A hibás gazdaságpolitika áldozatává válik az oktatás

Az alapvetően elrontott gazdaságpolitika áldozatává válik az oktatás rendszere is - szögezte le Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja az oktatási államtitkárság épülete előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján, annak apropóján, hogy délután tartják a második nemzeti tanévnyitót.

A politikus szerint ma a vita nem a jobb oktatásról szól, hanem arról, „hogyan lehet a rendszerből úgy kiszivattyúzni pénzt, hogy az ne nagyon látszódjon”. Az eredendően elhibázott gazdaságpolitika árát Kunhalmi Ágnes szerint a kormány a pedagógusokkal, a gyermekekkel és a családokkal akarja megfizettetni, s az iskolák államosítása sem szól másról, csak a pénzelvonásról. Kunhalmi Ágnes felszólította Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert: még a délután folyamán magyarázza meg a magyar lakosságnak, mit jelent az a Hír Tv-ben pénteken tett kijelentése, miszerint nem lesz ingyen oktatás és egészségügy.

 

Kivel és mit akar megfizettetni a közoktatásban, és hogyan viszonyul ez a népszavazáshoz - vetette fel a kérdést a szocialista politikus. Mint mondta, Réthelyi Miklós arról is beszélt, hogy számottevő béremelésre nem számíthatnak a pedagógusok, és Hoffmann Rózsa sem említette a béremelést. "Tehát az az ajánlat, amit a Fidesz tett a választóknak a választások alatt, a magyar lakosoknak és pedagógusoknak, az az ajánlat hazugság volt" - mondta Kunhalmi Ágnes. Úgy vélte: béremelés és oktatási színvonaljavítás, a pedagógusok nagyobb megbecsülése helyett lesz 32 órás kötelezően az iskolában töltött idő, bújtatott óraszámemelés, és fizetéscsökkentés, mert a túlórapénzt, a szakkör- és a helyettesítési pénzt el fogják vonni.

 

A politikus szerint az óraszám-emeléssel tömegeivel fogják az utcára tenni a pedagógusokat, a szakképzési rendszert pedig "padlóra fogják küldeni" a források 20 százalékának elvonásával. Úgy zártak be az elmúlt egy évben iskolákat tömkelegével, hogy se önkormányzati se közoktatási és semmilyen finanszírozási koncepciót nem tudtak még lerakni az asztalra - fogalmazott. Kunhalmi Ágnes kifejtette: míg az első nemzeti tanévnyitón Hódmezővásárhelyen ambiciózus tervek hangzottak el, "egy évre rá ma ott tartunk, hogy Hódmezővásárhely polgármestere nyíltan veszekszik államtitkár asszonnyal".

 

Van egy visszadobott felsőoktatási koncepció és egy teljesen elhibázott alapokra épülő szakképzési koncepció, vagyis egyébként semmilyen koncepció nincs ma, ami a felsőoktatásra vonatkozóan iránymutatást adna – szögezte le. A politikus azt mondta: óva inti a legjóindulatúbb oktatáskutatót és a legszegényebb területeken dolgozó pedagógusokat is attól, hogy az államosítástól várják helyzetük jobbra fordulását. Szerinte a kormánynak nem szabad államosítania, mert ez újabb válságot és újabb krízist idéz elő, és irányíthatatlanná válik a magyar oktatási rendszer. Hangsúlyozta, hogy a Fideszen belül is viták vannak az önkormányzati rendszer megtartása mellett állók és azok közt, akik az államosítanának.

 

Véleménye szerint születni fog egy rossz kompromisszum, hogy miután "bekebelezik az összes iskolát és megtörténik a teljes államosítás", az arra érdemes és forrással rendelkező önkormányzatoknak vissza fogják adni az iskolafenntartás jogát. Egy államosítás után újra vegyes rendszer lesz akár a bértömeg-gazdálkodás mellé visszajön a fejkvótarendszerű finanszírozás? - tette fel a kérdést. Arra kérte a kormányt, álljon szóba az érdekképviseletekkel, a szakszervezetekkel és hallgassa meg, milyen oktatási rendszert szeretnének. A politikus kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy az oktatási rendszernek kell a legkreatívabbnak, innovatívabbnak lennie az összes alrendszer közül.

 

Hangsúlyozta: számos javaslatuk volt az oktatási rendszer jobbítására, és kutatók is ki tudták mutatni, hogy kormányzásuk idején tett intézkedéseik pozitív eredményt hoztak például a szövegértés területén. "Nem azt mondom, hogy mondjanak le. Csinálják. Őket választották meg, vegye elő a kormányzat az átadás-átvételi papírjait és folytassa azt a rendszert" - mondta a politikus. (MTI)


Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás: