A hazai vállalatok nem félnek az adóhatóságtól

A vállalatok nem félnek az adóhatóságtól, alapvetően jó köztük az együttműködés, csak a helyi iparűzési adó esetében fogalmaztak meg kritikát a társaságok, 40 százalékuk nem tartja megfelelőnek kapcsolatát az illetékes hatósággal. Az adózók nagy része elképzelhetőnek tartana egy választottbírósági jellegű eljárást az adózási problémák tisztázásához - derül ki a Deloitte felméréséből.

A tanácsadó cég a közelmúltban több mint 400 társaság - köztük a 200 legnagyobb Magyarországon működő vállalat, és a legtöbb adót fizető hazai cégek - megkérdezésével felmérést készített a társaságok adózással kapcsolatos tapasztalatairól. A kutatásban részt vevő társaságok 92 százaléka jónak tartja a magyar adóhatósággal fennálló kapcsolatát - ismerteti az MTI-hez eljuttatott közleményben Kövesdy Attila, a Deloitte adóosztályának vezetője -, s a válaszadók mintegy 85 százaléka úgy vélekedik, hogy a kapcsolat minősége a hatóság alkalmazottjától, illetve az adott adózási területtől függ.

 

A legfőbb adónemek, azaz a társasági adó és az általános forgalmi adó (áfa) tekintetében a "jó" jelzővel illetett viszony jellemző, a helyi iparűzési adó tekintetében azonban a válaszadók 40 százaléka azt jelezte, hogy az adott területen nem megfelelő a kapcsolata az illetékes hatósággal. A jó kapcsolatok ellenére a megkérdezettek mintegy 74 százaléka válaszolta azt, hogy került már vitába egyes adózási kérdésekben az illetékes hatósággal. Az adóhatóság a közelmúltban a válaszadó cégek 55 százalékánál folytatott átfogó ellenőrzést.

 

A válaszadók többsége (54 százalék) elégedett volt az ellenőrzési eljárással, ami részben összefügghet a megkérdezett vállalati szegmenst (közepes- és nagyvállalatok) vizsgáló adóellenőrök jó felkészültségével is - ismerteti a közleményben Veszprémi István, a Deloitte adópartnere. Az adóhatóság határozatában foglaltakkal a társaságok közel fele (49 százaléka) nem értett egyet, ezek 27 százaléka azonban nem tett további jogi lépéseket, vagyis meglepő módon semmilyen jogorvoslati eszközzel nem élt, holott ezek között lehettek volna kifejezetten egyszerű, komoly költséggel nem járó lépések is - állapítja meg Veszprémi István.

 

Azon vállalatoknál, amelyek jogi lépéshez folyamodtak, a Deloitte felmérése szerint az adójogi problémák 48 százaléka már a fellebbezési szakaszban, az elsőfokú határozat szintjén megoldódott, az esetek 20 százalékában pedig felügyeleti intézkedés segítségével sikerült megoldásra jutni az adott kérdésben. Az adózási problémák tisztázásához a kérdőívet kitöltők 89 százaléka szerint megoldást jelentene egy gyors problémamegoldó folyamat, vagy egy kompetens egyeztető testület felállítása.

 

Az adózók nagy része elképzelhetőnek tartana egy független szakértők bevonásával megvalósuló arbitrációs vagy választottbírósági-jellegű eljárást. Ez ugyan eljárási költségekkel járhat, illetve nem egyértelmű, hogy csak az egyik, vagy másik fél javára születhetne döntés, de ezzel együtt is - tekintve hogy ez az eljárás gyorsabb és hatékonyabb - sokan választanának egy ilyen fórumot vitás adózási kérdéseik rendezésére. Veszprémi István kiemeli: a felmérésben részt vevő társaságok rendkívül alacsony hányada (29, illetve 3 százalék) fordult kötőerejű, feltételes adómegállapítás iránti kérelemmel, illetve - a viszonylag újdonságnak számító - szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó kérelemmel a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, illetve az adóhatósághoz.

 

Szintén nem elterjedt a megkérdezett vállalkozások körében a szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó kérelmek alkalmazása, hiszen saját bevallásuk szerint mindössze a válaszadók 3 százaléka élt ezzel az adóhatóság által biztosított, a vállalatok számára hatékony megoldást jelentő lehetőséggel.


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: