A hónap startup vállalkozása a Creabird

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyesen adta át a hónap startup vállalkozása díjat a Creabird Zrt. vezérigazgatójának, Kenéz-Hanyecz Kingának.

Varga Mihály kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében létrejött „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerést kapta meg szerdán a Creabird Zrt. a hónap startup vállalkozásaként. Az elismerést Kenéz-Hanyecz Kinga vezérigazgató vette át a nemzetgazdasági minisztertől, aki kiemelte: a Creabird példaként szolgálhat más vállalkozások megvalósításához is.
 
A FIVOSZ által tavaly az Év Fiatal Vállalkozójának választott édesanya nagyon meglepődött amikor megtudta, hogy vállalkozása ilyen rangos elismerésben részesül, mégis sejti, hogy miért eshetett az egy éves fennállása alatt több mint 100 kampány lebonyolítását végző, működésének első 10 hónapja alatt 295 millió nettó árbevételt elérő Creabird-re a minisztárium által felkért szakmai zsűri választása.
 
"Ha bárki megkérdezi, azt szoktam mondani, hogy médiaügynökség vagyunk, de valójában ez a munkánk legutolsó állomása. Olyannyira, hogy a kollégák többsége nem foglalkozik a marketinggel. Arra jöttünk rá, hogy minden cégnél vannak problémák, és belülről mást lát az ember, mint kívülről. Az 'out of box' látásmód miatt mi feltárjuk és megoldjuk azokat a problémákat, amik miatt a folyamat végén a marketing sikeres lehet. Ha jó a kreatív, jó a célcsoport meghatározás, és még a média is jól van letervezve, akkor a kampány sikeres lesz. Ez viszont nem azt jelenti, hogy elértük a célt. Mert ha nincs elég árú a boltok polcain, akkor a legsikeresebb kampánnyal sem fogunk eleget eladni. Velünk egy-egy időszakra megduplázza a 'vezetői kapacitását' az adott cég, és szerintem ezt a metódust és szemléletet értékelhették" - mondta Kenéz-Hanyecz Kinga.
 
A vezérigazgató elárulta, hogy eddig az Apród-OLX brandváltás jelentette a cége számára a legnagyobb kihívást. Jelenleg nagy erőbedobással dolgoznak a hazai lóverseny fogadás megújításán, a Keszthelyi Holding szervezeti kialakításán keresztül pedig belelátnak és segíthetnek egy több száz fős cég napi menedzselésében és integrációjában. Kinga mindezzel ráadásul gyermeknevelés mellett foglalkozik.
 
"Egy vállalkozó életében egy dolog biztos: a bizonytalanság, és ebben nem nagyon különbözik a vezérigazgatóság a gyerekneveléstől. Aki egyik kezével tud pelenkázni, a másikkal öltöztetni, míg a lábával keresi az eldobott cumit, és közben nyugtató dalt énekel, az céget is tud vezetni, ha akar. A férjem az elején sokszor volt 'beugrós', amíg én tárgyaltam, vagy épp parkba szerveztem a találkozót, és séta közben beszéltük át a kampánytervet, amíg a pici aludt a babakocsiban, de volt, hogy egy hat hónapos gyerekkel fogadtam a vendéget az irodában, mert csak így tudtam megoldani. Most már bölcsis nagyfiú, így a kreatív feladat abban merül ki, hogy ne tegyek tárgyalást 9 óra elé, és 15 óra után. Egyébként ma már ott az iroda, ahol a telefon és a notebook van, így dolgozni bárhol lehet, és mi az első pillanattól így építettük fel a céget. Szerintem pont ezért ma már sikerrel lehet fiatalon, anyaként is vállalatot vezetni és építeni" - tette hozzá Kenéz-Hanyecz Kinga, a Creabird vezérigazgatója.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: