elhúzódó gyászról akkor beszélünk, ha az intenzív időszak túlzottan folyamatos marad – ilyenkor szakember segítségével célszerű segíteni a feldolgozást. A gyászmunka lényege, hogy az intenzív gyászidőszak tüneteit csökkentsük. Például tudatosan törekszünk arra, hogy újra örülni tudjunk dolgoknak, amelyek többek között az elhunyt szerettünkkel kapcsolatos szép emlékek is lehetnek. – magyarázza a terapeuta.

A gyász fájdalmának enyhítése

A gyász krízishelyzet, a krízishelyzetek stresszel járnak. Kulcsfontosságúak ezért az általános stresszcsökkentő módszerek, elsők között a testmozgás, illetve a hobbi, az örömszerző tevékenységek. Az öröm ugyanis az élethez való kötődésünket teremti meg újra. – emeli ki Révész Renáta Liliána. – Nem kell bűntudatot éreznünk az örömünk miatt. Vannak, akik már a haláleset másnapjától, a gyász mellett is képesek nevetni és örömöt érezni. Ebben semmi helytelen nincs, sőt, segíti a feldolgozást.

Fiktív levélben vagy naplóban kiírni magunkból a gondolatainkat mindig jó döntés. Családtagjainkkal, barátainkkal átbeszélni a gyászunkat viszont már összetetteb kérdés, ők ugyanis nem minden esetben állhatnak készen erre. A traumatizált gyászoló, bizony, maga is traumatizálhatja környezetét – sajnos meg kell értenünk, hogy a gyászunk okán sem várhatunk el mindent azoktól, akik nem a terapeutáink. A fájdalmas pillanatok túl gyakori újramesélése emellett a gyászolóban is mélyíti a traumát és hátráltathatja a gyógyulást. Ha már jó ideje nem változik, amit elhunyt szerettünkről felidézünk, az a megrekedés jele lehet. Ilyenkor is fontos  terapeuta felkeresése, aki éppen azért jelent segítséget, mert őt nem terheli a gyászunk, ráadásul kézzelfogható segítséget tud nyújtani. – hangsúlyozza a gyásztanácsadó.

Ne távolodjunk!

Révész Renáta Liliána folytatja: „Sajnos gyakori, hogy a gyászoló az intenzív gyászidőszak letelte után is kivonja magát a társas érintkezések, családi események alól. Sokszor hallok olyasmit, hogy ’elveszítettük idén egy családtagunkat, így mi most nem karácsonyozunk’. Pedig a családot vagy barátságot összetartó közös eseményeket tudatosan meg kell tartani a gyász időszakában is, persze lehet áthangolva. A gyász az alkalmazkodás feladatát hozza el nekünk: bármilyen nehéz is, nem szabad kivonnunk magunkat a szociális események alól. Klienseim, akik erőt vesznek magukon és meglépik ezeket, később mindig arról számolnak be, hogy ez rengeteget segített nekik a lelki gyógyulásban. Nem csoda, hiszen a családi és baráti kapcsolatok is az élethez való újrakapcsolódást jelentik.”

Helytelen mondatok

Az olyan elcsépelt mondatok, mint hogy „ő már egy jobb helyen van”, „próbáld meg elengedni”, vagy „ne gondolj most rá”, nem javasoltak; nem tudjuk, mit okozunk velük. – figyelmeztet a szakember. – Mi, akik nem gyászolunk, ne a halál, hanem az élet oldaláról közelítsünk, és ne elsősorban az járjon a fejünkben, hogy mit mondjunk, hanem az, hogy mit tehetünk.

Ajánljuk fel a gyászolónak, hogy elvisszük a gyermekeit moziba, vagy vigyünk neki a főztünkből. Ha még közvetlenül a haláleset után vagyunk, bekapcsolódhatunk a búcsúztatás szervezésébe is. A valódi segítség a gyakorlati segítség. – zárja mondandóit a szakpszichológus.

Gondolkozz el az anyagi terheken is!

Természetesen nem mindennap kelünk és fekszünk a halál gondolatával, még kevésbé annak költségeivel. Pedig sajnos egy temetés megszervezése is jelentős anyagi ráfordítással jár, amivel leginkább csak akkor szembesülünk, amikor már eleve a fent említett lelki nehézségekkel küzdünk. Az anyagi terhek áthidalásában segít a Generali Nyugalom Plusz életbiztosítás is.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: